Sötét tánc- 13. fejezet

13. fejezet
Sting- It's Probably me (feat. Eric Clapton)

Amikor Jerome meghallotta a víz csobogását óvatosan kinyitotta az ajtót, és belépett. A zuhanyfülke tejüveg ajtaja nem engedett nagy rálátást, szerencséjére, és amúgy is csak a ruhákat akarta kivinni.

Amikor a vízcsobogás zaján át meghallotta, hogy Vijja énekel nem tudott nem mosolyogni. Ő is szerette ezt a dalt.

Amilyen halkan csak tudta összeszedte a lány vizes ruháit és kicserélte őket azokra, amiket még Frani hagyott itt egy küldetése alkalmával.

Frani egy Mexikóban élő féldémon boszorkány volt. Jó barátok lettek, amikor megmentették egymást azon a küldetésen.

Amilyen halkan jött, úgy ki is sétált. Fogta a vizes ruhákat, és a kandalló mellett kiterítette őket száradni. Nem fenyegette az a veszély, hogy akár egy szikra is kipattan, és kigyullad a ház. Ezt Frani elintézte neki.

Ahogy ott ült a sötét szobában, amiben az egyetlen színt a piros kabát és sapka jelentette, felrémlett benne, hogy nem lenne e jobb, ha mindent elmondana a lánynak.

-Meg ne próbáld- szólt egy hang a háta mögött.

-Micsodát? –kérdezte a frissen érkezett Azazelt.

-Ne mondd el neki kicsoda. Még ne.

Azazel lehuppant a Jerome melletti fotelba. Csettintett egyet mire a kezében megjelent egy töltött whiskeys pohár, az asztalon pedig egy félig telt üveg.

-Hidd el- kortyolt bele Azazel az italba- Ha lehetne én védeném, és azonnal elmondanám neki az igazat.

-Ki neked a lány?

-Viktória a keresztlányom ha úgy tetszik.

-A kid? –nézett Jerome értetlenül.

-Nem tudok rá jobb szót. Ott voltam amikor megszületett, és Én vittem el a kórházba.  Hidd el, nem volt könnyű megválni tőle. –Azazel meredten bámulta a tüzet, és megelevenedett előtte a jelenet.

Karácsony napja volt.

December 24-e a keresztény világ egy olyan ünnepe, amikor a természetfeletti lények tehetetlenek. Ez az a nap, amikor egyikük sem szól bele a világ történéseibe. Ha úgy jobban tetszik, vakká válnak.

Ezen a napon Haniel a földre látogatott, és megszülte gyermekét. Zel is szerette a lányt, olyan volt mintha a kishúga lett volna. Még emlékszik rá, amikor a kis Viktóriát a kezébe adta.

Ott volt Lucifer, Haniel, ő és egy másik valaki, akire nem akart gondolni.

Egy könnycsepp folyt végig az arcán amikor visszaemlékezett arra, hogy hogyan nézett ki a

Két szülő, amikor fogta a gyereket és elvitte.  És neki is fájt elhagyni, piszkosul fájt.

Amikor a kislány szemébe nézett, benne látta a legjobb barátja, és fogadott húga minden vonását. Tüneményes gyermek volt, és olyan erős. Ahogy a kis kezével megfogta az ujját, és azzal a két őzike szemével a szemébe nézett. Olyan kicsi volt, olyan törékeny, és mégis… Sokkal erősebb volt, mint akkor Azazel. Ahogy rápillantott, mintha tudta volna, hogy mi történik. Hogy most elhagyják, de nagyon nagyon szeretik.

Még Azazel démon szíve is meghasadt, amikor a csöpp kislányt a kórház előtt hagyta. Azelőtt, és azután sem zokogott soha. De akkor…

-Jól vagy?- zökkentette ki az emlékeiből Jerome.

Zel az arcához kapott és letörölte a kóbor könnycseppet. –Nem. Nem vagyok.

Minek játssza itt a nagymenőt? Jeromeot úgysem tudta volna becsapni. Átlátott rajta, mint az üvegen. Ezért is voltak olyan jóban.  

Farkasok éneke- III. fejezet

III. fejezet

 Mielőtt eljöttem volna Shadowtól megbeszéltük, hogy minden helyet és minden percet kihasználunk, amikor egyedül lehetünk. Titokban találkozunk, és nagyon figyelünk, nehogy bárki rájöjjön.

Felkerestem a címet, amit Saoirsetól kaptam. Tudtam, hogy ha rá akarok jönni a titokra, ami körbeleng mindent akkor lépnem kell, méghozzá befelé. Sehogy, semmilyen logikus úton nem tudtam rájönni arra, hogy egy látszatra is gyengébb, vagy legalábbis 
ugyanolyan erős férfi, mint Lawson, hogy kényszerítheti szolgasorba Shadowt. Itt valami másnak kell lennie, ami mélyebben gyökerezik, és régebben kezdődött. Én pedig rá fogok jönni mi ez a titok.

Egész Loanheadig kellett utaznom, mire megtaláltam Saskia otthonát. Egy faluszéli, kis ház, ahol marhákkal foglalkoztak.

Leállítottam az autót, és beléptem a nyitott kiskapun. A ház falai fehérek voltak, a tornácon virágcserepek sorakoztak muskátlikkal tele. Enyhe ősznek ígérkezik, úgyhogy még nem kell bevenni a virágokat. Bár lehet, hogy az éjszakát nem kint töltik.

-Jó napot!- hallottam a fiatal hangot a hátam mögül. Egy harminc körüli nő épp akkor jött előre a ház mögül. Rövidre nyírt, barna haja volt, és kockás inget viselt, farmerral és lovaglócsizmával.

-Jó napot. Saskiát keresem.

-Milyen ügyben?

-Saoirse Lawson küldött ide.

A név hallatán a nő arca elkomorult.

-Mit akar tőlem az a fúria? Megmondhatod neki bármi is az felejtsen el!-azzal megfordult és már indult is volna.

-Kérem várjon! Nem amiatt a nő miatt vagyok itt. Illetve, nem ő akar magától valamit hanem én.

-Mit?

-Szeretném, ha kitanítana.- feleltem, mire a nő dühét felváltotta az érdeklődő kiváncsiság.

 Megállt előttem egy méterre és végignézett rajtam.

-Neved? Klánod?

-Pax. Mondjuk úgy szabadúszó.

Erre elnevette magát.

-Drágám. Nálunk nincs olyan, hogy szabadúszó.

-Hát pedig itt áll egy ön előtt. Nem volt mesterem, és három napja tudom, hogy egyáltalán vannak mások is rajtam kívül.

Láttam, hogy ezzel most egy kicsit megkevertem.

-Gyere velem.

Egész nap csak annyit beszéltünk, hogy hová tegyem a szénát, és melyik marhát kell épp megfejni. Az éjszaka azonban nagy meglepetéseket tartogatott mindkettőnk számára.

A házban ültünk a kandalló mellett. Saskia csak kérdezgetett. Neki is elmeséltem az egész életemet, aztán azt, hogyan kerültem végül is hozzá.

-Maga is Lawson?

-Jézusom dehogyis! Akkor már rég megöltem volna Saoirse-t. Én tanító vagyok. Egy kis klánból, a Brightból. Hozzánk küldik a fiatalokat, mi kitanítjuk őket, aztán megmondjuk milyen szolgálatot tehetnek a klánjuk érdekében.

-Velem mi a helyzet.

-A te eseted elég érdekes. Mondd csak. Tudod milyen a bundád és a szemed színe?

-Bocs, de nem nézegettem magam a tó vizében ha erre gondol.

Hirtelen a semmiből egy bot csapódott felém, de ki tudja hogyan sikerült elhajolnom előle, aztán a második csapásnál már el is kaptam. -Hé! Mi a franc volt ez?

-Jók az ösztöneid. Első lépésként kiderítjük milyen a bundád és a szemed színe, aztán folytatjuk.

-Mégis hogyan? Teliholdig még egy hónap.

Azzal Saskia eltűnt valahol a boszorkánykonyhája mélyén és tíz perc múlva valami észvesztően jól kinéző itallal tért vissza.

-Tessék. Igyál.

-hm..nagyon finom.

Tényleg az volt. Itatta magát, viszont az utolsó korty után...

A gyomromat összerántotta a görcs, a testem megmerevedett. Aztán összerándult. 
Éreztem, ahogy az ital végigfolyik az ereimben és elindítja az átváltozást. Dühös lettem magamra, amiért ilyen aljas trükknek bedőltem. De alig láttam a fájdalomtól, csak Saskia arcát, amiről hatalmas döbbenetet olvastam le. Aztán csak a sötétség. Elájultam.

Másnap azonban nem éreztem az egészből semmit. Az órám szerint dél volt, vagyis pont 12 órát aludtam.

Felkeltem és Saskia keresésére indultam. Meg is találtam a tehénistállónál.

-Helló- köszöntem. -Mi a franc volt ez tegnap?

-Te aztán nem kertelsz. -nevette el magát.- Beindítottam az átváltozásod, hogy megtudjuk, honnan származol. A farkasfalkáknak mindnek kölünbözik a szeme és a bundája színe. Innen tudod melyik klán tagjával nézel épp farkaszemet.

-És?

-Mi és?

-Honnan származom?

-Úgy gondolom a McIntire vérvonalból. Piszkosszürke bunda és kék szem, ez rájuk jellemző.

-És kitanítasz?

-Mindenre amit csak tudok.

-Mikor kezdjük?

-Amint készen állsz elkezdeni. Ma menj haza és pihenj. Pakold össze a holmidat és gyere vissza, amikor úgy érzed.

-Kb mennyi idő lesz?

-Változó szokott lenni, de általában két hónap.

Elköszöntem Saskiától és elindultam hazafelé.

Shadow hatszor hívott fel tegnap óta.  Mosolyogtam rajta. Soha egyetlen párkapcsolatom sem keresett ha kimaradtam éjszakára.

Ebből látszik ki érdemes arra, hogy egyáltalán figyelembe vegyék. Úgy fest eddig mindig rosszul választottam, bár tény, hogy nem is akartam jól. De most tényleg én választottam?

Megint csörög.

-Szia!

-Jól vagy?-Shadow hangja idegesen csengett a telefonban.

-Történt valami?

-Csak tudni akarom jól vagy e. Tegnap óta kereslek. De nem vetted fel,

-Mert nem tudtam. De jól vagyok. Saskiánál voltam Loanheadben, de már megyek hazafelé.

Hatalmas lélegzetvétel. Még telefonon át is érzem a hatalmas megkönnyebbülést.

-Merre vagy?

-Én is úton vagyok.  Newhaven felé megyek.

-Mi van Newhavenben?

Csend. A csend a telefonban pedig nem jelent jót.

-Egy emberfarkas, akit le kell vadásznom.

-Vigyázz magadra.- majd hirtelen ötlettől vezérelve rákérdeztem. – Shadow, honnan tudhatjuk meg milyen színű a farkas bundánk?

-A hajad színe általában. De amióta létezik tartós hajfesték, azóta csak tippelni lehet. A tiéd milyen színű?

Meglepődtem. Azt hitte, hogy festem a hajam. De Saskia miért hazudott? Úgy látszik, ez a titok sokkal kuszább, mint gondoltam.

-Piszkosszürke.-nem is tudom, miért nem mondtam meg az igazat, de úgy éreztem, jobb lesz így egyenlőre. – Vigyázz magadra.

-Te is.  - Aztán bontotta a vonalat. Mi mást mondhattam volna még? Abból, amit eddig megtudtam a vadászok nem önszántukból váltak kirekesztetté. Senki nem akar ilyen életet, mert ennél talán még a halál is jobb. Arról, pedig szintén nem beszélhettem még,
hogy téved velem kapcsolatban.

Visszatérvén Edinburghba felkerestem Dawnt személyesen. A mesém az volt, hogy segítenem kell egy közeli, régi barátomnak. Dawn olyan jószívű nő, hogy nem kételkedett a szavamban. Bár igaz, hogy csak fizetés nélküli szabadságot tudtam kivenni.

Összepakoltam. Holnap pedig visszamegyek Loanheadbe, és kitanulok mindent, amit lehet.

Ezt is tettem. Másnap szépen fogtam a sporttáskát és meg sem álltam a kis falusi házig.

Saskia már a kapuban várt.

-Nem vártam, hogy ilyen hamar visszatérsz.

-Nem volt kitől búcsúzkodnom, ha erre gondolsz. Mikor kezdünk?

-Inkább hol? Az elején.

Közben ő már elindult a tehenek felé. Úgy látom, ez pont olyan tanítás lesz, mint amikor a virágokról tanultam. Az első csokromat Irwinggel együtt kötöttem. Ő vezette a kezemet, és másodikra már ment is, mintha mindig ezt csináltam volna. Tanulásban, és a dolgok elsajátításában mindig gyors voltam.

-Ismered a vérfarkasok eredetének történetét?

-Igen.

-ki mesélte neked?

-Egy barát.

-És azt tudod, miért vérfarkas a vérfarkas?

Csak a fejem ráztam. Az eredet történetnél többet nem tudok.

-Nos. A félreértések elkerülése végett, amit az emberek a vérfarkasokról gondolnak csak részben igaz. Az emberfarkasok, a levadultjaink, tényleg vérrel táplálkoznak teliholdkor, de ez a barbarizmusukból fakad. Hétköznapi emberként is rablók, gengszterek, vagy egyéb csőcselék. A valódi vérfarkasok azonban, amilyen te és én is vagyunk, nem isznak vért. Azért vagyunk vérfarkasok, mert a vérünkben van a farkaslét. Minden egyes idegsejtünk a szabadságot kívánja, ha eljön az idő, és ilyenkor éneklünk a holdnak.

Amíg mindent elmesélt nekem az egész klánrendszerről, az Idősekről, a tanítványairól elment egy egész nap. Engem azonban valami más érdekelt igazán.

Megint a kandalló előtt ültünk, a vidáman pattogó tűz előtt.

-Voltak nagy klánok? Mártmint -abbahagytam a kérdést, mert Saskia arca komor lett. A szemében láttam, hogy visszautazott a múltba, valami szörnyű helyre, és szörnyű időbe. –Sajnálom, ha rosszat kérdeztem.

-Dehogyis. A kérdés nagyon is jó volt, és helyesen volt feltéve. Voltak nagy klánok. Valaha.

Felállt és mutatta, hogy menjek vele. A ház egy kisebb szobájába vitt. Az egész fával volt leburkolva, ősi kódexek vonultak a falak mentén állított polcokon a földtől a plafonig telerakva.  A régi könyvtárat juttatta eszembe.

-Annak idején három nagy klán vezette a népünket. Amikor családunk nőni kezdett a három klán úgy döntött, ideje népünk történeteit krónikákba írni. Amit itt látsz, az csak egy töredék az egészből.

Az én családom története.

Ahogy körbejártam a szobában szinte éreztem a könyvekből áradó történelem illatát. Vaskos könyvek, poros kódexek, és pókhálós sarkok. Mégis mindennek finom méhviasz illata volt. A polcokat, a szekrényeket, és a padlót ápolták. Tükörfényes volt.

 A szoba közepén három könyvtartó állt üresen. Mindhármon szalagok voltak. Az egyiken kettő fekete a másik kettőn egy fekete és egy fehér.

-Ezek mik?

-Ezek a három nagy klán krónikáinak helyei. Mindenhol, minden egyes családnál található három ilyen oszlop. 

-Miért üresek?

-Mert senki nem tudja hová lettek a krónikák. A háborúban mind eltűnt.

-Milyen háborúban?

-Hm..hol is kezdjem. A Békének egyetlen oka volt, hogy a három nagy klán megegyezett egymással. Csakhogy ez az egyezség nem mindenkinek tetszett. Néhány kisebb klán titokban szövetkezett egymással és egy baljós éjjelen rátámadtak az egyik klánra. Az egész családot megölték. Ezért van az, hogy az egyik oszlopon csak fekete szalagok vannak.

-Mi történt azután?

-A két megmaradt nagy klán egymás ellen fordult. A veszteség annyira fájdalmas, és annyira hirtelen volt, hogy a klánok hittek a kígyónyelveknek, az árulóknak és támadást indítottak a másik ellen. A háború sok éven át tartott, közben a két nagy család szép lassan felörlődött, és helyüket átvették a kisebbek.

-Aztán?

-A háború véget ért, a család tagjai eltűntek. A fehér szalag a reményt jelenti, hogy még élnek, és egyszer visszatérnek, és akkor újra béke lesz népeink között.

-Hoppá! Azt mondtad újra! Miért, még tart a háború?

-Nem, annak már vége, de nagy az elnyomás. Gondolom láttad milyenek a Lawsonok. A nagyobbak most öten vannak és köztük a Lawsonok a legrettegettebek. De a másik négy sem nagyon marad le tőlük. Visszahozták a  vadászok rendszerét, amit annak idején a Hármak eltöröltek, és kegyetlenül megtorolnak mindent, amiről úgy érzik veszélyes rájuk nézve.

-Ezt hogy érted?

-A gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy a hatalmukat megőrizzék.

-Miért nem tér vissza a két nagy klán, amik megmaradtak?

-Mert még nem találták meg a vezetőiket. A klánokat csak alfák vezethetik harcba. 

-És ha már nem élnek, akkor? Hagyják, hogy az egész folyjon tovább?

-Nem tehetnek mást. Amíg egy bétából igazi alfa lesz hosszú idő, évtizedek, akár évszázadok is lehetnek, és ha ők halottak, akkor még hosszabb, mire egy szétszéledt klán megtalálja a vezetőjét és újra egyesül.

A beállt csendben elgondolkodtam , vajon ha minden másképp alakult volna most hogyan nézne ki a világ? Lennének szüleim, tudnám hol a helyem a világban? Más lennék?

Mind olyan kérdés, amire nincs válasz, mivel minden másképp alakult. A „mi lett volna ha?” kezdetű kérdéseknek pedig abszolúte semmi értelme nincs. 

-Hol vannak most?

-Senki sem tudja. Azt sem tudják kicsodák, olyan jól elrejtőztek. Az ő tudásuk és erejük hatalmas. Nem okoz nekik gondot rejtőzködés.

-Mi volt a három nagy klán neve?

-Miért érdekel téged?

-Bocs, netán baj, hogy kérdezek?

-Ne kapd fel a vizet rögtön! Elfelejtettem, hogy te nem köztünk nőttél fel. Egyszerűen nem szokás a szörnyű múltról beszélni. Sokaknak fájdalmat okoz.

-Kik az ötök?

-Lawson, Wallace, McIntire, McAvoy és az O'Donell. Szerencséd van, hogy McIntire vagy, mert ők a harmadik legerősebb család. Gazdagok, és aránylag rendesek is. Már értesítettem őket, hamarosan bemutatlak nekik.

-Bevallom, kicsit ideges vagyok.

Saskia nem szólt semmit. Ebből azt vontam le, hogy lehetek is.

Aztán már gyorsan teltek a napok, az első héten fizikai felmérés, erőnléti edzések nap nap után. Futás, tájékozódás, súlyemelés és természetesen a szénapakolás és a tehénfejés sem maradhatott ki a napi programból. Még traktort is vezettem.

Még engem is meglepett milyen jól bírom. Mondjuk az is igaz, hogy sosem próbáltam feszegetni sem fizikai, sem szellemi határaim. Egyszerűen nem volt rá okom. Kia viszont alig hagyott pihenőt.

A következő héten már kicsit komolyabb volt a felkészítés. Reggel felkeltem a szokott időben hat órakor.

Arra, hogy egy kard suhog a fejem mellett.

-Normális vagy?!-kiáltottam Kiára, de ő mintha meg sem hallotta volna csak közeledett felém, és egy kézzel forgatta azt a hatalmas kardot.

-Kia mit művelsz?-megint semmi válasz. Nekem viszont folyamatosan mozognom kellett, hogy a csapásokat kikerüljem.

-Fejezd már be! Meg akarsz ölni?- Na jól van, ebből elegem van! Tudtam, hogy a nappaliban a falon van egy másik kard. Fogalmam nem volt elbírom e egyáltalán, de jobb eszköznek tűnt a konyhakésnél vagy egy felmosóvödörnél. Kihasználva, hogy tanítóm csapáshoz készül ellöktem, és mint a villám futottam a nappaliba. Meg is találtam, amit kerestem, de még így is épphogy ki tudtam védeni Kia mozdulatát. Kihátráltam az udvarra, gondolván ott azért mégiscsak nagyobb a hely.  Kardpárbaj a Huszonegyedik században! Egy vicc az egész!

Fogalmam sincs mennyi ideig tartott a küzdelem. Kia támadott én védekeztem és fordítva. Közben próbáltam a lelkére beszélni, mondván, ha tényleg meg akar ölni, ahhoz nem kell levágni a fejem, elvégre ez nem a hegylakó, és én sem vagyok egy Connor MacLeod. Egyszerűbb, ha megmérgez. De Kia a sehall-selát üzemmódban volt és csak vagdalkozott azzal a vacakkal.

-Na jó, ebből most már tényleg elég lesz!- nem tudom, honnan tudtam, hogyan kell kardot forgatni, azt  sem tudtam, honnan tudom, hogyan kell lefegyverezni az ellenfelet, anélkül, hogy azonnal megölnénk, de ha tovább támad elég egy apró mozdulat és vége az egésznek. Saskia előttem térdelt immáron fegyvertelenül. Én pedig előtte álltam, bal kezemben a saját kardom, Kia szívének szegezve, a jobban az, ami nála volt egyenesen a torkának célozva. Ha támad, elég egy mozdulat, bármely kézzel, és vége van.

Akkor Kia elmosolyodott. Mindketten ziháltunk a fáradtságtól, és összeszedtünk egy-két karcolást is közben, de semmi komolyat.

-Honnan jött a hegylakós duma?-kérdezte Kia de már majdnem rázkódott a nevetéstől. Én meg ott álltam, mint egy hülye, és fogalmam nem volt mi történt. - Nagyon jó volt, majdnem sikerült megnevettedned vele. Akkor pedig nem sikerült volna.

-Mi?

-Amit csináltál.

-Mi a franc volt ez az egész?- noha ideges lettem és teljesen össze voltam zavarodva a kezem még mindig szilárdan tartotta a két fegyvert.

-Ez a felkészítésedhez tartozott. És gratulálok, teljesítetted az elvárásaimat.

Csak megráztam a fejem. Próbáltam helyretenni a dolgokat. Felkészítés? Elvárások? Majdnem megölt!!!

-Majdnem megöltél!

-Nem akartalak megölni, és nem is hagytad volna. Hiszen látod! Én támadtam rád, míg félálomban voltál, és mégis én térdelek a földön úgy, hogy kardot szegezel a torkomnak és a szívemnek.

Az agyam folyamatosan kattogott, próbálta feldolgozni a hallottakat. És a történteket. Még mindig nehezen értettem meg. Nem szoktam hozzá, hogy kardal vagy bármi egyéb fegyverrel támadnak nekem. Az is eléggé értehetetlen volt még mindig, hogy honnan tudtam hogyan kel magamat megvédenem. Lassan sikerült lenyugodnom. Leengedtem a fegyvereim és felsegítettem Kiát a földről.

-Akkor most elmondod mi volt ez?

Kia elmosolyodott, aztán átkarolta a vállam és bólintott.- Menjünk be, és elmondok mindent.

Ritmusra lépdeltünk egymás mellett, miközben Saskia erősen gesztikulálva mondta a magáét.

-Ez egy próba volt. Az éberség a fegyelem, és az erő próbája. Több okból is szükség volt rá. Egyrészt, hogy felmérjem, mennyit tanultál már. Mondhatom nagyon gyorsan haladsz, még sosem volt ilyen tanítványom. Még csak két hete tart a felkészítésed, de máris kiváló harcos vagy. A másik ok viszont az volt, hogy ezután visszaveszünk a harcokatatásból.

-Na álljunk csak meg egy kicsit! Miért?

-A családok nem díjazzák ha nőik harcolnak…

Meg sem engedtem, hogy befejezze.

-Miért, kötögessek otthon ülve? Okleveles kertész vagyok, nem úri kisasszony.

Kia megragadta a karom, és elém lépett. A szemembe nézett és olyan komolyan szólt az előbbiekhez képest, hogy elcsodálkoztam.

-Pedig a saját érdekedben szokj hozzá!-azzal otthagyott és egyedül ment tovább.

A saját érdekemben? Nekem senki ne mondja meg mi az én érdekem és mi ne. Abból csak a baj van.

A nap további része eseménytelenül telt. Eleredt az eső, és fátyolfüggönyt borított a tájra. Az ablakban ülve néztem, ahogy a szürke felhőkből ömlik az angyalok könnye a tájra. Eszembe jutott a gyerekkorom. Én mindig szerettem az esőt, csak én voltam tőle vidám, míg mindenkit komorrá és szomorúvá tett. Egyszer megkérdeztem a szomszédban élő öreg nénit, miért lesz mindenki szomorú az esőtől? Ő azt válaszolta, mert ilyenkor sírnak a mennyben az angyalok. Akkor én azt mondtam neki:- De az ember is sír néha ha vidám. Nem lehet, hogy az angyalok is azért sírnak, mert nagyon nagyon nevetnek?

-Erre a néni is elnevette magát. Akkor láttam őt először tán mosolyogni is. Azután már ő is nevetett, ha esett az eső.

Leszállt az éjszaka, és aludni tértünk. Én a biztonság kedvéért egy karddal az ágy mellett, ki tudja mire készül még kedves tanárom.

Álmaim zavarosak, és rettenetesek voltak. Pár borzasztó felvillanás, sikoltozó emberek, menekülő asszonyok karon ülő gyermekeikkel. Egy lángoló ház. Égő hús és vérszag bűze keveredett a sáros földszaggal. A halál pedig mindenkiért eljött.

Verejtékben úszva riadtam fel, még jó, hogy nem sikítottam, mert azonnal a szám elé kaptam a kezem.

A tarkómon felállt a szőr, valaki figyel. Kiugrottam az ágyból és kinéztem az ablakon. Az eső még mindig zuhogott, vihar csapkodta a fák ágait, villámok cikáztak az égen. Az erdő szélén pedig ott állt egy férfi. Magas termetű, sötét, hosszú haja a derekáig ért. És engem figyelt. Nem tudom, honnan tudom, de tudom. Érzem. Oldalra kapta a fejét, a profilját megvilágította az egyik villám fénye. Aztán a következő pillanatban eltűnt, mintha ott sem lett volna. Arra fordultam amerre ő nézett mielőtt elment. Akkor lépett ki az erdő árnyékából.

-Shadow!

Felkaptam egy dzsekit, egy farmert és egy bakancsot és rohantam kifelé. Hosszú bőrkabát volt rajta, bőrnadrág, csizma. Olyan volt, mintha egy kosztümös filmből lépett volna elő.

A nyakába ugrottam és ő átölelt.

-Jó hogy épségben vagy.-mondtam neki.

-Elég régóta csinálom már.-válaszolta, szomorúsággal vegyült szégyennel a hangjában.-hogy haladsz?

-Ne is mondd. Kész katonai kiképzés.- legyintettem-de hisz tudod.

Nem. Nem tudta. Abból tudtam, ahogy félrenézett. Értem, a vadászokat nem tanítják, valóban kiképzik. Az nem olyan, mint ez.

-Hogyan?

-Ne akard tudni.

-Ne mondd meg mit akarjak tudni.

-Nem akarok beszélni róla.

Csak azért nem telepedett közénk megint súlyos csend, mert a vihar hagjait nem tudtuk kikerülni. Az ösztöneim azonban megint működébe léptek, és nem csak nekem.

Shadow agyarai egy szempillantás alatt megnőttek és Pax elé lépett, hogy megvédje. Ami ezután történt azonban, még az ő sokat látott szemét is lenyűgözte. A hosszú hajú férfinak, aki nem messze állt tőlük felvillant a szeme, ami ugyanolyan világító jégkék volt, mint amilyen Paxnak. A férfi nem támadt, egyenesen Shadow mellé nézett. Akkor látta, hogy a lány kilépett a háta mögül, és szembenézett a férfival.

Az ő szeme is megváltozott. Összekapcsolódás. Amikor két farkas lelke eggyé válik pár pillanatra. Ilyenkor látják egymás múltját és jelenét. Érzik az érzéseiket, és minden tudásukat átadják egymásnak.

Az egész nem tartott tovább egy percnél, és a kapcsolatot nem lehet megszakítani másnak, csak a kapcsolódó feleknek. Akkor Pax behúnyta a szemét és elájult. Shadow elkapta, mielőtt földet ért volna de mire visszafordult a férfi már eltűnt.

Shadow próbálta felébreszteni a lányt, amikor egy kéz fonódott a csuklójára.

-Nem mondhatod el neki mi történt most.

Shadow értetlenül nézett a vele szemben térdeplő nő szemébe.

-A saját érdekében.

-Mi van vele?

A nő másik keze felhúzta a kabát ujját Shadow csuklóján. Nagy, barna szemei csodálattal nézték a karkötőt, egy fekete bőrszíjat, rajta egy bonyolult mintájú ezüstverettel.

-Mi van vele?-hangzott fel újra a kérdés.

A nő megvizsgálta az eszméletlen lányt. Aztán nyugtató hangon felelte.

-Semmi baja. Hozd utánam.

Shadow követte a nőt, karjában az alélt Paxszal. Lefektette az ágyába, de nem akart mozdulni mellőle, amíg fel nem ébred.

-Gyere velem.

-Vele maradok.

-Reggelig nem ébred fel. De nekünk beszélnünk kell.

Shadow a nő szemébe nézett. Erő és bölcsesség sugárzott belőlük, és végtelen nyugalom. Ő mindig is parancsra cselekedett, és vadász mivolta miatt nem mondhatott ellent a kérésnek. Követte őt a nappaliba.

-Az én nevem Saskia. Te ki vagy?

-Shadow.

-Honnan jöttél?

-Logan Lawson tulajdona vagyok.

Shadow nem láthatta, hisz Saskia háttal állt neki, amikor egy könnycsepp gördült ki a szeméből.

-szóval vadász vagy.

-Igen.

Sakia nagy levegőt vett, letörölte az arcát, aztán a férfi felé fordult.

-Shadow, tudod, hogy az előbb mi történt?

-Összekapcsolódtak.

-Úgy van. De nem mondhatod el neki.

-Nem fog emlékezni rá, ha felébred?

-Nem.

Shadow nagyon dühös lett. Pax megérdemli az igazságot, és nagyon úgy tűnik, hogy az igazság az, hogy...a gondolatmenetet azonban félbeszakította az, amit Saskia mondott.

-Az ő érdekében, hagyd békén te is.

Shadow szíve egy pillanatra megállt, és talán már el sem indult többet, csak gépiesen kattogott tovább a mellkasában.

-Hidd el. Sajnálom, hogy ezt kérem. De...

Shadow leállította a beszédet. Értette, persze, hiszen ő csak egy vadász. Egy senki, vagy még annál is rosszabb.

Egy szó nélkül fogta a kabátját és kisétált a házból, egy utolsó pillantást vetve a szobában békésen alvó lányra.

Már javában az erdő mélyén járt. Az eső már elállt, a vihar messze vonult. A szíve pedig megszakadt. De hiszen tudta, hogy ez lesz. Az ő jövőjük csak egy időre kapcsolódott össze, aztán szétvált, hogy soha többé ne találkozzon újra. Egy vadász nem lehet szerelmes, egy vadásznak nem lehet családja. Egy vadász dolga, hogy felkutassa és levadássza a zsákmányt. A vadász azért él, hogy az urát szolgálja. A kétségbeesés, és a fájdalom annyira letompították az érzékeit, hogy nem vette észre a rá leselkedő veszélyt. A támadás hirtelen volt, és elsöprő erejű. Egy test teljes erejéből szorította őt a torkánál fogva az egyik megtermett fa törzséhez. Az a férfi volt az, akivel Pax összekapcsolódott.

-Azt mondta neked, hogy hagyd őt igaz?- a férfinak mély, erős hangja volt, és sötét szeme. Nem ismert kegyelmet, sem félelmet. Ezt látta a lekében. Shadow csak bólintani tudott, és minden erejét összeszedve próbálta a nyakáról lecsavarni a kezet.

-Ne higgy annak a nőnek!-mondta a férfi, majd a szeme kékre váltott és egyenesen Shadow szemébe nézett.

Érezte, ahogy az övé is megváltozik akarata ellenére. De nem tudott szabadulni a pillantástól.

Hírek

Sziasztok!

Felkerült a Sötét tánc 12. fejezete.
A Farkasok éneke 1 fejezetét átírtam, és felkerült a kicsit  bővített 2. fejezet is.
Kellemes olvasást kívánok!:)

üdv! Rori

Farkasok éneke-II. fejezet

2. Fejezet

 (erotikus jelenetet tartalmaz)

Mikor felébredtem nem akartam elhinni, hogy megtettem. De boldog voltam. Olyan biztonságot nyújtó érzés kerített hatalmába, mintha ott lennem, ahol lennem kell. Shadow hatalmas teste az enyémhez simult. A bicepszén feküdtem, a másik karja pedig átölelt. Éreztem minden egyes lélegzetvételét, és nem csak azért, mert a mellkasa a hátamnak feszült, hanem mert a lehelete a nyakamat cirógatta.

Nem először ébredek férfi mellett, de még sosem volt ilyen jó érzés. Az általános ébredés úgy nézett ki, hogy felébredtem, megbántam, majd mivel nem vagyok egy lotyó csak két hét után dobtam ki a pasit. Ha rendes volt és kedves, akkor két hónap. Aztán fél évig, egy évig semmi. Ez volt az egyetlen oka annak, amiért szeretem a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmet. Ki gondolná, hogy egy idióta történet milyen jó ötletekkel tud szolgálni pasilekoptatás ügyében.

De nem voltam mindig ilyen. Valamikor régen, hittem a szerelemben. Duncan Parsonig. Tizenhat évesen az ember lánya még álmodozik a Nagy Szerelemről. Akkoriban Duncan volt az iskola legmenőbb fiúja. Tipikus eset volt az enyém. Tipikus szemétség. Duncan és Malcolm szövetkeztek ellenem.

Hogmanay volt, a skót újév.

Duncan engem hívott magával, nem Mindyt, Cassidit vagy Siovant, az iskola szépeit, hanem engem, Paxot, az átlagos, középszerű, kívűlálló lányt.

Hatalmas buli volt Glasgow-ban. És azt hittem ez szerelem. Hónapokkal előtte elkezdett udvarolni nekem, és azt hittem minden szép és jó.

Aztán a forgatagban berángatott az egyik kihalt utcába, innentől pedig megint csak a szokásos történet. Amikor nemet mondtam neki a falhoz nyomott. Megijedtem. Akkor volt először, hogy képen töröltem egy fiút, és én voltam az erősebb.

Elfutottam. Másnap pedig már én voltam az iskola kurvája, aki bárkivel bárhol lefekszik.

Meg sem próbáltam kimagyarázni magam, úgysem lett volna semmi értelme. Persze Duncan nem akart tőlem már semmit. Akkor fogadtam meg, hogy többé egyetlen férfit sem engedek közel magamhoz. Az egyetlen személy, akiben igazán megbízhatok én magam vagyok.

Azóta 4 kapcsolatom is volt. Egyik sem komoly, de nekem is le kell vezetnem a feszültséget és a szex erre igencsak jó megoldás. Bár eddig valóban csak szex volt. Shadowval viszont más. Mélyebb, de én nem akarok szerelmes lenni, a szerelem fáj és lemondással jár. Magányra programoztam magam, és azóta jól megvagyok. De tényleg jó így? Mert most nem nagyon hiszem.

-Jó reggelt.-hallottam Shadow álmos hangját a fülemben. Önkéntelen mosolyt csalt az arcomra.

-Jó reggelt.- fordultam felé.- Hogy aludtál?

Elnevette magát. Na ja. Nem sokat aludtunk.

-Sosem volt még ilyen jó éjszakám. -mondta és megcsókolt. Olyan féltőn, olyan óvón, mégi olyan szenvedélyesen, ahogy csak egy szerető tud.

-Dolgoznom kell.

-Nem kell. Szabadnapos vagy.-mutatott a naptárra. És tényleg. Ma valóban szabadnapom van.

-Mesélsz nekem a fajtánkról?-kértem őt.

-Nem fajta vagyunk, hanem faj. Kicsit mások vagyunk, mint az emberek.- mondta álmos, doromboló hangon.

-Erre már rájöttem.- nevettem el magam. Shadow felkönyökölt az ágyon és figyelt. Olyan komoly volt, és annyi bánat volt a szemében. Érthetetlen volt számomra. Egy olyan férfi, mint ő, miért oly szomorú? Aztán mesélni kezdett. De a hangja olyan távolinak hangzott, mintha itt sem lenne.

-A fajunk erős és nemes. A legenda úgy tartja, hogy az idők kezdetén egy farkas megharapott egy embert, amiért az az ő erdeiben vadászott és megölte az állatokat, de nem a húsukért, hogy életben maradjon, hanem a trófeáikért. Az ember bosszúból ki akarta végezni az állatot, rátalált és harcoltak. Az ember győzött, de mielőtt megtette volna a halálos mozdulatot belenézett a farkas szemébe és meglátta benne a saját lelkét, amitől elborzadt. Sírva fakadt és letérdelt a farkas elé. Könyörgött neki, hogy bocsásson meg.

A farkas ekkor emberi nyelven szólt hozzá. Az mondta, már haldoklik, de odaadja az embernek halhatatlan lelkét. Az ember ettől erősebb és jobb lesz, cserébe csupán egyet kért tőle. Minden teliholdkor vegye fel az alakját, és énekeljen a holdnak. Énekelje meg a történetét. Énekeljen az életről.

Az ember elfogadta a feltételt, és belőle lett az első vérfarkas. Mi az ő leszármazottai vagyunk.

-Hány vérfarkas van?

-Sokan vagyunk. Az életünk javát emberként éljük le, de jóval tovább élünk, mint ők. Erősebben, okosabbak, gyorsabbak vagyunk. Az érzékeink kifinomultabbak. Régen még klánokban éltünk, egymás mellett. Igazából még ma is vannak klánok, de ma már nem szükséges, hogy egy helyen legyünk.

-hogyan éltek?

-Mint az emberek. Már csak akkor verődünk össze, ha háborúra készülünk.

-Háborúra?

-Igen. Amióta a három nagy klán semmivé lett, azóta folyamatosak a belviszályok az alfák között, hogy betöltsék a helyeket.

-Te hol vagy a ..

-Erről nem szeretnék beszélni. -Ezt úgy mondta, hogy nem is firtattam. Ha nem hát nem, de láttam, hogy fájó pontra tapintottam a kérdéssel.

-És én...?--kezdtem a kérdésbe félve.

-Nem tudom megmondani. Holnap elviszlek a klánomhoz. Ott kitanítanak téged, és akkor majd meglátják hová fogsz tudni beilleszkedni.

-Hogy vannak a ...nem találtam a megfelelő szót.

-A ranglétra tetején az Idősek állnak, ők amolyan nagytanács féleség. A klánok vezetője az alfa, és az ő családja, aztán a lovagok, akik amolyan testőrfélék az alfák mellet. Aztán jön a középréteg és alattuk a vadászok.

-Kik a vadászok?

Shadow arcára egy pillanatra, mintha kiült volna a mélységes fájdalom. Az a fájdalom amit én is éreztem néha magányos óráimban.

-Majd elmagyarázzák neked. Rendben?-hangja elhalt a mondat végére. Olyan volt, amikor az ember a könnyeit folytja éppen vissza.

-És...mit csinálunk holnapig?

-Nem lehetne, hogy csak itt fekszünk?

Erre nem mondhattam nemet. Semmilyen okból.

Valóban csak feküdtünk. Annyira jó érzés volt. Olyan megnyugtató. Csakhogy a nap elmúlt, ahogy az éjszaka is, és eljött a másnap.

Shadow  a karosszékben ülve várta, míg én is felébredek. Vörösek voltak a szemei, mintha sírt volna, de nem kérdeztem meg mi a baj. Ő olyan típus, aki amúgy sem mondaná meg.

Beültetett a kocsiba és elindultunk. Egy szót sem szólt, arca kemény volt, egyetlen izom sem rándult rajta egész úton. A szótlansága rémisztő volt. Hideg félelem kúszott fel a gerincemen a tarkómig, és az a bizonyos hatodik érzék sikítva követelte, hogy szólaljak már meg.

-Hová megyünk?

-A klán alfáihoz viszlek.

Mintha egy másik férfi ülne mellettem, nem az, akivel tegnapelőtt szeretkeztem, vagy akivel  tegnap az ágyban feküdtem. Hirtelen lefékezett egy földút mellett.

-Pax. Ami köztünk volt az elmúlt napokban. Nem szólhatsz róla senkinek.

-mivan?-kérdeztem értetlenül- Miért de hát...

-Nem beszélhetsz róla megértetted?! Senkinek! Soha!

-De miért?

-A saját érdekedben megértetted!

Kiabált. Szabályszerűen ordított velem. De nem dühös volt. Nem, azt tudom milyen kiáltás, és az elkeseredés, azt is ismerem. Ez viszont...félelem volt. Elemi, csontig hatoló hatalmas félelem.

-Meg...megértettem.-válaszoltam halkan. Ekkor kicsit megnyugodott és folytattuk utunkat befelé, az erdő mélye felé.

Shadow egy szót sem szólt végig az autóban, és én nem tudtam eldönteni, hogy ez e az igazi arca, vagy az akivel először találkoztam.

-Megérkeztünk.

Kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót. Egy pompás kis kastély udvarán álltunk. Körbe gyönyörű kert, szökőkút, és persze körös- körül az erdő.

Shadow előttem ment. A ház belseje legalább olyan pompás volt, mint kívül. Lakkozott faburkolat, aranyozott szegélydíszek. Nem, várjunk csak, ez valódi arany volt és nem csak aranyfüst. A folyosón, ahol haladtunk, végig néma csöndben, vörös bársonyszőnyeg volt leterítve. Egyetlen léptünk sem okozott zajt. Képek sorakoztak végig a két falon. Férfiak, nők, családok festményei, és ahogy haladtunk beljebb már fotók is voltak. Régi, megfakult fényképek és végül már digitális fotókeret, amiben egymást váltották a képek, de még mindig megmaradt a hely ódon hangulata.

Shadow kitárta a szárnyas ajtót és belépett. Lehajtotta a fejét és térdre ereszkedett a küszöbön.

-már vártalak.- a karcos hang velőtrázó volt. Félelmetes.

-Sajnálom uram.

-sokáig tartott, általában jobban végzed a munkád.

Nem tetszett  a hangnem amivel  a bent lévő férfi Shadowval beszélt. Bepillantottam a feje felett de még az én állam is leesett.

Egy testes, erős férfi állt a kandalló előtt. A régi kályhában halkan pattogott a tűz, démoni árnyat vetve a férfi köré. Bőrnadrágot viselt. Olyat, amilyet Shadow, és egy bőrmellény volt rajta. A felkarja nem volt olyan széles, mint Shadownak, de legalább annyira erős volt, mégis Shadow volt az aki meghunyászkodott előtte.

-sajnálom uram.

-Nem érdekelnek a sirámaid.

-Már elnézést-szóltam közbe, de Shadow rám emelte a tekintetét és a szemével mutatta, hogy fogjam be a számat.

De nem kellett volna, mert amikor megláttam az előttem álló férfi szemét belém fagyott a szó... a rémülettől. Abban a szemben semmi nem volt abból, ami Shadowéban. Csak kegyetlenség, hatalomvágy, indulat és gonoszság. Mégis, valahogy az volt a sejtésem, hogy ezt rajtam kívül nem látja senki. Vagy ha igen, hát az sem szól egy szót sem róla.

-Süsd le a tekinteted.

Ezt most nekem mondja? Mert arra várhat. De nem, nem nekem mondta. Shadow a parancsra újra lehajtotta a fejét.

-Lépj be-fordult felém a férfi, és nekem minden bátorságom össze kellett szednem, hogy ne essek össze.

Bementem a szoba közepéig és megálltam egy fotel mellett, hogy ne a padlóra zuhanjak, ha mégsem tudok megállni a lábamon. A férfi közelebb jött és végigmért a tekintetével. Mint egy darab húst a hentespulton.

-Jó kiállású.- morogta magának- A vadászom úgy mondta nem volt mestered.

-Nem volt.

-Hm. Érdekes.

Aztán egy darabig csendben méregetett megint. Mintha azon gondolkozna, hogy...fúj...csak az ég a megmondhatója hogyan sikerült az undoromat magamban tartanom.

-Meglátjuk mire leszel jó. Shadow.

-Igen, uram.

-Vidd el Saoirsehoz*. Ő majd eldönti mire lesz jó.

-Értettem uram.

-Aztán folytasd a vadászatot, ha jól tudom, még nem találtad meg, akit keresel.

-Értettem uram.

Shadow még mindig lehajtott fejjel térdelt, amikor kiléptem a szobából. Most mire vár?

-Mehetsz.-mondta a férfi erős gúnnyal a hangjában.

-Igenis , uram.

Shadow felállt és követtem őt. Úgy látszik, tudja hová megy. Kivezetett egy másik ajtón, és a ház mögötti istálló felé mentünk. Amikor úgy gondoltam nincs hallgatóságunk halkan rákérdeztem

-Ki volt ez az ember?

-Ő nem ember. Vérfarkas. Logan Lawson, a klán alfája.

-Miért viselkedet úgy veled...-nem fejeztem be a mondatot, mert Shadow arca megint felvette a kőszobor álcát. És olyan is maradt, míg megérkeztünk.

Az istállóban hat gyönyörű telivér sorakozott a karámokban. Vad és veszélyes szépségek. Akárcsak a nő, aki méregette őket.

Shadow nem szólt, de megint letérdelt és lehajtott a fejét. A nő váratott minket. Biztos látta, hogy jövünk, csak nem akart velük foglalkozni. Amikor pedig kegyeskedett odajönni hozzánk és megszólalni ugyanaz a maró gúny hagyta el a száját, mint a férfinak a szobában.

-Új húst hoztál kutya?

-A vezér azt parancsolat hozzam önhöz.

-Nem mondtam, hogy válaszolhatsz!- és akkora pofont kevert le Shadownak, hogy a vére kiserkent a szája szélén.

Amikor azonban másodszorra is ütött volna nem hagyhattam szó nélkül és elkaptam a nő kezét.

-Fejezze be!

Shadow azonban elém ugrott lefejtette a kezem a nőéről és hátrálásra kényszerített. A nő hátulról a hátára csapott az ostorral, ami  a kezében volt és ki tudja honnan a fenéből három kopaszkigyúrt férfi termett Shadow mellett és a földre teperték. Ütötték ahonnan érték, és nem védekezett.

-Elég!- kiáltottam, de hatástalan volt. Aztán a nő füttyentett egyet, mire a három nagydarab félreállt az útból.

A nő átlépett Shadow fölött, aki épp akkor próbált feltérdelni.

-Bátor vagy.- mondta nekem. -hogy kiálsz egy kutyáért.

-Ne nevezze így.- valami ismeretlen kezdett éledni bennem, amit eddig még nem éreztem. Valami mélyről jövő, vad és félelmetes.

-Miért? Hiszen az? Vagy nem mesélte neked?

A nő kacaja inkább hasonlított halálsikolyra.  

-Nem. Nem mesélte el.-mondta, amikor befejezte a vihorászást.- Ő csak egy kutya. Egy vadász, aki a saját fajtáját gyilkolja. Vagyis ha jót akarsz magadnak, nem barátkozol vele.

-Nem maga mondja meg kivel barátkozom.- feleltem dühtől érdes hangon.

-Tényleg bátor vagy te lány. Elmehettek.-mondta a behemótoknak- és vigyétek a kutyát is.

-Hová viszik.

-Megnyugodhatsz a kutyának nem lesz baja. Ellátják a sebeit, aztán visszaengedjük vadászni. Tessék.-nyomott a kezembe unottan egy névjegyet. Saskia lesz a tanítód. Ő majd megtanít mindenre, ami kell. Arra menj, és akkor visszaérsz a városba.

 Aztán megfordult és otthagyott a mérgemmel együtt.

Elindultam, először csak lassan, aztán amikor az erdőben voltam már futottam.  A csuklóm égett, Shadow nagyon megszorította, de nem nézett rám közben és nem értettem, miért hagyja magát, ha egyszer sokkal erősebb? Tudtam, láttam, éreztem, hogy egy ütéssel a padlóra küldené a többit.

De már megértettem, miért mondta, hogy az az éjszaka sose tudódjon ki.

Másfél óra futás után kiértem a betonútra. Stoppal mentem haza. Az ajtót duplára zártam és idegesen járkáltam fel-alá a szobában.

Nem tudtam semmit Shadowról, és valahogy muszáj megnyugodnom, ha holnap még dolgozni is akarok.

De a fenébe is. Majdnem halálra verték és nem tett semmit! Sosem bírtam a tétlenséget.

Este kilenc óra volt, amikor kopogtak az ajtón.

Megriadtam.

-Ki az?- a szám kiszáradt, a torkom összeszorult. Soha nem féltem még ennyire. Az ellenségem, most láthatatlan volt, nem egy személy, akinek bemoshatok, hanem a félelem, az értetlenség, idegesség.

-Pax.- a hang erőtlen volt, halk, de azonnal nyitottam az ajtót.

-Shadow!

Csak álltunk és egymást néztük, mire rájöttem, hogy ezt nem itt kéne megbeszélni.

-Gyere be.

 Hátrált egy lépést, húzta a lábát, és fogta a bordáit. Nagyon elintézték.

-Nem-rázta meg a fejét.- Csak tudni akartam, hogy épségben hazaértél e.

-Láthatod. -aztán már nyúltam is érte, mert majdnem összeesett. Leültettem a fotelba, én pedig helyet foglaltam vele szemben.

-Mi a fene történt?

Shadow az erdei őrházban ébredt. A sebeit bekötözték, a ruháit a sarokba dobva hagyták. Amikor elment senki nem foglalkozott vele, ami most jól is jött. Legsürgetőbb feladata az volt, hogy tudja Pax biztonságban van. Nem sokon múlt, hogy nem ájult el a volánnál.

Életében először fogalma sem volt mit mondjon, de látni akarta a lányt. Végül aztán a kiugrott térde Pax ajtajában mondta fel a szolgálatot.

-Mi a fene történt?-Pax szavai késpengék voltak a fejében. Nem akarta, hogy a lány ezt lássa, de ha már egyszer megtörtént, és a szeme előtt, nem volt már mit szépíteni a dolgokon.

-Vadász vagyok-felelte halkan- A saját fajom egyedeire vadászom. Azokra, akik nem képesek kontrollálni a bennük rejlő vadat. Ölnek és gyilkolnak. Én pedig megállítom őket, és eltűntetem a nyomaikat, hogy a farkasok kiléte titokban maradjon.

-De .. ezért nem tiszteletet érdemelnél?

-A saját fajomra vadászom. Csak egy gyilkos vagyok a farkasok szemében, semmi több. Az emberek is megvetik a gyilkosokat, ebben mi sem vagyunk mások.

Shadow hagyott időt Paxnak, hogy felfogja a hallottakat. 

-Ezért nem védted meg magad?

-Igen.

-De miért toltál el a nőtől?

-Csak meg akartalak védeni. Az a nő az alfanőstény volt, nem emelhetsz kezet rá!

-Jajj dehogynem. Engem nem köt semmilyen szabály, mivel nem vagyok klántag!- Csattant fel Pax.- Nézd meg mit csináltál velem! -és Shadow felé fordította a kezeit. Mindkét csuklója kipirosodott, mintha bilincs szorította volna.

-Sajnálom.

-A sajnálat nem segít!

-Számomra nincs segítség.

-És velem mi lesz?

-Nem tudják, hogy együtt voltunk, és sosem tudhatják meg. -Shadow letérdelt a lány elé, bár minden mozdulat fájt. - Ha megsejtenék, akkor téged is száműznének a vadászok közé, és azt nem akarom. Jobbat érdemelsz. Ők majd kitanítanak, és talán még párt is találnak neked. Jó helyed lesz köztük.

-Hülyeség. Nem te fogod eldönteni mi jó nekem vagy mi nem! És nem is más! Nem valami klán, valami faj amiről nem is tudok semmit. Én döntöm el mi jó nekem!- emelte fel a hangját a lány melyből csak úgy áradt a megvetés és a harag.

-Sajnálom.

-Tudtam, hogy benned sem bízhatok meg.-mondta Pax remegő hangon.

-Előbb ölném meg magam, mint hogy téged bármilyen módon bántsalak.

-Mégis megtetted. Menj el, kérlek.

Shadow lehajtotta fejét és nagy nehezen sikerült felállnia. Kibotorkált az ajtón és becsukta maga mögött. A testi fájdalom semmi nem volt ahhoz képest amit a lelkében érzett.

Lassan leballagott a kocsijához, bepöccintette a motort és egész nap a városban furikázott. Aztán valamikor éjfél felé hazament, és lefeküdt az ágyába úgy, mint máskor. Egyedül.

Sosem volt semmije ezen a lakáson kívül. Ez sem volt épp barátságos. Csak egy ágy, egy festőállvány, körben csak a kopár szürke falak és egy nagy fegyverszekrény, tele íjpuskával, lőfegyverrel, láncokkal és egyéb dolgokkal, amik a vadászathoz kellenek.

A szülei meghaltak, őt a Lawsonok vették magukhoz kisgyermekként. Vadásszá tették, megtanult engedelmeskedni, elvégre az életével tartozott a Lawson klánnak.

Azóta csak abból állt az élete, hogy megölte azokat, akik veszélyesek voltak a klánra vagy a fajra nézve. Emberi nőkön élte ki a vágyait, és nem egybe bele is szeretett az elmúlt száz év során. De aztán mindannyian elhagyták őt, vagy épp az ő szerelme nem bizonyult elég erősnek.

Pax azonban más volt. Ő felébresztette benne a farkasok ősi elköteleződését, és noha a lány nem tudta, és nem is fogja soha Shadow párjává választotta.

Soha többé nem fog tudni mást szeretni és ezzel végleg leugrott abba a szakadékba, aminek a végén csak a fekete üresség várja, majd a szörnyű kínhalál.

Amikor Shadow elment láttam, hogy teljesen magába van zuhanva. De akkor per pillanat nem érdekelt Két teljes nap alatt teljesen megváltoztatta a világról alkotott nézetemet, ráadásnak elvitt azokhoz az emberekhez, vagy vérfarkasokhoz, vagy bánom is én micsodákhoz.

Az igazi rohadt gyümölcs példája. Kívül fényes és szép, belül pedig romlott és tele van férgekkel.

De miért pont oda vitt engem? Persze! Hiszen az ő klánja volt, még ha kutyaként bánnak vele akkor is.

Sajnos tudom milyen az ilyen élet. Volt benne részem. Engem viszont csak a társadalmi normába való kényszer akadályozott, aztán már az sem. Shadowt azonban a hűség kényszeríti ebbe a csapdába. A klán megmentette az életét, ezért az életével tartozik nekik, és ezzel bezárult az ördögi kör. Nem akartam bántani, a haragom sem ellene szólt.

Csak fogtam a fejem és ültem a fotelben. Ha józan paraszti ésszel képes vagyok megérteni, miért nem vagyok képes elfogadni? A válasz, azért mert ez rossz.  Számomra elfogadhatatlan.

Nem bírtam otthon ülni. Úgy éreztem, összenyomnak a falak. Felkaptam egy kabátot, sálat tekertem a nyakam köré és sétálni indultam. Fél tizenegy volt.

Edinburgh csodálatos város. Milyen hülye voltam, hogy eszembe sem jutott, hogy körbesétáljam.  A séta mindig is jót tett az idegeimnek. A hűs levegő pedig kitisztította a fejem.

Annyira magamba szálltam, hogy észre sem vettem, hogy eltévedtem. De még hogy. Fogalmam sem volt hol vagyok. Megláttam egy kis kocsmát nem messze. Az út túloldalán.  Ha belül is olyan kulturált mint kívül, akkor ott biztosan útba igazítanak.

Nem csalódtam. A helynek igazi hangulata volt. Finom sörszag, és szivar illata keveredett a pipadohány füstjével.

A kör alakú asztaloknál idős urak ültek és a régi időkről beszélgettek,  vagy középkorú férfiak itták a sörüket a literes korsókból, miközben pipáztak, a sarokban álló nagy asztaloknál pedig éppen kártyaparti folyt.

 A padló lakozott fa volt, sötét mahagóni színű. A pult is ebből a lakkozott fából készült, mögötte a csapos bőszen mérte a sört. Körben a falakon festmények és fotók díszelegtek.  Némelyik fotó már megbarnult, néhány csak nemrég készült. Mindegyiken a kis pub látszott kívülről, vagy épp belülről fényképezve. Változott, megújult, mégis végig megtartotta a hangulatát. Kevés már az ilyen hely.

-Jó napot kiasszony.-szólított meg a csapos.- Miben segíthetek?

-Jó napot. Igazság szerint eltévedtem.

-Most jár először a városban?

-Igen. Nemrég költöztem, és nem volt időm még körbejárni.

-Esti sétára indult?-nevette el magát a csapos- Kér valamit inni? Úgy látom szomjas.

-Egy korsó sört kérnék!

-Ez a beszéd kishölgy.

Másodpercek alatt a kezemben volt a rusztikus kis korsó. Nem tudom mennyit időztem a kocsmában, de éppen elég volt arra, hogy összehaverkodtam Liammel, a bár talán legidősebb vendégével, aki hetvenhét éves volt, de még mindig kicsattant az energiától, és még csak véletlenül sem volt szabad magázni.

Az elbeszéléseiből sokat megtudtam a MacNeill'sről. Voltak vicces sztorik, szomorú elbeszélések és más monológok, de Liam igazi bárd volt, annyira ügyesen és jól mesélt, hogy a szavai odakötözték az embert a székhez.

Ráadásul minden történet után egy dalt kért fizetségként, és ilyenkor a kocsma közönsége egy emberként zendített rá bármelyik népdalra.

Amikor már a sokadik sörét itta elkezdett mesélni a falon lévő festményekről. Még azokhoz is tudott kötni egy egy mesét. Mind a hathoz.

Az egyiket még az öreg MacNeill kapta, amikor a kocsma megnyitott. Akkoriban ezzel is lehetett fizetni, és a szegény csóringer festőművészeknek jól jött, ha nem csak az otthonaikban porosodnak a festményeik.

Engem viszont csak egy festmény érdekelt igazán.

A képen egy farkas falka elmosódott árnyvonalai látszódtak, amint együtt futnak a rengeteg felé, egyikük azonban hátrapillant. Az egész  képen csak az a szempár volt tisztán lefestve, a többi, mintha elmosódott kép lenne, egy olyan táj, ami folyton összefolyik és nincs belőle kiút, mert nem tudod hol van vége és hol kezdődik a következő.

A farkas szeme azonban tisztán látszik, a borostyánsárga szempár szomorúan tekint hátra, a múltba, mert csak ami elmúlt, az ölt tiszta körvonalat.

-Azt ott ki festette?- kérdeztem Liamtől.

-Egy fiatal férfi. Két éve költözött a környékre. Hetente egyszer benéz, iszik egy sört, aztán elmegy.

-Hogy jutott ahhoz a festményhez?- fordultam Roy, a csapos felé.

-A srác itthagyta a tárcáját, én pedig visszavittem neki. Amikor megláttam ezt a képet azonnal megtetszett. Meg akartam venni, de odaadta ingyen.

-hogy hívják?

-Talán ön is venni akar tőle egyet?

-Talán.

-A neve Shadow. Itt lakik nem messze.

A szívem kihagyott egy ütemet. A sors akarta, hogy itt vesszek el? Vagy csupán a véletlen műve? Útbaigazítást kértem Roytól, a számlámat pedig az egybegyült férfisereg fizette, azzal a feltétellel, hogy ígéretet tettem, máskor is felkeresem a helyet és viszek egy kis szépséget az unalmas hétköznapokba. Persze elvörösödtem a kérésen, ami mosolyt csalt nem egy férfiember arcára. Mi tehettem hát, igent mondtam.

Az utca sarkán jobbra fordultam és háromszáz méter után megtaláltam a vörös téglás házat.

Nem volt a legjobb állapotban, de nem lehet azt mondani rá, hogy lepusztult.  A vörös téglák itt-ott már megkoptak, néhol mállott a habarcs közülük, de még így is elfogadható volt.

A legfelső szinten lakik. A gyomrom összeszorult, a lábam remegni kezdett. A társasház ajtaja résnyire nyitva volt, valaki nem csukta be rendesen. Lassan lépkedtem a lépcsőkön, míg feljutottam az ötödik szintre. A tetőtérben csak egyetlen lakás volt, nem volt éppenséggel meleg idefent. A korlátba kapaszkodtam, hogy állva tudjak maradni. Akármi is történt, nagyon csúnyán bántam Shadowval, és ezért bocsánatot kell kérnem.

Shadow még mindig csak feküdt az ágyában. Egyik keze a szemén volt, hogy eltakarja a fogyó hold beáramló fényét, amely pont az ágyra vetült, a másik pedig a lepedőt markolta de olyan őrült módon, hogy az izületei is kifehéredtek.

Álmában felidéződött benne  a Pax karjaiban eltöltött éjszaka, aztán az egész átfordult egy rémálomba. Az erdőben fut, valaki a nyomában van. Még kisgyermek, képtelen megvédeni magát.  Megragadják, és befogják a száját. Hiába csapkod és vagdalkozik a kéz szorítása erősebb és erősebb lesz, míg minden levegőt kiszorít a tüdejéből és elájul. Aztán már csak a cella sötétje rémlik fel előtte...Kopogás riasztotta fel, aminek először adott hálát. Most valahogy nem akarta újra átélni az egész kiképzést.

Lassan az ajtóhoz ballagott és amikor kinyitotta nagyot dobbant a szíve. Az ajtóban Pax állt.

-Szia.-intett neki a lány.

-Szia.

Aztán csak álltak.

-Beengedsz?

Shadow pedig kitárta az ajtót, de még mindig a keretnek dőlt. Paxon az ő kabátja volt. Az amit a szökőkútnál adott neki. A lánynak nem kellett mondani, amit az ajtó szélesebbre tárult belépett a férfi lakásába.

Nem fordult felé, mikor becsukta az ajtót, és nekidőlt. És akkor sem, amikor elkezdett beszélni.

-szép hely.

-Annyira azért nem.

-Tehát tényleg festesz.-mondta miközben körbejárt a tetőtéri lakásban. Megnézte a festőkészletet, ujjait végigfutatta a szürke falon, körberajzolta a falra felakasztott íjpuska körvonalát.

-Igen.-kis hezitálás után Shadow feltette a nagy kérdést.-Hogyan találtál meg?

-Eltévedtem.

-Kérlek- kérte Shadow, még mindig az ajtónak támaszkodva- Válaszolj. Hogyan találtál meg?

-Mondtam. Eltévedtem. - amikor Pax megfordult Shadow úgy érezte minden levegő kifogyott a tüdejéből. Ha Pax nem fut hozzá, és nem tartja meg összeesik mint egy rongybaba.

A lány egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal a felső testét tartotta, és lassan az ágyhoz kísérte. Shadownak nem volt ereje arra sem, hogy ülve maradjon. Gyorsabban gyógyult, mint egy átlagos ember, de most nagyon elintézték.

-Hogyan találtál ide.

-Hm-vett egy mély levegőt Pax- amikor elmentél, nagyon haragudtam rád. Aztán pedig magamra, úgyhogy elmentem sétálni, éjnek évadján. Tényleg eltévedtem, és végül a MacNeill'sben kötöttem ki. Aztán megláttam a festményt a falon. Roy pedig útba igazított. Így találtam rád.

-Miért jöttél?

-Bocsánatot kérni. Sajnos néha meggondolatlanul beszélek minden félét.

-Nincs miért bocsánatot kérned.

-De van. És tedd meg, hogy nem jössz ezzel a sziklakemény férfi vagyok dumával. Annyira szeretném, ha végre egy férfi is beismerné, hogy nem kell mindig erősnek lennie, azok az évek már elmúltak.

-Kérlek.

-Ne!-folytotta bele a szót Pax.- Ne kérj semmit, csak hallgass meg.

Amikor a férfi bólintott Pax belekezdett.

-Sajnálom ami történt. Nem akartalak megbántani. Úgy érzem fontos vagy nekem, de meg kell értened, nem bízom benned teljesen. A történtek után nem.  Ez nem a te hibád. Nem. A Te. Hibád. -tagolta, hogy a férfi biztosan megértse. -Egyszerűen ilyen vagyok. De téged nem akartalak megbántani. Viszont nem tudom jó szemmel nézni, ahogy bánnak veled. Azt meg pláne nem, hogy elfogadod-

-Ez az életem. Már amióta az eszemet tudom. Nem tehetek ellene.

-Szeretnék teljesen megbízni benned, úgyhogy kérlek, ne drámázzunk, beszéljünk nyíltan, vagy ne beszélj…csak hallgass.

-Abból honnan tudhatnád, hogy bízhatsz e bennem?

-Higgy nekem. Tudni fogom.

A beállt csendben Shadow próbált megmozdulni, de minden tagja sajgott. Aztán azt érezte, hogy egy test simul az övéhez. Pax fészkelte be magát mellé. A feje az övé mellett volt. Nem látta, mert nem bírta kinyitni a szemét, egyszerűen érezte a kezét meztelen mellkasán megtámaszkodni, aztán a kibontott hajat, ahogy ráhull az ő kezére, végül a lélegzetvételét a fülében.

-Nem szabadna itt lenned.

-Én döntöm el mit akarok.

-Nem menthetsz meg. Nincs rá mód.

Azonban a választ már nem hallotta teljesen, mert újra elnyomta az álom.

-Én megtalálom.-mondta Pax.

Nem igazán tudtam hogyan, vagy milyen módon, de nem hagyom, hogy még egyszer ezt tegyék vele.

Talán önző vagyok és nem is őt, hanem saját magamat akarom megmenteni. Azt a kislányt, aki régen voltam, akit mindenki bántott, de soha nem tehetett ellene semmit.

Shadow most ugyanazt éli át.

A bordáin kék -zöld zúzódások látszottak, a szája már begyógyult, ahol felrepedt, de még látszott a heg.

Elaludt, ezt onnan tudtam, hogy egyenletesen, lassan lélegzett.

Van olyan, hogy az embernek vannak sejtései amik néha beigazolódnak, néha nem. És vannak olyan pillanatok, amikor tudja, hogy valami hibádzik a képletben csak még nem jött rá mi és hol.

Lawsonék egy ilyen képlet voltak, és Shadow sehogy nem illet a sorukba. És kerüljön bármibe én kiderítem mi a titok.

Elaludtam. Arra ébredtem, hogy Shadow szaporábban kezdi venni a levegőt.  A szeme ide-oda járt álmában, az izmai megfeszültek, az erek kidagadtak a karján és a nyakán. A teste fénylett az izzadságtól.

Jól ismerem ezt az állapotot. A rémálmok váltanak ki ilyet az emberből.

Megpróbáltam felrázni, bár tudtam, hogy az sem jobb, mintha hagyom, hogy végigjárja az álom útját.

Amikor kinyitotta a szemét és felpattant  talán hirtelen azt sem tudta hol van.

-Shadow...-próbáltam nyugodt maradni, és őt is megnyugtatni.- Shadow...

Ha akkor Pax hangja nem hozza vissza Shadowt a valóságba talán eszét veszti. Csak az nyugtatta meg pattanásig feszült idegeit, hogy a lány olyan nyugodt hangon szólította a nevén.

-Mély levegő. -hallotta- Nyugodj meg. Csak álom volt.

Önkéntelenül engedelmeskedett. Mély levegő...egyszer, aztán még egyszer, és megint. A szíve lelassult normális tempóra, és akkor már képes volt tisztán gondolkodni.

-Hoznál..egy kis vizet?-kérte a lányt de az már ott is volt mellette.

-Tessék.

De Shadow keze még mindig annyira remegett, hogy képtelen volt megtartani és a szájához emelni a poharat.

-Várj. Segítek.

Pax a háta mögé ült, és a saját térdeire hajtotta Shadow fejét, aki így félig ülő helyzetbe került. Aztán a szájához emelte a poharat és lassan , kortyonként itatta.

-Rendben vagy?-kérdezte tőle, amikor már úgy látta megnyugodott.

-Már igen.köszönöm.

-Tehetek még érted valamit?

-Csak ne hagyj most itt. Ne hagyj itt...kérlek.

-Nem megyek sehová.

Shadow lehúnyta a szemét, de félt a következő álomtól. Amikor megérezte, hogy Pax kicsúszik alóla elkeseredetten akart utánakapni, de a lány nem ment messze.

Shadow az ágyat érezte a háta és a feje alatt, aztán azt, hogy a lány ráül a csípőjére és szorosan a testéhez simul.

Aztán az orrával kezdi cirógatni a nyakát, és a szája hamarosan megtalálta az övét.

Shadow keze nehezen mozdult, amikor végigsimított a lánycombján, mégis erősebbnek érezte magát, mint bármikor.

Ahogy a lány fészkelődött rajta egyértelmű lett, hogy felkészült rá, hogy ismét birtokba vegye.

A farka olyan kemény lett a nadrágjában, és úgy lüktetett, hogy az már szinte fájdalmas volt.

-Most lassan csináljuk.-amikor meghallotta a buja suttogást a fülében majdnem elélvezett már attól is.

Pax lejebb csúszott rajta, de Shadow megállította és átfordította magukat.

Óvatosan lehúzta róla a vékony garbót, ami alatt nem viselt pólót, csak egy vékony selyem melltartót. Ráborult a lányra és a vékony anyagon keresztül kezdte izgatni. Addig Pax kioldotta a férfi derekán a nadrágot. Azonban Shadow elvezette onnan a kezét és mindkettőt lefogta  feje felett. Pax rögtön megértette, hogy az irányítást most át kell engednie, és örömmel meg is tette.

A vékony csipkeanyag hamar lekerült róla, aztán a nadrágja is. Shadow először csak apró csókokat lehelt a lány belső combjára majd lassan lehúzta a csipkés francia alsót.

Amikor elétárult a látvány felmordult és rögtön rávetette magát Pax nedvtől csillogó kelyhére.

A támadás lehengerlő és hirtelen volt, de Shadow tudta, hogy betalált, az apró kacajból, ami Pax ajkait elhagyta, aztán megérezte a lány kezét a fején, amint az ujjai átsiklanak a haján és közelebb húzzák a lányhoz.

Először csak nyalakodott, aztán a nem tudta megállni, hogy  ne hatoljon be  a nyelvével. A lány íze mámorító volt számára, és többet akart. Érezte, mikor kerül Pax közel a csúcshoz és már ő is közel járt. Az első orgazmusának maradványai a nadrágjában kötöttek ki, akkor, amikor megérezte Pax összehúzódásait.

Kicsit várt, amíg mindketten lecsillapodnak  aztán belenézett a lány csillogó, hívogató szemeibe. Mint vadász a zsákmányára, úgy közelített Shadow is. Pax lábai között mászott fel lassan a szájáig, kétoldalt támaszkodva, aztán lecsapott az ajkaira, és hevesen csókolta, miközben megszabadult a farmertól.

Elhelyezkedett, és kemény férfiasságát a lány nedves hüvelyéhez illesztette.   Egy pillanatra megállt, mintha engedélyt kérne, aztán amikor a lány rámosolygott és egy mozdulattal lehúzta magához Shadow behatolt.

Lassan mozgott benne ki-be,de mielőtt elértek volna a csúcsra mindig abbahagyta a mozdulatsort és várt, majd az egészet újra kezdte.

 Egyikük sem akarta, hogy hamar vége legyen. Hol egyikük, hol másikuk volt felül, de az irányítás mindvégig Shadownál maradt. És amikor végül együtt lovagolták meg a gyönyör hullámai Shadow életében először érezte, hogy van értelme az életének.

Az éjszaka felejthetetlen volt. Reggel felhívtam Dawnt, míg Shadow aludt, és megmondtam, hogy beteg vagyok. Dawn csak nevetett a telefonba, és vesszek meg ha nem hívta fel a beszélgetésünk után Irwinget, hogy beszámoljon rólam és a magánéletemről.

Ahogy néztem Shadowt, és a jövőn gondolkoztam, rájöttem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet azzal, hogy belekezdek a tervembe.

Fogalmam sincs mi é hogyan fog történni. Shadow segítségét nem kérhetem, hisz róla van szó. Ő a tét, a zsákmány, és én a vagy a szabadítója leszek, vagy végleg börtönbe zárom.

-Jó reggelt nagyfiú.

-Jó reggel kedves.

A mosolyában minden benne volt. A köszönet azért, hogy itt vagyok,azért, hogy nem taszítottam el, amikor megtudtam, hogy ki és mit csinál.

Köszönet azért, hogy vele töltöttem az éjszakát. És őszintén szólva, boldog voltam, hogy akkor éjszaka találkoztunk.

-Azt hiszem, beszélnünk kell. -mondta komoly hangon.

-Ne.-a szájára tettem két ujjamat, hogy ne beszéljen. - Nem kell. Már elmondtad. De a helyzet úgy áll, hogy ha lehet, ha nem itt vagyok, és megtörtént. És azt hiszem, bárhogy próbálkozunk mindketten még meg is fog sokszor.

-Nem akarom, hogy bántódásod essék.

-Bízol bennem?

-Igen.-csókot lehelt a kezemre.

-Akkor bízz bennem továbbra is. Senki nem fog tudni rólunk.

-De hogyan?

-Csss...Bízz bennem.

Olyan erősen ölelt át, hogy azt hittem összeroppant.

-Érted képes lennék meghalni is.

-Buta fiú.- súgtam neki- Egy halottal nem sokra mennék.