- Fejezet
(erotikus jelenetet tartalmaz)
Mikor felébredtem nem akartam elhinni, hogy megtettem. De boldog voltam. Olyan biztonságot nyújtó érzés kerített hatalmába, mintha ott lennem, ahol lennem kell. Shadow hatalmas teste az enyémhez simult. A bicepszén feküdtem, a másik karja pedig átölelt. Éreztem minden egyes lélegzetvételét, és nem csak azért, mert a mellkasa a hátamnak feszült, hanem mert a lehelete a nyakamat cirógatta.
Mikor felébredtem nem akartam elhinni, hogy megtettem. De boldog voltam. Olyan biztonságot nyújtó érzés kerített hatalmába, mintha ott lennem, ahol lennem kell. Shadow hatalmas teste az enyémhez simult. A bicepszén feküdtem, a másik karja pedig átölelt. Éreztem minden egyes lélegzetvételét, és nem csak azért, mert a mellkasa a hátamnak feszült, hanem mert a lehelete a nyakamat cirógatta.
Nem
először ébredek férfi mellett, de még sosem volt ilyen jó érzés. Az általános
ébredés úgy nézett ki, hogy felébredtem, megbántam, majd mivel nem vagyok egy
lotyó csak két hét után dobtam ki a pasit. Ha rendes volt és kedves, akkor két
hónap. Aztán fél évig, egy évig semmi. Ez volt az egyetlen oka annak, amiért
szeretem a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmet. Ki
gondolná, hogy egy idióta történet milyen jó ötletekkel tud szolgálni
pasilekoptatás ügyében.
De
nem voltam mindig ilyen. Valamikor régen, hittem a szerelemben. Duncan
Parsonig. Tizenhat évesen az ember lánya még álmodozik a Nagy Szerelemről.
Akkoriban Duncan volt az iskola legmenőbb fiúja. Tipikus eset volt az enyém.
Tipikus szemétség. Duncan és Malcolm szövetkeztek ellenem.
Hogmanay
volt, a skót újév.
Duncan
engem hívott magával, nem Mindyt, Cassidit vagy Siovant, az iskola szépeit,
hanem engem, Paxot, az átlagos, középszerű, kívűlálló lányt.
Hatalmas
buli volt Glasgow-ban. És azt hittem ez szerelem. Hónapokkal előtte elkezdett
udvarolni nekem, és azt hittem minden szép és jó.
Aztán
a forgatagban berángatott az egyik kihalt utcába, innentől pedig megint csak a
szokásos történet. Amikor nemet mondtam neki a falhoz nyomott. Megijedtem.
Akkor volt először, hogy képen töröltem egy fiút, és én voltam az erősebb.
Elfutottam.
Másnap pedig már én voltam az iskola kurvája, aki bárkivel bárhol lefekszik.
Meg
sem próbáltam kimagyarázni magam, úgysem lett volna semmi értelme. Persze
Duncan nem akart tőlem már semmit. Akkor fogadtam meg, hogy többé egyetlen
férfit sem engedek közel magamhoz. Az egyetlen személy, akiben igazán
megbízhatok én magam vagyok.
Azóta
4 kapcsolatom is volt. Egyik sem komoly, de nekem is le kell vezetnem a
feszültséget és a szex erre igencsak jó megoldás. Bár eddig valóban csak szex
volt. Shadowval viszont más. Mélyebb, de én nem akarok szerelmes lenni, a
szerelem fáj és lemondással jár. Magányra programoztam magam, és azóta jól
megvagyok. De tényleg jó így? Mert most nem nagyon hiszem.
-Jó
reggelt.-hallottam Shadow álmos hangját a fülemben. Önkéntelen mosolyt csalt az
arcomra.
-Jó
reggelt.- fordultam felé.- Hogy aludtál?
Elnevette
magát. Na ja. Nem sokat aludtunk.
-Sosem
volt még ilyen jó éjszakám. -mondta és megcsókolt. Olyan féltőn, olyan óvón,
mégi olyan szenvedélyesen, ahogy csak egy szerető tud.
-Dolgoznom
kell.
-Nem
kell. Szabadnapos vagy.-mutatott a naptárra. És tényleg. Ma valóban szabadnapom
van.
-Mesélsz
nekem a fajtánkról?-kértem őt.
-Nem
fajta vagyunk, hanem faj. Kicsit mások vagyunk, mint az emberek.- mondta álmos,
doromboló hangon.
-Erre
már rájöttem.- nevettem el magam. Shadow felkönyökölt az ágyon és figyelt.
Olyan komoly volt, és annyi bánat volt a szemében. Érthetetlen volt számomra.
Egy olyan férfi, mint ő, miért oly szomorú? Aztán mesélni kezdett. De a hangja
olyan távolinak hangzott, mintha itt sem lenne.
-A
fajunk erős és nemes. A legenda úgy tartja, hogy az idők kezdetén egy farkas
megharapott egy embert, amiért az az ő erdeiben vadászott és megölte az
állatokat, de nem a húsukért, hogy életben maradjon, hanem a trófeáikért. Az
ember bosszúból ki akarta végezni az állatot, rátalált és harcoltak. Az ember
győzött, de mielőtt megtette volna a halálos mozdulatot belenézett a farkas
szemébe és meglátta benne a saját lelkét, amitől elborzadt. Sírva fakadt és
letérdelt a farkas elé. Könyörgött neki, hogy bocsásson meg.
A
farkas ekkor emberi nyelven szólt hozzá. Az mondta, már haldoklik, de odaadja
az embernek halhatatlan lelkét. Az ember ettől erősebb és jobb lesz, cserébe
csupán egyet kért tőle. Minden teliholdkor vegye fel az alakját, és énekeljen a
holdnak. Énekelje meg a történetét. Énekeljen az életről.
Az
ember elfogadta a feltételt, és belőle lett az első vérfarkas. Mi az ő
leszármazottai vagyunk.
-Hány
vérfarkas van?
-Sokan
vagyunk. Az életünk javát emberként éljük le, de jóval tovább élünk, mint ők.
Erősebben, okosabbak, gyorsabbak vagyunk. Az érzékeink kifinomultabbak. Régen
még klánokban éltünk, egymás mellett. Igazából még ma is vannak klánok, de ma
már nem szükséges, hogy egy helyen legyünk.
-hogyan
éltek?
-Mint
az emberek. Már csak akkor verődünk össze, ha háborúra készülünk.
-Háborúra?
-Igen.
Amióta a három nagy klán semmivé lett, azóta folyamatosak a belviszályok az
alfák között, hogy betöltsék a helyeket.
-Te
hol vagy a ..
-Erről
nem szeretnék beszélni. -Ezt úgy mondta, hogy nem is firtattam. Ha nem hát nem,
de láttam, hogy fájó pontra tapintottam a kérdéssel.
-És
én...?--kezdtem a kérdésbe félve.
-Nem
tudom megmondani. Holnap elviszlek a klánomhoz. Ott kitanítanak téged, és akkor
majd meglátják hová fogsz tudni beilleszkedni.
-Hogy
vannak a ...nem találtam a megfelelő szót.
-A
ranglétra tetején az Idősek állnak, ők amolyan nagytanács féleség. A klánok
vezetője az alfa, és az ő családja, aztán a lovagok, akik amolyan testőrfélék
az alfák mellet. Aztán jön a középréteg és alattuk a vadászok.
-Kik
a vadászok?
Shadow
arcára egy pillanatra, mintha kiült volna a mélységes fájdalom. Az a fájdalom
amit én is éreztem néha magányos óráimban.
-Majd
elmagyarázzák neked. Rendben?-hangja elhalt a mondat végére. Olyan volt, amikor
az ember a könnyeit folytja éppen vissza.
-És...mit
csinálunk holnapig?
-Nem
lehetne, hogy csak itt fekszünk?
Erre
nem mondhattam nemet. Semmilyen okból.
Valóban
csak feküdtünk. Annyira jó érzés volt. Olyan megnyugtató. Csakhogy a nap
elmúlt, ahogy az éjszaka is, és eljött a másnap.
Shadow a karosszékben ülve várta, míg én is
felébredek. Vörösek voltak a szemei, mintha sírt volna, de nem kérdeztem meg mi
a baj. Ő olyan típus, aki amúgy sem mondaná meg.
Beültetett
a kocsiba és elindultunk. Egy szót sem szólt, arca kemény volt, egyetlen izom
sem rándult rajta egész úton. A szótlansága rémisztő volt. Hideg félelem
kúszott fel a gerincemen a tarkómig, és az a bizonyos hatodik érzék sikítva
követelte, hogy szólaljak már meg.
-Hová
megyünk?
-A klán alfáihoz viszlek.
Mintha
egy másik férfi ülne mellettem, nem az, akivel tegnapelőtt szeretkeztem, vagy
akivel tegnap az ágyban feküdtem.
Hirtelen lefékezett egy földút mellett.
-Pax.
Ami köztünk volt az elmúlt napokban. Nem szólhatsz róla senkinek.
-mivan?-kérdeztem
értetlenül- Miért de hát...
-Nem
beszélhetsz róla megértetted?! Senkinek! Soha!
-De
miért?
-A
saját érdekedben megértetted!
Kiabált.
Szabályszerűen ordított velem. De nem dühös volt. Nem, azt tudom milyen
kiáltás, és az elkeseredés, azt is ismerem. Ez viszont...félelem volt. Elemi,
csontig hatoló hatalmas félelem.
-Meg...megértettem.-válaszoltam
halkan. Ekkor kicsit megnyugodott és folytattuk utunkat befelé, az erdő mélye
felé.
Shadow
egy szót sem szólt végig az autóban, és én nem tudtam eldönteni, hogy ez e az
igazi arca, vagy az akivel először találkoztam.
-Megérkeztünk.
Kiszállt,
kinyitotta nekem az ajtót. Egy pompás kis kastély udvarán álltunk. Körbe
gyönyörű kert, szökőkút, és persze körös- körül az erdő.
Shadow
előttem ment. A ház belseje legalább olyan pompás volt, mint kívül. Lakkozott
faburkolat, aranyozott szegélydíszek. Nem, várjunk csak, ez valódi arany volt
és nem csak aranyfüst. A folyosón, ahol haladtunk, végig néma csöndben, vörös
bársonyszőnyeg volt leterítve. Egyetlen léptünk sem okozott zajt. Képek
sorakoztak végig a két falon. Férfiak, nők, családok festményei, és ahogy
haladtunk beljebb már fotók is voltak. Régi, megfakult fényképek és végül már
digitális fotókeret, amiben egymást váltották a képek, de még mindig megmaradt
a hely ódon hangulata.
Shadow
kitárta a szárnyas ajtót és belépett. Lehajtotta a fejét és térdre ereszkedett
a küszöbön.
-már
vártalak.- a karcos hang velőtrázó volt. Félelmetes.
-Sajnálom
uram.
-sokáig
tartott, általában jobban végzed a munkád.
Nem
tetszett a hangnem amivel a bent lévő férfi Shadowval beszélt.
Bepillantottam a feje felett de még az én állam is leesett.
Egy
testes, erős férfi állt a kandalló előtt. A régi kályhában halkan pattogott a
tűz, démoni árnyat vetve a férfi köré. Bőrnadrágot viselt. Olyat, amilyet
Shadow, és egy bőrmellény volt rajta. A felkarja nem volt olyan széles, mint
Shadownak, de legalább annyira erős volt, mégis Shadow volt az aki
meghunyászkodott előtte.
-sajnálom
uram.
-Nem
érdekelnek a sirámaid.
-Már
elnézést-szóltam közbe, de Shadow rám emelte a tekintetét és a szemével
mutatta, hogy fogjam be a számat.
De
nem kellett volna, mert amikor megláttam az előttem álló férfi szemét belém fagyott
a szó... a rémülettől. Abban a szemben semmi nem volt abból, ami Shadowéban.
Csak kegyetlenség, hatalomvágy, indulat és gonoszság. Mégis, valahogy az volt a
sejtésem, hogy ezt rajtam kívül nem látja senki. Vagy ha igen, hát az sem szól
egy szót sem róla.
-Süsd
le a tekinteted.
Ezt
most nekem mondja? Mert arra várhat. De nem, nem nekem mondta. Shadow a
parancsra újra lehajtotta a fejét.
-Lépj
be-fordult felém a férfi, és nekem minden bátorságom össze kellett szednem,
hogy ne essek össze.
Bementem
a szoba közepéig és megálltam egy fotel mellett, hogy ne a padlóra zuhanjak, ha
mégsem tudok megállni a lábamon. A férfi közelebb jött és végigmért a
tekintetével. Mint egy darab húst a hentespulton.
-Jó
kiállású.- morogta magának- A vadászom úgy mondta nem volt mestered.
-Nem
volt.
-Hm.
Érdekes.
Aztán
egy darabig csendben méregetett megint. Mintha azon gondolkozna,
hogy...fúj...csak az ég a megmondhatója hogyan sikerült az undoromat magamban
tartanom.
-Meglátjuk
mire leszel jó. Shadow.
-Igen,
uram.
-Vidd
el Saoirsehoz*. Ő majd eldönti mire lesz jó.
-Értettem
uram.
-Aztán
folytasd a vadászatot, ha jól tudom, még nem találtad meg, akit keresel.
-Értettem
uram.
Shadow
még mindig lehajtott fejjel térdelt, amikor kiléptem a szobából. Most mire vár?
-Mehetsz.-mondta
a férfi erős gúnnyal a hangjában.
-Igenis
, uram.
Shadow
felállt és követtem őt. Úgy látszik, tudja hová megy. Kivezetett egy másik
ajtón, és a ház mögötti istálló felé mentünk. Amikor úgy gondoltam nincs
hallgatóságunk halkan rákérdeztem
-Ki
volt ez az ember?
-Ő
nem ember. Vérfarkas. Logan Lawson, a klán alfája.
-Miért
viselkedet úgy veled...-nem fejeztem be a mondatot, mert Shadow arca megint
felvette a kőszobor álcát. És olyan is maradt, míg megérkeztünk.
Az
istállóban hat gyönyörű telivér sorakozott a karámokban. Vad és veszélyes
szépségek. Akárcsak a nő, aki méregette őket.
Shadow
nem szólt, de megint letérdelt és lehajtott a fejét. A nő váratott minket.
Biztos látta, hogy jövünk, csak nem akart velük foglalkozni. Amikor pedig
kegyeskedett odajönni hozzánk és megszólalni ugyanaz a maró gúny hagyta el a
száját, mint a férfinak a szobában.
-Új
húst hoztál kutya?
-A
vezér azt parancsolat hozzam önhöz.
-Nem
mondtam, hogy válaszolhatsz!- és akkora pofont kevert le Shadownak, hogy a vére
kiserkent a szája szélén.
Amikor
azonban másodszorra is ütött volna nem hagyhattam szó nélkül és elkaptam a nő
kezét.
-Fejezze
be!
Shadow
azonban elém ugrott lefejtette a kezem a nőéről és hátrálásra kényszerített. A
nő hátulról a hátára csapott az ostorral, ami
a kezében volt és ki tudja honnan a fenéből három kopaszkigyúrt férfi
termett Shadow mellett és a földre teperték. Ütötték ahonnan érték, és nem
védekezett.
-Elég!-
kiáltottam, de hatástalan volt. Aztán a nő füttyentett egyet, mire a három
nagydarab félreállt az útból.
A
nő átlépett Shadow fölött, aki épp akkor próbált feltérdelni.
-Bátor
vagy.- mondta nekem. -hogy kiálsz egy kutyáért.
-Ne
nevezze így.- valami ismeretlen kezdett éledni bennem, amit eddig még nem
éreztem. Valami mélyről jövő, vad és félelmetes.
-Miért?
Hiszen az? Vagy nem mesélte neked?
A
nő kacaja inkább hasonlított halálsikolyra.
-Nem.
Nem mesélte el.-mondta, amikor befejezte a vihorászást.- Ő csak egy kutya. Egy
vadász, aki a saját fajtáját gyilkolja. Vagyis ha jót akarsz magadnak, nem
barátkozol vele.
-Nem
maga mondja meg kivel barátkozom.- feleltem dühtől érdes hangon.
-Tényleg
bátor vagy te lány. Elmehettek.-mondta a behemótoknak- és vigyétek a kutyát is.
-Hová
viszik.
-Megnyugodhatsz
a kutyának nem lesz baja. Ellátják a sebeit, aztán visszaengedjük vadászni.
Tessék.-nyomott a kezembe unottan egy névjegyet. Saskia lesz a tanítód. Ő majd
megtanít mindenre, ami kell. Arra menj, és akkor visszaérsz a városba.
Aztán megfordult és otthagyott a mérgemmel
együtt.
Elindultam,
először csak lassan, aztán amikor az erdőben voltam már futottam. A csuklóm égett, Shadow nagyon megszorította,
de nem nézett rám közben és nem értettem, miért hagyja magát, ha egyszer sokkal
erősebb? Tudtam, láttam, éreztem, hogy egy ütéssel a padlóra küldené a többit.
De
már megértettem, miért mondta, hogy az az éjszaka sose tudódjon ki.
Másfél
óra futás után kiértem a betonútra. Stoppal mentem haza. Az ajtót duplára
zártam és idegesen járkáltam fel-alá a szobában.
Nem
tudtam semmit Shadowról, és valahogy muszáj megnyugodnom, ha holnap még
dolgozni is akarok.
De
a fenébe is. Majdnem halálra verték és nem tett semmit! Sosem bírtam a
tétlenséget.
Este
kilenc óra volt, amikor kopogtak az ajtón.
Megriadtam.
-Ki
az?- a szám kiszáradt, a torkom összeszorult. Soha nem féltem még ennyire. Az
ellenségem, most láthatatlan volt, nem egy személy, akinek bemoshatok, hanem a
félelem, az értetlenség, idegesség.
-Pax.-
a hang erőtlen volt, halk, de azonnal nyitottam az ajtót.
-Shadow!
Csak
álltunk és egymást néztük, mire rájöttem, hogy ezt nem itt kéne megbeszélni.
-Gyere
be.
Hátrált egy lépést, húzta a lábát, és fogta a
bordáit. Nagyon elintézték.
-Nem-rázta
meg a fejét.- Csak tudni akartam, hogy épségben hazaértél e.
-Láthatod.
-aztán már nyúltam is érte, mert majdnem összeesett. Leültettem a fotelba, én
pedig helyet foglaltam vele szemben.
-Mi
a fene történt?
Shadow
az erdei őrházban ébredt. A sebeit bekötözték, a ruháit a sarokba dobva
hagyták. Amikor elment senki nem foglalkozott vele, ami most jól is jött.
Legsürgetőbb feladata az volt, hogy tudja Pax biztonságban van. Nem sokon múlt,
hogy nem ájult el a volánnál.
Életében
először fogalma sem volt mit mondjon, de látni akarta a lányt. Végül aztán a
kiugrott térde Pax ajtajában mondta fel a szolgálatot.
-Mi
a fene történt?-Pax szavai késpengék voltak a fejében. Nem akarta, hogy a lány
ezt lássa, de ha már egyszer megtörtént, és a szeme előtt, nem volt már mit
szépíteni a dolgokon.
-Vadász
vagyok-felelte halkan- A saját fajom egyedeire vadászom. Azokra, akik nem
képesek kontrollálni a bennük rejlő vadat. Ölnek és gyilkolnak. Én pedig
megállítom őket, és eltűntetem a nyomaikat, hogy a farkasok kiléte titokban
maradjon.
-De
.. ezért nem tiszteletet érdemelnél?
-A
saját fajomra vadászom. Csak egy gyilkos vagyok a farkasok szemében, semmi
több. Az emberek is megvetik a gyilkosokat, ebben mi sem vagyunk mások.
Shadow
hagyott időt Paxnak, hogy felfogja a hallottakat.
-Ezért
nem védted meg magad?
-Igen.
-De
miért toltál el a nőtől?
-Csak
meg akartalak védeni. Az a nő az alfanőstény volt, nem emelhetsz kezet rá!
-Jajj
dehogynem. Engem nem köt semmilyen szabály, mivel nem vagyok klántag!- Csattant
fel Pax.- Nézd meg mit csináltál velem! -és Shadow felé fordította a kezeit.
Mindkét csuklója kipirosodott, mintha bilincs szorította volna.
-Sajnálom.
-A
sajnálat nem segít!
-Számomra
nincs segítség.
-És
velem mi lesz?
-Nem
tudják, hogy együtt voltunk, és sosem tudhatják meg. -Shadow letérdelt a lány
elé, bár minden mozdulat fájt. - Ha megsejtenék, akkor téged is száműznének a
vadászok közé, és azt nem akarom. Jobbat érdemelsz. Ők majd kitanítanak, és
talán még párt is találnak neked. Jó helyed lesz köztük.
-Hülyeség.
Nem te fogod eldönteni mi jó nekem vagy mi nem! És nem is más! Nem valami klán,
valami faj amiről nem is tudok semmit. Én döntöm el mi jó nekem!- emelte fel a
hangját a lány melyből csak úgy áradt a megvetés és a harag.
-Sajnálom.
-Tudtam,
hogy benned sem bízhatok meg.-mondta Pax remegő hangon.
-Előbb
ölném meg magam, mint hogy téged bármilyen módon bántsalak.
-Mégis
megtetted. Menj el, kérlek.
Shadow
lehajtotta fejét és nagy nehezen sikerült felállnia. Kibotorkált az ajtón és
becsukta maga mögött. A testi fájdalom semmi nem volt ahhoz képest amit a
lelkében érzett.
Lassan
leballagott a kocsijához, bepöccintette a motort és egész nap a városban
furikázott. Aztán valamikor éjfél felé hazament, és lefeküdt az ágyába úgy,
mint máskor. Egyedül.
Sosem
volt semmije ezen a lakáson kívül. Ez sem volt épp barátságos. Csak egy ágy,
egy festőállvány, körben csak a kopár szürke falak és egy nagy fegyverszekrény,
tele íjpuskával, lőfegyverrel, láncokkal és egyéb dolgokkal, amik a vadászathoz
kellenek.
A
szülei meghaltak, őt a Lawsonok vették magukhoz kisgyermekként. Vadásszá
tették, megtanult engedelmeskedni, elvégre az életével tartozott a Lawson
klánnak.
Azóta
csak abból állt az élete, hogy megölte azokat, akik veszélyesek voltak a klánra
vagy a fajra nézve. Emberi nőkön élte ki a vágyait, és nem egybe bele is
szeretett az elmúlt száz év során. De aztán mindannyian elhagyták őt, vagy épp
az ő szerelme nem bizonyult elég erősnek.
Pax
azonban más volt. Ő felébresztette benne a farkasok ősi elköteleződését, és
noha a lány nem tudta, és nem is fogja soha Shadow párjává választotta.
Soha
többé nem fog tudni mást szeretni és ezzel végleg leugrott abba a szakadékba,
aminek a végén csak a fekete üresség várja, majd a szörnyű kínhalál.
Amikor
Shadow elment láttam, hogy teljesen magába van zuhanva. De akkor per pillanat
nem érdekelt Két teljes nap alatt teljesen megváltoztatta a világról alkotott
nézetemet, ráadásnak elvitt azokhoz az emberekhez, vagy vérfarkasokhoz, vagy
bánom is én micsodákhoz.
Az
igazi rohadt gyümölcs példája. Kívül fényes és szép, belül pedig romlott és
tele van férgekkel.
De
miért pont oda vitt engem? Persze! Hiszen az ő klánja volt, még ha kutyaként
bánnak vele akkor is.
Sajnos
tudom milyen az ilyen élet. Volt benne részem. Engem viszont csak a társadalmi
normába való kényszer akadályozott, aztán már az sem. Shadowt azonban a hűség
kényszeríti ebbe a csapdába. A klán megmentette az életét, ezért az életével
tartozik nekik, és ezzel bezárult az ördögi kör. Nem akartam bántani, a haragom
sem ellene szólt.
Csak
fogtam a fejem és ültem a fotelben. Ha józan paraszti ésszel képes vagyok
megérteni, miért nem vagyok képes elfogadni? A válasz, azért mert ez
rossz. Számomra elfogadhatatlan.
Nem
bírtam otthon ülni. Úgy éreztem, összenyomnak a falak. Felkaptam egy kabátot, sálat
tekertem a nyakam köré és sétálni indultam. Fél tizenegy volt.
Edinburgh
csodálatos város. Milyen hülye voltam, hogy eszembe sem jutott, hogy
körbesétáljam. A séta mindig is jót tett
az idegeimnek. A hűs levegő pedig kitisztította a fejem.
Annyira
magamba szálltam, hogy észre sem vettem, hogy eltévedtem. De még hogy. Fogalmam
sem volt hol vagyok. Megláttam egy kis kocsmát nem messze. Az út túloldalán. Ha belül is olyan kulturált mint kívül, akkor
ott biztosan útba igazítanak.
Nem
csalódtam. A helynek igazi hangulata volt. Finom sörszag, és szivar illata
keveredett a pipadohány füstjével.
A
kör alakú asztaloknál idős urak ültek és a régi időkről beszélgettek, vagy középkorú férfiak itták a sörüket a
literes korsókból, miközben pipáztak, a sarokban álló nagy asztaloknál pedig
éppen kártyaparti folyt.
A padló lakozott fa volt, sötét mahagóni
színű. A pult is ebből a lakkozott fából készült, mögötte a csapos bőszen mérte
a sört. Körben a falakon festmények és fotók díszelegtek. Némelyik fotó már megbarnult, néhány csak
nemrég készült. Mindegyiken a kis pub látszott kívülről, vagy épp belülről
fényképezve. Változott, megújult, mégis végig megtartotta a hangulatát. Kevés
már az ilyen hely.
-Jó
napot kiasszony.-szólított meg a csapos.- Miben segíthetek?
-Jó
napot. Igazság szerint eltévedtem.
-Most
jár először a városban?
-Igen.
Nemrég költöztem, és nem volt időm még körbejárni.
-Esti
sétára indult?-nevette el magát a csapos- Kér valamit inni? Úgy látom szomjas.
-Egy
korsó sört kérnék!
-Ez
a beszéd kishölgy.
Másodpercek
alatt a kezemben volt a rusztikus kis korsó. Nem tudom mennyit időztem a kocsmában,
de éppen elég volt arra, hogy összehaverkodtam Liammel, a bár talán legidősebb
vendégével, aki hetvenhét éves volt, de még mindig kicsattant az energiától, és
még csak véletlenül sem volt szabad magázni.
Az
elbeszéléseiből sokat megtudtam a MacNeill'sről. Voltak vicces sztorik, szomorú
elbeszélések és más monológok, de Liam igazi bárd volt, annyira ügyesen és jól
mesélt, hogy a szavai odakötözték az embert a székhez.
Ráadásul
minden történet után egy dalt kért fizetségként, és ilyenkor a kocsma közönsége
egy emberként zendített rá bármelyik népdalra.
Amikor
már a sokadik sörét itta elkezdett mesélni a falon lévő festményekről. Még
azokhoz is tudott kötni egy egy mesét. Mind a hathoz.
Az
egyiket még az öreg MacNeill kapta, amikor a kocsma megnyitott. Akkoriban ezzel
is lehetett fizetni, és a szegény csóringer festőművészeknek jól jött, ha nem
csak az otthonaikban porosodnak a festményeik.
Engem
viszont csak egy festmény érdekelt igazán.
A
képen egy farkas falka elmosódott árnyvonalai látszódtak, amint együtt futnak a
rengeteg felé, egyikük azonban hátrapillant. Az egész képen csak az a szempár volt tisztán lefestve,
a többi, mintha elmosódott kép lenne, egy olyan táj, ami folyton összefolyik és
nincs belőle kiút, mert nem tudod hol van vége és hol kezdődik a következő.
A
farkas szeme azonban tisztán látszik, a borostyánsárga szempár szomorúan tekint
hátra, a múltba, mert csak ami elmúlt, az ölt tiszta körvonalat.
-Azt
ott ki festette?- kérdeztem Liamtől.
-Egy
fiatal férfi. Két éve költözött a környékre. Hetente egyszer benéz, iszik egy
sört, aztán elmegy.
-Hogy
jutott ahhoz a festményhez?- fordultam Roy, a csapos felé.
-A
srác itthagyta a tárcáját, én pedig visszavittem neki. Amikor megláttam ezt a
képet azonnal megtetszett. Meg akartam venni, de odaadta ingyen.
-hogy
hívják?
-Talán
ön is venni akar tőle egyet?
-Talán.
-A
neve Shadow. Itt lakik nem messze.
A
szívem kihagyott egy ütemet. A sors akarta, hogy itt vesszek el? Vagy csupán a
véletlen műve? Útbaigazítást kértem Roytól, a számlámat pedig az egybegyült
férfisereg fizette, azzal a feltétellel, hogy ígéretet tettem, máskor is
felkeresem a helyet és viszek egy kis szépséget az unalmas hétköznapokba.
Persze elvörösödtem a kérésen, ami mosolyt csalt nem egy férfiember arcára. Mi
tehettem hát, igent mondtam.
Az
utca sarkán jobbra fordultam és háromszáz méter után megtaláltam a vörös téglás
házat.
Nem
volt a legjobb állapotban, de nem lehet azt mondani rá, hogy lepusztult. A vörös téglák itt-ott már megkoptak, néhol
mállott a habarcs közülük, de még így is elfogadható volt.
A
legfelső szinten lakik. A gyomrom összeszorult, a lábam remegni kezdett. A
társasház ajtaja résnyire nyitva volt, valaki nem csukta be rendesen. Lassan
lépkedtem a lépcsőkön, míg feljutottam az ötödik szintre. A tetőtérben csak
egyetlen lakás volt, nem volt éppenséggel meleg idefent. A korlátba
kapaszkodtam, hogy állva tudjak maradni. Akármi is történt, nagyon csúnyán
bántam Shadowval, és ezért bocsánatot kell kérnem.
Shadow
még mindig csak feküdt az ágyában. Egyik keze a szemén volt, hogy eltakarja a
fogyó hold beáramló fényét, amely pont az ágyra vetült, a másik pedig a lepedőt
markolta de olyan őrült módon, hogy az izületei is kifehéredtek.
Álmában
felidéződött benne a Pax karjaiban
eltöltött éjszaka, aztán az egész átfordult egy rémálomba. Az erdőben fut,
valaki a nyomában van. Még kisgyermek, képtelen megvédeni magát. Megragadják, és befogják a száját. Hiába
csapkod és vagdalkozik a kéz szorítása erősebb és erősebb lesz, míg minden
levegőt kiszorít a tüdejéből és elájul. Aztán már csak a cella sötétje rémlik
fel előtte...Kopogás riasztotta fel, aminek először adott hálát. Most valahogy
nem akarta újra átélni az egész kiképzést.
Lassan
az ajtóhoz ballagott és amikor kinyitotta nagyot dobbant a szíve. Az ajtóban
Pax állt.
-Szia.-intett
neki a lány.
-Szia.
Aztán
csak álltak.
-Beengedsz?
Shadow
pedig kitárta az ajtót, de még mindig a keretnek dőlt. Paxon az ő kabátja volt.
Az amit a szökőkútnál adott neki. A lánynak nem kellett mondani, amit az ajtó
szélesebbre tárult belépett a férfi lakásába.
Nem
fordult felé, mikor becsukta az ajtót, és nekidőlt. És akkor sem, amikor
elkezdett beszélni.
-szép
hely.
-Annyira
azért nem.
-Tehát
tényleg festesz.-mondta miközben körbejárt a tetőtéri lakásban. Megnézte a
festőkészletet, ujjait végigfutatta a szürke falon, körberajzolta a falra
felakasztott íjpuska körvonalát.
-Igen.-kis
hezitálás után Shadow feltette a nagy kérdést.-Hogyan találtál meg?
-Eltévedtem.
-Kérlek-
kérte Shadow, még mindig az ajtónak támaszkodva- Válaszolj. Hogyan találtál
meg?
-Mondtam.
Eltévedtem. - amikor Pax megfordult Shadow úgy érezte minden levegő kifogyott a
tüdejéből. Ha Pax nem fut hozzá, és nem tartja meg összeesik mint egy
rongybaba.
A
lány egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal a felső testét tartotta, és
lassan az ágyhoz kísérte. Shadownak nem volt ereje arra sem, hogy ülve
maradjon. Gyorsabban gyógyult, mint egy átlagos ember, de most nagyon
elintézték.
-Hogyan
találtál ide.
-Hm-vett
egy mély levegőt Pax- amikor elmentél, nagyon haragudtam rád. Aztán pedig
magamra, úgyhogy elmentem sétálni, éjnek évadján. Tényleg eltévedtem, és végül
a MacNeill'sben kötöttem ki. Aztán megláttam a festményt a falon. Roy pedig
útba igazított. Így találtam rád.
-Miért
jöttél?
-Bocsánatot
kérni. Sajnos néha meggondolatlanul beszélek minden félét.
-Nincs
miért bocsánatot kérned.
-De
van. És tedd meg, hogy nem jössz ezzel a sziklakemény férfi vagyok dumával.
Annyira szeretném, ha végre egy férfi is beismerné, hogy nem kell mindig
erősnek lennie, azok az évek már elmúltak.
-Kérlek.
-Ne!-folytotta
bele a szót Pax.- Ne kérj semmit, csak hallgass meg.
Amikor
a férfi bólintott Pax belekezdett.
-Sajnálom
ami történt. Nem akartalak megbántani. Úgy érzem fontos vagy nekem, de meg kell
értened, nem bízom benned teljesen. A történtek után nem. Ez nem a te hibád. Nem. A Te. Hibád. -tagolta,
hogy a férfi biztosan megértse. -Egyszerűen ilyen vagyok. De téged nem
akartalak megbántani. Viszont nem tudom jó szemmel nézni, ahogy bánnak veled.
Azt meg pláne nem, hogy elfogadod-
-Ez
az életem. Már amióta az eszemet tudom. Nem tehetek ellene.
-Szeretnék
teljesen megbízni benned, úgyhogy kérlek, ne drámázzunk, beszéljünk nyíltan,
vagy ne beszélj…csak hallgass.
-Abból
honnan tudhatnád, hogy bízhatsz e bennem?
-Higgy
nekem. Tudni fogom.
A
beállt csendben Shadow próbált megmozdulni, de minden tagja sajgott. Aztán azt
érezte, hogy egy test simul az övéhez. Pax fészkelte be magát mellé. A feje az
övé mellett volt. Nem látta, mert nem bírta kinyitni a szemét, egyszerűen érezte
a kezét meztelen mellkasán megtámaszkodni, aztán a kibontott hajat, ahogy
ráhull az ő kezére, végül a lélegzetvételét a fülében.
-Nem
szabadna itt lenned.
-Én
döntöm el mit akarok.
-Nem
menthetsz meg. Nincs rá mód.
Azonban
a választ már nem hallotta teljesen, mert újra elnyomta az álom.
-Én
megtalálom.-mondta Pax.
Nem
igazán tudtam hogyan, vagy milyen módon, de nem hagyom, hogy még egyszer ezt
tegyék vele.
Talán
önző vagyok és nem is őt, hanem saját magamat akarom megmenteni. Azt a kislányt,
aki régen voltam, akit mindenki bántott, de soha nem tehetett ellene semmit.
Shadow
most ugyanazt éli át.
A
bordáin kék -zöld zúzódások látszottak, a szája már begyógyult, ahol felrepedt,
de még látszott a heg.
Elaludt,
ezt onnan tudtam, hogy egyenletesen, lassan lélegzett.
Van
olyan, hogy az embernek vannak sejtései amik néha beigazolódnak, néha nem. És
vannak olyan pillanatok, amikor tudja, hogy valami hibádzik a képletben csak
még nem jött rá mi és hol.
Lawsonék
egy ilyen képlet voltak, és Shadow sehogy nem illet a sorukba. És kerüljön
bármibe én kiderítem mi a titok.
Elaludtam.
Arra ébredtem, hogy Shadow szaporábban kezdi venni a levegőt. A szeme ide-oda járt álmában, az izmai
megfeszültek, az erek kidagadtak a karján és a nyakán. A teste fénylett az
izzadságtól.
Jól
ismerem ezt az állapotot. A rémálmok váltanak ki ilyet az emberből.
Megpróbáltam
felrázni, bár tudtam, hogy az sem jobb, mintha hagyom, hogy végigjárja az álom
útját.
Amikor
kinyitotta a szemét és felpattant talán
hirtelen azt sem tudta hol van.
-Shadow...-próbáltam
nyugodt maradni, és őt is megnyugtatni.- Shadow...
Ha
akkor Pax hangja nem hozza vissza Shadowt a valóságba talán eszét veszti. Csak
az nyugtatta meg pattanásig feszült idegeit, hogy a lány olyan nyugodt hangon
szólította a nevén.
-Mély
levegő. -hallotta- Nyugodj meg. Csak álom volt.
Önkéntelenül
engedelmeskedett. Mély levegő...egyszer, aztán még egyszer, és megint. A szíve
lelassult normális tempóra, és akkor már képes volt tisztán gondolkodni.
-Hoznál..egy
kis vizet?-kérte a lányt de az már ott is volt mellette.
-Tessék.
De
Shadow keze még mindig annyira remegett, hogy képtelen volt megtartani és a
szájához emelni a poharat.
-Várj.
Segítek.
Pax
a háta mögé ült, és a saját térdeire hajtotta Shadow fejét, aki így félig ülő
helyzetbe került. Aztán a szájához emelte a poharat és lassan , kortyonként
itatta.
-Rendben
vagy?-kérdezte tőle, amikor már úgy látta megnyugodott.
-Már
igen.köszönöm.
-Tehetek
még érted valamit?
-Csak
ne hagyj most itt. Ne hagyj itt...kérlek.
-Nem
megyek sehová.
Shadow
lehúnyta a szemét, de félt a következő álomtól. Amikor megérezte, hogy Pax
kicsúszik alóla elkeseredetten akart utánakapni, de a lány nem ment messze.
Shadow
az ágyat érezte a háta és a feje alatt, aztán azt, hogy a lány ráül a csípőjére
és szorosan a testéhez simul.
Aztán
az orrával kezdi cirógatni a nyakát, és a szája hamarosan megtalálta az övét.
Shadow
keze nehezen mozdult, amikor végigsimított a lánycombján, mégis erősebbnek
érezte magát, mint bármikor.
Ahogy
a lány fészkelődött rajta egyértelmű lett, hogy felkészült rá, hogy ismét
birtokba vegye.
A
farka olyan kemény lett a nadrágjában, és úgy lüktetett, hogy az már szinte
fájdalmas volt.
-Most
lassan csináljuk.-amikor meghallotta a buja suttogást a fülében majdnem
elélvezett már attól is.
Pax
lejebb csúszott rajta, de Shadow megállította és átfordította magukat.
Óvatosan
lehúzta róla a vékony garbót, ami alatt nem viselt pólót, csak egy vékony selyem
melltartót. Ráborult a lányra és a vékony anyagon keresztül kezdte izgatni.
Addig Pax kioldotta a férfi derekán a nadrágot. Azonban Shadow elvezette onnan
a kezét és mindkettőt lefogta feje
felett. Pax rögtön megértette, hogy az irányítást most át kell engednie, és
örömmel meg is tette.
A
vékony csipkeanyag hamar lekerült róla, aztán a nadrágja is. Shadow először
csak apró csókokat lehelt a lány belső combjára majd lassan lehúzta a csipkés
francia alsót.
Amikor
elétárult a látvány felmordult és rögtön rávetette magát Pax nedvtől csillogó
kelyhére.
A
támadás lehengerlő és hirtelen volt, de Shadow tudta, hogy betalált, az apró
kacajból, ami Pax ajkait elhagyta, aztán megérezte a lány kezét a fején, amint
az ujjai átsiklanak a haján és közelebb húzzák a lányhoz.
Először
csak nyalakodott, aztán a nem tudta megállni, hogy ne hatoljon be
a nyelvével. A lány íze mámorító volt számára, és többet akart. Érezte,
mikor kerül Pax közel a csúcshoz és már ő is közel járt. Az első orgazmusának
maradványai a nadrágjában kötöttek ki, akkor, amikor megérezte Pax
összehúzódásait.
Kicsit
várt, amíg mindketten lecsillapodnak
aztán belenézett a lány csillogó, hívogató szemeibe. Mint vadász a
zsákmányára, úgy közelített Shadow is. Pax lábai között mászott fel lassan a
szájáig, kétoldalt támaszkodva, aztán lecsapott az ajkaira, és hevesen
csókolta, miközben megszabadult a farmertól.
Elhelyezkedett,
és kemény férfiasságát a lány nedves hüvelyéhez illesztette. Egy pillanatra megállt, mintha engedélyt
kérne, aztán amikor a lány rámosolygott és egy mozdulattal lehúzta magához
Shadow behatolt.
Lassan
mozgott benne ki-be,de mielőtt elértek volna a csúcsra mindig abbahagyta a
mozdulatsort és várt, majd az egészet újra kezdte.
Egyikük sem akarta, hogy hamar vége legyen.
Hol egyikük, hol másikuk volt felül, de az irányítás mindvégig Shadownál maradt.
És amikor végül együtt lovagolták meg a gyönyör hullámai Shadow életében
először érezte, hogy van értelme az életének.
Az
éjszaka felejthetetlen volt. Reggel felhívtam Dawnt, míg Shadow aludt, és
megmondtam, hogy beteg vagyok. Dawn csak nevetett a telefonba, és vesszek meg
ha nem hívta fel a beszélgetésünk után Irwinget, hogy beszámoljon rólam és a
magánéletemről.
Ahogy
néztem Shadowt, és a jövőn gondolkoztam, rájöttem, hogy nagy fába vágtam a
fejszémet azzal, hogy belekezdek a tervembe.
Fogalmam
sincs mi é hogyan fog történni. Shadow segítségét nem kérhetem, hisz róla van
szó. Ő a tét, a zsákmány, és én a vagy a szabadítója leszek, vagy végleg
börtönbe zárom.
-Jó
reggelt nagyfiú.
-Jó
reggel kedves.
A
mosolyában minden benne volt. A köszönet azért, hogy itt vagyok,azért, hogy nem
taszítottam el, amikor megtudtam, hogy ki és mit csinál.
Köszönet
azért, hogy vele töltöttem az éjszakát. És őszintén szólva, boldog voltam, hogy
akkor éjszaka találkoztunk.
-Azt
hiszem, beszélnünk kell. -mondta komoly hangon.
-Ne.-a
szájára tettem két ujjamat, hogy ne beszéljen. - Nem kell. Már elmondtad. De a
helyzet úgy áll, hogy ha lehet, ha nem itt vagyok, és megtörtént. És azt hiszem,
bárhogy próbálkozunk mindketten még meg is fog sokszor.
-Nem
akarom, hogy bántódásod essék.
-Bízol
bennem?
-Igen.-csókot
lehelt a kezemre.
-Akkor
bízz bennem továbbra is. Senki nem fog tudni rólunk.
-De
hogyan?
-Csss...Bízz
bennem.
Olyan
erősen ölelt át, hogy azt hittem összeroppant.
-Érted
képes lennék meghalni is.
-Buta
fiú.- súgtam neki- Egy halottal nem sokra mennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése