Az eső elállt időközben, míg Vijja a férfi hátának simulva
élvezte az utat. Végighajtottak a városon, egy elhagyatottnak tűnő utcába,
valahová London külvárosainak egyikébe.
Egy öreg, viktoriánus ház bejáratánál álltak meg és Vijján
egy pillanatra szomorúság érzése lett úrrá, hogy az útnak máris vége.
-Itt laksz?
-Nem, csak itt álltam meg.
-Szar a humorod. –vágott vissza Vijja, ami mosolyra
késztette a férfit.
-Sajnálom, nem szeretem az ostoba kérdéseket.
Vijján egy pillanatra átcsapott a fekete felhő. Ajjaj.
Megsértette. Ám kiváncsian várta mit reagál rá a lány.
-Nem ismerlek.- mondta nyugodt hangon, de érezhető volt,
hogy a nyugodtság alatt vészjósló, sötét gondolatok izzanak. – Nem tudom, hol
laksz, és nem tudom, hogy miután valaki szét akarja rúgni a hátsód hazamész
vagy máshová. Tehát, kedves „Maradjvelemhogymegvédhesselek” úr, a kérdésem nem
volt ostoba, ellenben a válaszod igenis bunkó!
Ahogy végig gondolta rájött, hogy igaza van. Újabb mosolyra
húzódott a szája. Nem fél megvédeni az igazát és kinyilvánítani a véleményét.
-Elnézésedet kérem hölgyem. –hajolt meg előtte
bocsánatkérőn- Valóban hibáztam. Igen, ez az én házam. Fáradj beljebb, kérlek.
Vijja csak pislogott. Tisztán érezte, hogy férfi nem
gúnyolódik vele. Ez valóban egy bocsánatkérés, és egy nemes gesztus volt tőle.
De olyan régies módon, amilyenről eddig csak romantikus regényekben olvasott,
vagy amilyeneket a kosztümös filmekben látott. Meglepte.
A férfiak akiket eddig ismert, még az apja is, inkább modern
módon voltak rendesek. Kinyitották előtte az ajtót, fizettek az étteremben és
hasonlók. De Jerome bocsánatkérése, és a viselkedése inkább valami 18. századi
úriemberre emlékeztette.
Ahogy a kovácsoltvas kapu kinyílt a férfi kezét nyújtotta
felé, és bevezette a kis előkertbe, majd egy sötét színű tölgyfaajtón át a régi
házba.
Vijja boldogan libbent be az ajtón. Piros ruhájáról
csöpögött a víz, a haja kuszán lógott a hátán, sapkája a fejére simult.
Jerome csodálattal nézte, mint egy piros kis látomás. Észre
sem vette eddig, milyen alacsony is valójában.
Ott állt az előtér közepén, feje a magasba emelve fürkészte
a felső szintet, a felfelé vezető falépcsőt, a szépen faragott korlátot.
Ahogy Jerome nézte őt a szíve egy pillanatra kihagyott egy
ütemet. Egyetlen másodpercre olyan boldogság suhant végig rajta amilyet az
ember akkor érez, amikor hazaér. Amikor otthonra lel.
Lerázta magáról a gondolatot. Ő már sosem fog otthonra
találni.
-Gyere- szólt a lánynak. –Át kellene öltöznöd.
Vijja agyán erre a kijelentésre egy igazán illetlen képsorozat
futott végig, aminek egy mosoly kíséretében véleményt is adott. Nem lett volna
ellenére, de nem szerette azokat a férfiakat, akikért nem is kell megharcolni.
Ő sem volt épp könnyű préda. Az a két kalandja is csak futó kapcsolat volt.
Egyikükben sem volt meg az, amit ő keresett.
-Netán ha épp nem üldöznek női ruhákat hordasz?- kérdezte
vigyorogva a felfelé tartó férfitól.
-Nagyon vicces- válaszolta kicsit epésen. –Gyere-mondta
hátra sem fordulva- Nem akarom, hogy megfázz.
Vijja feltipegett utána, de ahogy a lépcső felé ment
észrevett valami különöset. A hall falait vöröses színre festették. Nem volt
hivalkodó, inkább nemesen egyszerű. Csak egy valami nem illet ide, a fekete
drapéria ami az egyik falat teljes terjedelmében takarta. Odametn, hogy megnézze.
Már épp elhúzta volna, amikor Jerome lefogta a függönyt.
-Nem tanították meg neked a magántulajdon tiszteletét?-
tekintetében ott gomolygott ugyanaz a veszett szomorúság, amitől Vijja szíve
megszakadt.
-Sajnálom- mondta- Mindig is kiváncsi természet voltam.
-Nincs itt semmi különös, csak rossz lett a festés, és nem
akarom mutogatni.
Vijja elkönyvelte, hogy ilyen hülye kifogással még életében
nem találkozott. De hát az a mondás járja, hogy: Jó kifogás sose rossz.
-Gyere, a végén még megfázol.
Azzal a férfi megfogta a kezét, hogy még csak véletlenül se
maradjon le, és ne tudjon tapizni, és felkísérte az emeletre.
A Szoba kifejezetten ízlésesen volt berendezve. Tágas,
kényelmes. Egy gardróbszekrény, fürdőszoba, egy igencsak impozáns méretű ágy,
egy éjjeliszekrény. A szobában a diófa szín dominált a bútorok tekintetében, a
falak középkékre voltak festve.
-Nagyon szép.
-Vendégszoba. –vette oda Jerome félvállról, míg a gardróbban
kotort valamit.- Tessék.- nyújtott át egy vastag, nagyméretű sötétkék törölközőt
a lánynak. –Zuhanyozz le. Addig keresek neked száraz ruhát.
Vijja szívét megmelengette a kedves gesztus. Megköszönte a
törölközőt és bement a fürdőszobába. Míg levette és kiteregette a ruháit egy
dal jutott eszébe, amit elkezdett dúdolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése