Epilógus
Eltelt
a karácsony, jött az új év, aztán kitavaszodott. Blacklightként egy egész nép
vezére lettem, de nem mondtam le a Ladybird Village virágairól.
Csak
Shadow hiányzott. Az övéi elvitték és fogalmam sincs mikor látom újra, vagy
látom e még valaha.
Hetente
eljárok a MacNiell'sbe, és elsétálok Shadow lakása előtt is. Az ajtó zárva van
mindig.
Judithtal
is sikerült zöld ágra vergődnöm, és mintha Paul és Noell házassága is erősebb
lenne, mint régen.
Paul
azt mondta végre megnyugodott a lelke.
Azóta
a nap óta minden rendben van. Béke van a
farkasok közt.
Újabb
éjszaka a virágüzletben. Újabb nap vége.
-Hazamész
innen?
-Nem
Dawn, elmegyek sétálni.
Emlékszem
az első estére amit Edinburghban töltöttem. Végigjártam ugyanazt az utat és
végül kikötöttem a szökőkútnál ahol először találkoztam Shadowval.
Megrohantak
az emlékek. A víz szép ívet írt le, amíg viszahullt a kútba.
Hirtelen
valami meleg dolgot éreztem a vállamon.
-Nem
venném a szívemre, ha hagynék megfázni egy ilyen csinos lányt.
Könnyek
szöktek a szemembe.
-Sajnálom,
de idegenektől nem fogadok el ajándékot. -mondtam remegő hangon.
-Akkor
engedje meg, hogy bemutatkozzam.
Felé
fordultam. Ugyanaz a haj, a borostás arc, azok a tengerkék szemek. Mint amikor
először láttam.
-Shadow
Grayson- nyújtotta felém a kezét egy mosoly kíséretében. A szeme szerelemtől
csillogott.
-Pax
Blacklight- mondtam könnyek közt, és a kezébe tettem a kezem.
-Érdekes
neve van.
-A
magáé sem mindennapi.
Már
nem tudtam megállni, a karjaiba vetettem magam. Ő pedig átölelt majd hosszan
megcsókolt.
Mi
már sosem válunk el. Soha.
És
ha netán Teliholdas éjszakán farkasüvöltést hallasz, állj meg egy percre és
gondolj ránk. Arra, hogy van olyan dal ami a Holdig száll , de a szívekig elér.