23. fejezet
A Hét pokol legmélyén démonok egy csoportja Lucifer szemei
elől rejtőzve mesterkedett a Herceg trónfosztásáról.
Az asztalfőn, patás démon alakjában Taurus magasodott a
többi szörnyszülött fölé.
Fekete bőréből vérvörösen izzó szemek félelemmel telítették
a kis termet, ahová Lucifer nem képes ellátni és hallani.
Mert Lucifer nem démonnak született, ellenben ő, Taurus, a
nagy démonok leszármazottja. Az őskáosz nemzette, a viszály szülte őt, forró
vérrel táplálták, kénköves lávatengerben fürdették, halandók vérével és
elkárhozott lelkekkel etették. Ő az akinek uralkodni kellene a Hét pokol
felett, és nem Lucifernek, annak a kiátkozott angyalnak!
Évszázadok óta keresi a lehetőséget, hogyan lenne képes
megdönteni a Herceg uralmát, és most úgy tűnik sikerült megtalálnia.
Óriás pallosa keresztülvágott az asztalon, a körben ülő
démon szülöttek mind letették, ami kezük ügyében volt. Taurus végignézet a
társaságon, mind szörnyszülöttek voltak, a legalja.
Verda, a viszálykodó szárnyas, akinek annyi nagy ház
köszönheti bukását a halandó világban, mielőtt Lucifer lezárta ide. Lumion, az
illúziók királynője, aki a legtöbb szerelmes szívet vitte a pusztulásba,
mielőtt a Herceg megbéklyózta.
Farza, DArma, Merkot, és ő maga. Az Alvilág hét legnagyobb
démonját bilincsbe verték, és mindezt egy büdös kis angyal tette meg, és ezt
Taurus sosem tudta feldolgozni.
Gyűlölete egyre nagyobb és nagyobb lett, és a lehető
legvéresebb és legfájdalmasabb módon akart visszavágni.
- Mi van?- Lumion rekedten rikácsoló hangja betöltötte a
teret.
- Démonok!- Taurus mély hangja, mint a vészjósló földmorajlás
megremegtette a falakat. – Itt az idő!
- Hol van a Hetedik?-DArma suttogása belevágott a sötétségbe.
- Kit érdekel? Ha nem jött el, hát élvezze a Béklyót továbbra
is!
- Ejnye Tau- a feketeség
mélyéről érkező kellemesen nyájas hang elnyomta Taurus zúgását. –Hát ennyire
türelmetlen vagy? Oly sok évezred után ez a pár nap vagy hét mit számít?- Amikor
megjelent a kénszagú rothadás elárasztott mindent. Még a démonoknak is
orrfacsaró volt. Nem hiába volt a Hetedik a legnagyobb közülük, még akkor is, ha
Taurus nem így gondolta.
Lucifer trónterme mélyén ült, hanyagul a támlának dőlve. Kezében
arany serleget tartott, benne vörös folyadék fénylett. Kék szeme egy gyertya
lángjára fókuszált, tekintete lassan a távolba révedt. Megjelent előtte a
szeretet angyalának mosolygó arca, szőke fürtjei, ahogy az arcát keretezik, és
a szeme, ahogy rá pillant, még azután is. Az a mérhetetlen szeretet, ami benne
van, és amiből még ő, a Pokol Ura is kapott egy kis szeletet.
A lánya pont ilyen, ugyanilyen gyönyörű, ugyanilyen kedves,
és szeretetre méltó. De belőle is ott van egy darab. A kitartása az
elképzelései mellett, a lázadó ösztönei, a harcias vadság, amivel védelmezi a
szeretteit.
Viktória ők ketten együtt. Az igaz szerelem virága, két
lélek egyesülésének szent fénye.
A Pokol és a Menny szülötte egyszerre, és mint ilyen egyedülálló,
és ezért sokan akarják megszerezni.
~ Én csak szeretni akartam…
Soha nem vehette kezébe, sem ő, sem az anyja. Nem
érinthette, hogy egyik oldal se találhassa meg. Pantherae varázslatának
köszönhetően az illata emberi lett, és Uriel segítségével a szeme is
megváltozott. Az angyalok és démonok szeme mindig árulkodik arról mik ők. Az
övé Éjféli kék, benne a csillagok ezüstjével. Ő a Fényhozó, a hajnalcsillag
csillogása. Az anyjáé a nyugalmas tenger és a meleg arany keveréke. Egyszerre
ad nyugalmat, biztonságot, melegséget, törődést. Mindent ami a szeretet
sajátossága.
A kislányuk szeme a kettő keveréke volt. Soha egy angyalnak
sem démonnak nem volt olyan szép szeme. Behúnyta a szemét, és maga elé képzelte
a pillanatot, amikor a kicsi megszületett, és épp csak egy pillanatra látta a
gyönyörű nagy szemeit.
A szembogaránál a tenger kékjével kezdődött, ami fokozatosan
átszíneződött az ő szemének éjféli színéhez. Öt aranyszín apró folt díszítette,
kettő a bal, három a jobb szemében. De már nem ilyen, és ha rajta múlik, nem is
lesz soha.
Három erős kopogás döngött a terem ajtaján. A kétszárnyú
kapu lassan résnyire nyílt, s egy fekete hajú démon lépett be.
- Mi van már megint?
- Szervezkednek ellened barátom, nem tudom tudod e?
- Már hogyne tudnám?- vont vállat a Herceg. –Csak Taurus
hiszi, hogy nem látok le a Hetedikbe. És ez maradjon is így.
- Honnan veszed, hogy elmondanám neki?
Lucifer gonosz vigyort villantott, mire a másik felszisszent
és a karjához kapott. A kezén lévő ezüstveretes karperec felizzott és megégette
a bőrét.
- Ó, biztos vagyok benne, hogy nem fogod elmondani.
- Igen..Biztos, lehetsz benne.
Az izzás hirtelen megszűnt és a démon fellélegzett. –Ezt nem
kellett volna.
- Azt sem kellett volna.
A démon szemében gyűlölet gyúlt, harag szikrája pattant, már
kezdte felvenni démoni alakját, amikor Lucifer váratlanul kitárta éjszín
szárnyait és fölé magasodott.
Tekintetében fortyogó láva vörösével forrt a düh. – Vigyázz
magadra démon! Ne feledd, megkegyelmeztem neked! A karperec megint izzani
kezdett.
- Öltél volna meg inkább!- A Hercegből áradó erő teljesen
letaglózta. Egyre erősebb lesz, ahogy teljesen befogadj a poklot.
- Talán azt kellett volna!- harsogta tébolyultan a Herceg. –
Ne nekem köszönd, hogy életben hagytalak! Most pedig takarodj és tedd a dolgod!
- Ér…Értettem!
A démon távoztával Azazel jelent meg Lucifer előtt.
- Mi volt ez az előbb Testvér?
- Semmi.
- Ja persze! Lucifer mi volt ez?
- Mondtam semmi!- erejével a falhoz szorította Zelt úgy,
hogy majdnem nyakát törte. Fuldokolva próbált a barátjára koncentrálni és
bemászni a fejébe.
Nagy nehezen sikerült, és Lucifer tekintetéből eltűnt a
tüzes izzás, és visszatért a kékség. Lucifer összerogyott, Azazel pedig gyorsan
felsegítette őt a trónszékbe.
- Mi történt Testvér?
- Nem tudom Azazel…Nem tudom…