Sötét tánc- 9. fejezet

9. fejezet
Night Mist

Vijja megbabonázva nézte a férfit, aki előtte állt. Ő volt az, akit Spanyolországban látott. Zöld szeme volt. Olyan sötétzöld, amilyet még sosem látott. Soha. Olyan volt, mintha hipnotizálná. Aztán látta meg az arcát. Jó vágású, kicsit kiálló járomcsonttal, egyenes, határozott orral, és olyan ajkakkal, amikről csak egy dolog jutott eszébe, „Csókolj meg”. Aztán visszatért a szeméhez.

A férfi sötét színű haja ráhullt ugyan, mintha próbálná eltakarni, de azok a zöld szemek csak még szebbek lettek ettől.

Önkéntelenül nyúlt az ismeretlen felé, mint amikor meg akar bizonyosodni arról, hogy nem álmodik, és erre az érintés lenne a legalkalmasabb érzék. Lassan közelített a keze az arc felé, azt várta, hogy a másik fél elugrik, vagy megfogja és eltolja, de nem tette.

Vijja finoman elkotorta a lehulló tincseket a férfi arcából, a puha, selymes érintés meglepte. Sok férfit ismert, kettővel többek is voltak barátoknál, de még sosem érzett ilyen puha hajat a keze alatt.

Ahogy félresöpörte őket az útból végre tiszta rálátást kapott a férfi szemeire. Az első, amit észrevett a különleges színén túl, hogy semmi örömöt nem látott bennük. Gyász, fájdalom, reményvesztettség, bánat és mély magány.

Egy ilyen szempárnak nem lenne szabad ilyen sötét érzelmeket mutatnia.

-Miért vagy ennyire szomorú?- kérdezte meg önkéntelenül. Mindig is ilyen volt. Nem kertelt, kimondta, amit gondolt, akkor is, ha egy vadidegentől kellett megtudnia, amit akart.

A férfi arcán zavart kifejezés futott végig. Mintha lebénította volna a kérdés.

Vijja visszahúzta a kezét, és a zsebébe csúsztatta. Érezte, ahogy elpirul, és furcsán érezte magát tőle. Ritkán fordult elő vele. De a férfi zavara igazán tetszett neki.

Jerome beleremegett a lány érintésébe. Amikor a füle mögé tűrte a haját a körmei kicsit megkarcolták a bőrét. Az érzés elektromos áramként szaladt végig a testén és baromira nem akarta, hogy elmúljon.

Bármi is volt olyan húrokat pengetett meg a testében és a lelke maradékában, hogy úgy érezte, mintha megint teljes lenne. Egy és egész. És Még annál is több.

Amikor pedig megszólalt! Hangja éteri muzsikaként zengett füleinek és beleborzongott az egész lénye. Tökéletes volt, és csak élvezni akarta.

A tökéletességből egy sercegő hang szakította ki. Elkapta a lányt és a földre teperte, épp azelőtt, hogy egy tüzes nyílvesző eltalálta volna. Megérkezett a kivégző osztag.

-Mi volt ez?- A lány hangjából rejtve tört fel a kétségbeesés. Talpra ugrott vele és maga mögé rántotta.

-Maradj mindig mögöttem, úgy nem esik bajod.

A sötétségből öt fehérbe öltözött alak lépett ki. Mind szőkék, fehér ruhában és arany vérttel felszerelve. Mindegyikük oldalán egy arany kard pihent, de más fegyvereik is voltak, íj és nyílvessző, ostor, egy pallos.

-Nocsak egy Kerítő!- mondta az egyikük. Hosszú hajú, barna szemű férfi. Ő lőtte rájuk az előbb a nyilat. –Mit keresel itt.

-Kettőt találhatsz. –válaszolta Jerome.

-Add ide amiért jöttünk és menj, akkor talán megúszod.

Jaj, de elege volt az ilyen nagyot mondó, senkiházi, kihaénnem angyalokból. Harcosok, akik azt hiszik minden felett állnak.  Hogy a fenébe lehetséges az, hogy még mindig angyalok és nem taszították le őket a földre vagy a pokolba? Jerome nem először találkozott a fajtájával, és nem először hagyná őket helyben. Fiatal, ereje teljében, de még forrófejű, és ez a legnagyobb gyenge pontjuk.

Ámbátor éppen öten álltak vele szemben, és azért ketten már nem mai gyerekek voltak. Gábriel és Metatron, mint ősi Öregek voltak megbízva a csapat vezetésével. Még szerencse, hogy Gabe volt a főnök.

-Aris!-szólt rá Gábriel- Ne fenyegetőzz. Az nem méltó egy angyal harcoshoz.

Aris szeme összeszűkült, amikor az arkangyalra tekintett, de engedelmeskedett a feljebbvalójának.

-Fogd vissza az újoncodat Gabe!- szólalt meg Jerome.- Mert a végén még úgy jár, mint az, aki a legutóbb belém kötött.

Az előző újonc harcos az útjába állt egy küldetésen. Jerome meg, mivel akkor éppen Lucifernek dolgozott, megszabadította pár tollától, és egy életre elvette a kedvét attól, hogy legközelebb megpróbálja megállítani őt, vagy bármely másik Kerítőt. Aris ekkor felhúzta a nyilat és lőtt.

Semmi előzmény, csak lőtt.

Vijja épp ebben a pillanatban nézett ki Jerome válla felett. Elkerekedett a szeme, amikor meglátta a felé közeledő tüzes nyílvesszőt, és inkább visszabújt a férfi mögé.

Az Aris nevű fickó már épp rántotta volna elő a kardját, amikor kénes szag csapta meg Vijja orrát.

A Gábriel nevű lefogta a másik kezét és haragos pillantást vetett rá.

-Figyelj oda te eszetlen marha!

-Jól teszed ha hallgatsz rá kisfiú.- a Hang a semmiből tört elő. Mély, pimasz, és gonosz.

Aztán az esőcseppek elkezdtek egy helyen elpárologni, tejfölszerű, fehér köd képződött, és a ködből testet öltött egy hetedik férfi.

Magas volt, rövid, szőke hajjal. Farmert és motoros bőrdzsekit viselt.

-TE mit keresel itt?- kérdezte Jerome.

-Oh- fordult feléjük a férfi. Vijja szerint egész jóképű volt, kék szemében pimasz fény csillant, amikor vidám mosolyt villantott a lányra. –Én vagyok a felmentő sereg.

-El tudom intézni. –Vetette oda hanyagul a Testőre.

-Persze. Tudom. –válaszolt amaz- De nekem is kijár egy kis játék. – Majd egy pillanat alatt komolyra vette a figurát- Vidd innen. Menjetek most, én addig feltartom őket.

Jerome bólintott, majd végig takarásban tartava a lányt eltűnt vele a ködben.