Farkasok éneke- III. fejezet

III. fejezet

 Mielőtt eljöttem volna Shadowtól megbeszéltük, hogy minden helyet és minden percet kihasználunk, amikor egyedül lehetünk. Titokban találkozunk, és nagyon figyelünk, nehogy bárki rájöjjön.

Felkerestem a címet, amit Saoirsetól kaptam. Tudtam, hogy ha rá akarok jönni a titokra, ami körbeleng mindent akkor lépnem kell, méghozzá befelé. Sehogy, semmilyen logikus úton nem tudtam rájönni arra, hogy egy látszatra is gyengébb, vagy legalábbis 
ugyanolyan erős férfi, mint Lawson, hogy kényszerítheti szolgasorba Shadowt. Itt valami másnak kell lennie, ami mélyebben gyökerezik, és régebben kezdődött. Én pedig rá fogok jönni mi ez a titok.

Egész Loanheadig kellett utaznom, mire megtaláltam Saskia otthonát. Egy faluszéli, kis ház, ahol marhákkal foglalkoztak.

Leállítottam az autót, és beléptem a nyitott kiskapun. A ház falai fehérek voltak, a tornácon virágcserepek sorakoztak muskátlikkal tele. Enyhe ősznek ígérkezik, úgyhogy még nem kell bevenni a virágokat. Bár lehet, hogy az éjszakát nem kint töltik.

-Jó napot!- hallottam a fiatal hangot a hátam mögül. Egy harminc körüli nő épp akkor jött előre a ház mögül. Rövidre nyírt, barna haja volt, és kockás inget viselt, farmerral és lovaglócsizmával.

-Jó napot. Saskiát keresem.

-Milyen ügyben?

-Saoirse Lawson küldött ide.

A név hallatán a nő arca elkomorult.

-Mit akar tőlem az a fúria? Megmondhatod neki bármi is az felejtsen el!-azzal megfordult és már indult is volna.

-Kérem várjon! Nem amiatt a nő miatt vagyok itt. Illetve, nem ő akar magától valamit hanem én.

-Mit?

-Szeretném, ha kitanítana.- feleltem, mire a nő dühét felváltotta az érdeklődő kiváncsiság.

 Megállt előttem egy méterre és végignézett rajtam.

-Neved? Klánod?

-Pax. Mondjuk úgy szabadúszó.

Erre elnevette magát.

-Drágám. Nálunk nincs olyan, hogy szabadúszó.

-Hát pedig itt áll egy ön előtt. Nem volt mesterem, és három napja tudom, hogy egyáltalán vannak mások is rajtam kívül.

Láttam, hogy ezzel most egy kicsit megkevertem.

-Gyere velem.

Egész nap csak annyit beszéltünk, hogy hová tegyem a szénát, és melyik marhát kell épp megfejni. Az éjszaka azonban nagy meglepetéseket tartogatott mindkettőnk számára.

A házban ültünk a kandalló mellett. Saskia csak kérdezgetett. Neki is elmeséltem az egész életemet, aztán azt, hogyan kerültem végül is hozzá.

-Maga is Lawson?

-Jézusom dehogyis! Akkor már rég megöltem volna Saoirse-t. Én tanító vagyok. Egy kis klánból, a Brightból. Hozzánk küldik a fiatalokat, mi kitanítjuk őket, aztán megmondjuk milyen szolgálatot tehetnek a klánjuk érdekében.

-Velem mi a helyzet.

-A te eseted elég érdekes. Mondd csak. Tudod milyen a bundád és a szemed színe?

-Bocs, de nem nézegettem magam a tó vizében ha erre gondol.

Hirtelen a semmiből egy bot csapódott felém, de ki tudja hogyan sikerült elhajolnom előle, aztán a második csapásnál már el is kaptam. -Hé! Mi a franc volt ez?

-Jók az ösztöneid. Első lépésként kiderítjük milyen a bundád és a szemed színe, aztán folytatjuk.

-Mégis hogyan? Teliholdig még egy hónap.

Azzal Saskia eltűnt valahol a boszorkánykonyhája mélyén és tíz perc múlva valami észvesztően jól kinéző itallal tért vissza.

-Tessék. Igyál.

-hm..nagyon finom.

Tényleg az volt. Itatta magát, viszont az utolsó korty után...

A gyomromat összerántotta a görcs, a testem megmerevedett. Aztán összerándult. 
Éreztem, ahogy az ital végigfolyik az ereimben és elindítja az átváltozást. Dühös lettem magamra, amiért ilyen aljas trükknek bedőltem. De alig láttam a fájdalomtól, csak Saskia arcát, amiről hatalmas döbbenetet olvastam le. Aztán csak a sötétség. Elájultam.

Másnap azonban nem éreztem az egészből semmit. Az órám szerint dél volt, vagyis pont 12 órát aludtam.

Felkeltem és Saskia keresésére indultam. Meg is találtam a tehénistállónál.

-Helló- köszöntem. -Mi a franc volt ez tegnap?

-Te aztán nem kertelsz. -nevette el magát.- Beindítottam az átváltozásod, hogy megtudjuk, honnan származol. A farkasfalkáknak mindnek kölünbözik a szeme és a bundája színe. Innen tudod melyik klán tagjával nézel épp farkaszemet.

-És?

-Mi és?

-Honnan származom?

-Úgy gondolom a McIntire vérvonalból. Piszkosszürke bunda és kék szem, ez rájuk jellemző.

-És kitanítasz?

-Mindenre amit csak tudok.

-Mikor kezdjük?

-Amint készen állsz elkezdeni. Ma menj haza és pihenj. Pakold össze a holmidat és gyere vissza, amikor úgy érzed.

-Kb mennyi idő lesz?

-Változó szokott lenni, de általában két hónap.

Elköszöntem Saskiától és elindultam hazafelé.

Shadow hatszor hívott fel tegnap óta.  Mosolyogtam rajta. Soha egyetlen párkapcsolatom sem keresett ha kimaradtam éjszakára.

Ebből látszik ki érdemes arra, hogy egyáltalán figyelembe vegyék. Úgy fest eddig mindig rosszul választottam, bár tény, hogy nem is akartam jól. De most tényleg én választottam?

Megint csörög.

-Szia!

-Jól vagy?-Shadow hangja idegesen csengett a telefonban.

-Történt valami?

-Csak tudni akarom jól vagy e. Tegnap óta kereslek. De nem vetted fel,

-Mert nem tudtam. De jól vagyok. Saskiánál voltam Loanheadben, de már megyek hazafelé.

Hatalmas lélegzetvétel. Még telefonon át is érzem a hatalmas megkönnyebbülést.

-Merre vagy?

-Én is úton vagyok.  Newhaven felé megyek.

-Mi van Newhavenben?

Csend. A csend a telefonban pedig nem jelent jót.

-Egy emberfarkas, akit le kell vadásznom.

-Vigyázz magadra.- majd hirtelen ötlettől vezérelve rákérdeztem. – Shadow, honnan tudhatjuk meg milyen színű a farkas bundánk?

-A hajad színe általában. De amióta létezik tartós hajfesték, azóta csak tippelni lehet. A tiéd milyen színű?

Meglepődtem. Azt hitte, hogy festem a hajam. De Saskia miért hazudott? Úgy látszik, ez a titok sokkal kuszább, mint gondoltam.

-Piszkosszürke.-nem is tudom, miért nem mondtam meg az igazat, de úgy éreztem, jobb lesz így egyenlőre. – Vigyázz magadra.

-Te is.  - Aztán bontotta a vonalat. Mi mást mondhattam volna még? Abból, amit eddig megtudtam a vadászok nem önszántukból váltak kirekesztetté. Senki nem akar ilyen életet, mert ennél talán még a halál is jobb. Arról, pedig szintén nem beszélhettem még,
hogy téved velem kapcsolatban.

Visszatérvén Edinburghba felkerestem Dawnt személyesen. A mesém az volt, hogy segítenem kell egy közeli, régi barátomnak. Dawn olyan jószívű nő, hogy nem kételkedett a szavamban. Bár igaz, hogy csak fizetés nélküli szabadságot tudtam kivenni.

Összepakoltam. Holnap pedig visszamegyek Loanheadbe, és kitanulok mindent, amit lehet.

Ezt is tettem. Másnap szépen fogtam a sporttáskát és meg sem álltam a kis falusi házig.

Saskia már a kapuban várt.

-Nem vártam, hogy ilyen hamar visszatérsz.

-Nem volt kitől búcsúzkodnom, ha erre gondolsz. Mikor kezdünk?

-Inkább hol? Az elején.

Közben ő már elindult a tehenek felé. Úgy látom, ez pont olyan tanítás lesz, mint amikor a virágokról tanultam. Az első csokromat Irwinggel együtt kötöttem. Ő vezette a kezemet, és másodikra már ment is, mintha mindig ezt csináltam volna. Tanulásban, és a dolgok elsajátításában mindig gyors voltam.

-Ismered a vérfarkasok eredetének történetét?

-Igen.

-ki mesélte neked?

-Egy barát.

-És azt tudod, miért vérfarkas a vérfarkas?

Csak a fejem ráztam. Az eredet történetnél többet nem tudok.

-Nos. A félreértések elkerülése végett, amit az emberek a vérfarkasokról gondolnak csak részben igaz. Az emberfarkasok, a levadultjaink, tényleg vérrel táplálkoznak teliholdkor, de ez a barbarizmusukból fakad. Hétköznapi emberként is rablók, gengszterek, vagy egyéb csőcselék. A valódi vérfarkasok azonban, amilyen te és én is vagyunk, nem isznak vért. Azért vagyunk vérfarkasok, mert a vérünkben van a farkaslét. Minden egyes idegsejtünk a szabadságot kívánja, ha eljön az idő, és ilyenkor éneklünk a holdnak.

Amíg mindent elmesélt nekem az egész klánrendszerről, az Idősekről, a tanítványairól elment egy egész nap. Engem azonban valami más érdekelt igazán.

Megint a kandalló előtt ültünk, a vidáman pattogó tűz előtt.

-Voltak nagy klánok? Mártmint -abbahagytam a kérdést, mert Saskia arca komor lett. A szemében láttam, hogy visszautazott a múltba, valami szörnyű helyre, és szörnyű időbe. –Sajnálom, ha rosszat kérdeztem.

-Dehogyis. A kérdés nagyon is jó volt, és helyesen volt feltéve. Voltak nagy klánok. Valaha.

Felállt és mutatta, hogy menjek vele. A ház egy kisebb szobájába vitt. Az egész fával volt leburkolva, ősi kódexek vonultak a falak mentén állított polcokon a földtől a plafonig telerakva.  A régi könyvtárat juttatta eszembe.

-Annak idején három nagy klán vezette a népünket. Amikor családunk nőni kezdett a három klán úgy döntött, ideje népünk történeteit krónikákba írni. Amit itt látsz, az csak egy töredék az egészből.

Az én családom története.

Ahogy körbejártam a szobában szinte éreztem a könyvekből áradó történelem illatát. Vaskos könyvek, poros kódexek, és pókhálós sarkok. Mégis mindennek finom méhviasz illata volt. A polcokat, a szekrényeket, és a padlót ápolták. Tükörfényes volt.

 A szoba közepén három könyvtartó állt üresen. Mindhármon szalagok voltak. Az egyiken kettő fekete a másik kettőn egy fekete és egy fehér.

-Ezek mik?

-Ezek a három nagy klán krónikáinak helyei. Mindenhol, minden egyes családnál található három ilyen oszlop. 

-Miért üresek?

-Mert senki nem tudja hová lettek a krónikák. A háborúban mind eltűnt.

-Milyen háborúban?

-Hm..hol is kezdjem. A Békének egyetlen oka volt, hogy a három nagy klán megegyezett egymással. Csakhogy ez az egyezség nem mindenkinek tetszett. Néhány kisebb klán titokban szövetkezett egymással és egy baljós éjjelen rátámadtak az egyik klánra. Az egész családot megölték. Ezért van az, hogy az egyik oszlopon csak fekete szalagok vannak.

-Mi történt azután?

-A két megmaradt nagy klán egymás ellen fordult. A veszteség annyira fájdalmas, és annyira hirtelen volt, hogy a klánok hittek a kígyónyelveknek, az árulóknak és támadást indítottak a másik ellen. A háború sok éven át tartott, közben a két nagy család szép lassan felörlődött, és helyüket átvették a kisebbek.

-Aztán?

-A háború véget ért, a család tagjai eltűntek. A fehér szalag a reményt jelenti, hogy még élnek, és egyszer visszatérnek, és akkor újra béke lesz népeink között.

-Hoppá! Azt mondtad újra! Miért, még tart a háború?

-Nem, annak már vége, de nagy az elnyomás. Gondolom láttad milyenek a Lawsonok. A nagyobbak most öten vannak és köztük a Lawsonok a legrettegettebek. De a másik négy sem nagyon marad le tőlük. Visszahozták a  vadászok rendszerét, amit annak idején a Hármak eltöröltek, és kegyetlenül megtorolnak mindent, amiről úgy érzik veszélyes rájuk nézve.

-Ezt hogy érted?

-A gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy a hatalmukat megőrizzék.

-Miért nem tér vissza a két nagy klán, amik megmaradtak?

-Mert még nem találták meg a vezetőiket. A klánokat csak alfák vezethetik harcba. 

-És ha már nem élnek, akkor? Hagyják, hogy az egész folyjon tovább?

-Nem tehetnek mást. Amíg egy bétából igazi alfa lesz hosszú idő, évtizedek, akár évszázadok is lehetnek, és ha ők halottak, akkor még hosszabb, mire egy szétszéledt klán megtalálja a vezetőjét és újra egyesül.

A beállt csendben elgondolkodtam , vajon ha minden másképp alakult volna most hogyan nézne ki a világ? Lennének szüleim, tudnám hol a helyem a világban? Más lennék?

Mind olyan kérdés, amire nincs válasz, mivel minden másképp alakult. A „mi lett volna ha?” kezdetű kérdéseknek pedig abszolúte semmi értelme nincs. 

-Hol vannak most?

-Senki sem tudja. Azt sem tudják kicsodák, olyan jól elrejtőztek. Az ő tudásuk és erejük hatalmas. Nem okoz nekik gondot rejtőzködés.

-Mi volt a három nagy klán neve?

-Miért érdekel téged?

-Bocs, netán baj, hogy kérdezek?

-Ne kapd fel a vizet rögtön! Elfelejtettem, hogy te nem köztünk nőttél fel. Egyszerűen nem szokás a szörnyű múltról beszélni. Sokaknak fájdalmat okoz.

-Kik az ötök?

-Lawson, Wallace, McIntire, McAvoy és az O'Donell. Szerencséd van, hogy McIntire vagy, mert ők a harmadik legerősebb család. Gazdagok, és aránylag rendesek is. Már értesítettem őket, hamarosan bemutatlak nekik.

-Bevallom, kicsit ideges vagyok.

Saskia nem szólt semmit. Ebből azt vontam le, hogy lehetek is.

Aztán már gyorsan teltek a napok, az első héten fizikai felmérés, erőnléti edzések nap nap után. Futás, tájékozódás, súlyemelés és természetesen a szénapakolás és a tehénfejés sem maradhatott ki a napi programból. Még traktort is vezettem.

Még engem is meglepett milyen jól bírom. Mondjuk az is igaz, hogy sosem próbáltam feszegetni sem fizikai, sem szellemi határaim. Egyszerűen nem volt rá okom. Kia viszont alig hagyott pihenőt.

A következő héten már kicsit komolyabb volt a felkészítés. Reggel felkeltem a szokott időben hat órakor.

Arra, hogy egy kard suhog a fejem mellett.

-Normális vagy?!-kiáltottam Kiára, de ő mintha meg sem hallotta volna csak közeledett felém, és egy kézzel forgatta azt a hatalmas kardot.

-Kia mit művelsz?-megint semmi válasz. Nekem viszont folyamatosan mozognom kellett, hogy a csapásokat kikerüljem.

-Fejezd már be! Meg akarsz ölni?- Na jól van, ebből elegem van! Tudtam, hogy a nappaliban a falon van egy másik kard. Fogalmam nem volt elbírom e egyáltalán, de jobb eszköznek tűnt a konyhakésnél vagy egy felmosóvödörnél. Kihasználva, hogy tanítóm csapáshoz készül ellöktem, és mint a villám futottam a nappaliba. Meg is találtam, amit kerestem, de még így is épphogy ki tudtam védeni Kia mozdulatát. Kihátráltam az udvarra, gondolván ott azért mégiscsak nagyobb a hely.  Kardpárbaj a Huszonegyedik században! Egy vicc az egész!

Fogalmam sincs mennyi ideig tartott a küzdelem. Kia támadott én védekeztem és fordítva. Közben próbáltam a lelkére beszélni, mondván, ha tényleg meg akar ölni, ahhoz nem kell levágni a fejem, elvégre ez nem a hegylakó, és én sem vagyok egy Connor MacLeod. Egyszerűbb, ha megmérgez. De Kia a sehall-selát üzemmódban volt és csak vagdalkozott azzal a vacakkal.

-Na jó, ebből most már tényleg elég lesz!- nem tudom, honnan tudtam, hogyan kell kardot forgatni, azt  sem tudtam, honnan tudom, hogyan kell lefegyverezni az ellenfelet, anélkül, hogy azonnal megölnénk, de ha tovább támad elég egy apró mozdulat és vége az egésznek. Saskia előttem térdelt immáron fegyvertelenül. Én pedig előtte álltam, bal kezemben a saját kardom, Kia szívének szegezve, a jobban az, ami nála volt egyenesen a torkának célozva. Ha támad, elég egy mozdulat, bármely kézzel, és vége van.

Akkor Kia elmosolyodott. Mindketten ziháltunk a fáradtságtól, és összeszedtünk egy-két karcolást is közben, de semmi komolyat.

-Honnan jött a hegylakós duma?-kérdezte Kia de már majdnem rázkódott a nevetéstől. Én meg ott álltam, mint egy hülye, és fogalmam nem volt mi történt. - Nagyon jó volt, majdnem sikerült megnevettedned vele. Akkor pedig nem sikerült volna.

-Mi?

-Amit csináltál.

-Mi a franc volt ez az egész?- noha ideges lettem és teljesen össze voltam zavarodva a kezem még mindig szilárdan tartotta a két fegyvert.

-Ez a felkészítésedhez tartozott. És gratulálok, teljesítetted az elvárásaimat.

Csak megráztam a fejem. Próbáltam helyretenni a dolgokat. Felkészítés? Elvárások? Majdnem megölt!!!

-Majdnem megöltél!

-Nem akartalak megölni, és nem is hagytad volna. Hiszen látod! Én támadtam rád, míg félálomban voltál, és mégis én térdelek a földön úgy, hogy kardot szegezel a torkomnak és a szívemnek.

Az agyam folyamatosan kattogott, próbálta feldolgozni a hallottakat. És a történteket. Még mindig nehezen értettem meg. Nem szoktam hozzá, hogy kardal vagy bármi egyéb fegyverrel támadnak nekem. Az is eléggé értehetetlen volt még mindig, hogy honnan tudtam hogyan kel magamat megvédenem. Lassan sikerült lenyugodnom. Leengedtem a fegyvereim és felsegítettem Kiát a földről.

-Akkor most elmondod mi volt ez?

Kia elmosolyodott, aztán átkarolta a vállam és bólintott.- Menjünk be, és elmondok mindent.

Ritmusra lépdeltünk egymás mellett, miközben Saskia erősen gesztikulálva mondta a magáét.

-Ez egy próba volt. Az éberség a fegyelem, és az erő próbája. Több okból is szükség volt rá. Egyrészt, hogy felmérjem, mennyit tanultál már. Mondhatom nagyon gyorsan haladsz, még sosem volt ilyen tanítványom. Még csak két hete tart a felkészítésed, de máris kiváló harcos vagy. A másik ok viszont az volt, hogy ezután visszaveszünk a harcokatatásból.

-Na álljunk csak meg egy kicsit! Miért?

-A családok nem díjazzák ha nőik harcolnak…

Meg sem engedtem, hogy befejezze.

-Miért, kötögessek otthon ülve? Okleveles kertész vagyok, nem úri kisasszony.

Kia megragadta a karom, és elém lépett. A szemembe nézett és olyan komolyan szólt az előbbiekhez képest, hogy elcsodálkoztam.

-Pedig a saját érdekedben szokj hozzá!-azzal otthagyott és egyedül ment tovább.

A saját érdekemben? Nekem senki ne mondja meg mi az én érdekem és mi ne. Abból csak a baj van.

A nap további része eseménytelenül telt. Eleredt az eső, és fátyolfüggönyt borított a tájra. Az ablakban ülve néztem, ahogy a szürke felhőkből ömlik az angyalok könnye a tájra. Eszembe jutott a gyerekkorom. Én mindig szerettem az esőt, csak én voltam tőle vidám, míg mindenkit komorrá és szomorúvá tett. Egyszer megkérdeztem a szomszédban élő öreg nénit, miért lesz mindenki szomorú az esőtől? Ő azt válaszolta, mert ilyenkor sírnak a mennyben az angyalok. Akkor én azt mondtam neki:- De az ember is sír néha ha vidám. Nem lehet, hogy az angyalok is azért sírnak, mert nagyon nagyon nevetnek?

-Erre a néni is elnevette magát. Akkor láttam őt először tán mosolyogni is. Azután már ő is nevetett, ha esett az eső.

Leszállt az éjszaka, és aludni tértünk. Én a biztonság kedvéért egy karddal az ágy mellett, ki tudja mire készül még kedves tanárom.

Álmaim zavarosak, és rettenetesek voltak. Pár borzasztó felvillanás, sikoltozó emberek, menekülő asszonyok karon ülő gyermekeikkel. Egy lángoló ház. Égő hús és vérszag bűze keveredett a sáros földszaggal. A halál pedig mindenkiért eljött.

Verejtékben úszva riadtam fel, még jó, hogy nem sikítottam, mert azonnal a szám elé kaptam a kezem.

A tarkómon felállt a szőr, valaki figyel. Kiugrottam az ágyból és kinéztem az ablakon. Az eső még mindig zuhogott, vihar csapkodta a fák ágait, villámok cikáztak az égen. Az erdő szélén pedig ott állt egy férfi. Magas termetű, sötét, hosszú haja a derekáig ért. És engem figyelt. Nem tudom, honnan tudom, de tudom. Érzem. Oldalra kapta a fejét, a profilját megvilágította az egyik villám fénye. Aztán a következő pillanatban eltűnt, mintha ott sem lett volna. Arra fordultam amerre ő nézett mielőtt elment. Akkor lépett ki az erdő árnyékából.

-Shadow!

Felkaptam egy dzsekit, egy farmert és egy bakancsot és rohantam kifelé. Hosszú bőrkabát volt rajta, bőrnadrág, csizma. Olyan volt, mintha egy kosztümös filmből lépett volna elő.

A nyakába ugrottam és ő átölelt.

-Jó hogy épségben vagy.-mondtam neki.

-Elég régóta csinálom már.-válaszolta, szomorúsággal vegyült szégyennel a hangjában.-hogy haladsz?

-Ne is mondd. Kész katonai kiképzés.- legyintettem-de hisz tudod.

Nem. Nem tudta. Abból tudtam, ahogy félrenézett. Értem, a vadászokat nem tanítják, valóban kiképzik. Az nem olyan, mint ez.

-Hogyan?

-Ne akard tudni.

-Ne mondd meg mit akarjak tudni.

-Nem akarok beszélni róla.

Csak azért nem telepedett közénk megint súlyos csend, mert a vihar hagjait nem tudtuk kikerülni. Az ösztöneim azonban megint működébe léptek, és nem csak nekem.

Shadow agyarai egy szempillantás alatt megnőttek és Pax elé lépett, hogy megvédje. Ami ezután történt azonban, még az ő sokat látott szemét is lenyűgözte. A hosszú hajú férfinak, aki nem messze állt tőlük felvillant a szeme, ami ugyanolyan világító jégkék volt, mint amilyen Paxnak. A férfi nem támadt, egyenesen Shadow mellé nézett. Akkor látta, hogy a lány kilépett a háta mögül, és szembenézett a férfival.

Az ő szeme is megváltozott. Összekapcsolódás. Amikor két farkas lelke eggyé válik pár pillanatra. Ilyenkor látják egymás múltját és jelenét. Érzik az érzéseiket, és minden tudásukat átadják egymásnak.

Az egész nem tartott tovább egy percnél, és a kapcsolatot nem lehet megszakítani másnak, csak a kapcsolódó feleknek. Akkor Pax behúnyta a szemét és elájult. Shadow elkapta, mielőtt földet ért volna de mire visszafordult a férfi már eltűnt.

Shadow próbálta felébreszteni a lányt, amikor egy kéz fonódott a csuklójára.

-Nem mondhatod el neki mi történt most.

Shadow értetlenül nézett a vele szemben térdeplő nő szemébe.

-A saját érdekében.

-Mi van vele?

A nő másik keze felhúzta a kabát ujját Shadow csuklóján. Nagy, barna szemei csodálattal nézték a karkötőt, egy fekete bőrszíjat, rajta egy bonyolult mintájú ezüstverettel.

-Mi van vele?-hangzott fel újra a kérdés.

A nő megvizsgálta az eszméletlen lányt. Aztán nyugtató hangon felelte.

-Semmi baja. Hozd utánam.

Shadow követte a nőt, karjában az alélt Paxszal. Lefektette az ágyába, de nem akart mozdulni mellőle, amíg fel nem ébred.

-Gyere velem.

-Vele maradok.

-Reggelig nem ébred fel. De nekünk beszélnünk kell.

Shadow a nő szemébe nézett. Erő és bölcsesség sugárzott belőlük, és végtelen nyugalom. Ő mindig is parancsra cselekedett, és vadász mivolta miatt nem mondhatott ellent a kérésnek. Követte őt a nappaliba.

-Az én nevem Saskia. Te ki vagy?

-Shadow.

-Honnan jöttél?

-Logan Lawson tulajdona vagyok.

Shadow nem láthatta, hisz Saskia háttal állt neki, amikor egy könnycsepp gördült ki a szeméből.

-szóval vadász vagy.

-Igen.

Sakia nagy levegőt vett, letörölte az arcát, aztán a férfi felé fordult.

-Shadow, tudod, hogy az előbb mi történt?

-Összekapcsolódtak.

-Úgy van. De nem mondhatod el neki.

-Nem fog emlékezni rá, ha felébred?

-Nem.

Shadow nagyon dühös lett. Pax megérdemli az igazságot, és nagyon úgy tűnik, hogy az igazság az, hogy...a gondolatmenetet azonban félbeszakította az, amit Saskia mondott.

-Az ő érdekében, hagyd békén te is.

Shadow szíve egy pillanatra megállt, és talán már el sem indult többet, csak gépiesen kattogott tovább a mellkasában.

-Hidd el. Sajnálom, hogy ezt kérem. De...

Shadow leállította a beszédet. Értette, persze, hiszen ő csak egy vadász. Egy senki, vagy még annál is rosszabb.

Egy szó nélkül fogta a kabátját és kisétált a házból, egy utolsó pillantást vetve a szobában békésen alvó lányra.

Már javában az erdő mélyén járt. Az eső már elállt, a vihar messze vonult. A szíve pedig megszakadt. De hiszen tudta, hogy ez lesz. Az ő jövőjük csak egy időre kapcsolódott össze, aztán szétvált, hogy soha többé ne találkozzon újra. Egy vadász nem lehet szerelmes, egy vadásznak nem lehet családja. Egy vadász dolga, hogy felkutassa és levadássza a zsákmányt. A vadász azért él, hogy az urát szolgálja. A kétségbeesés, és a fájdalom annyira letompították az érzékeit, hogy nem vette észre a rá leselkedő veszélyt. A támadás hirtelen volt, és elsöprő erejű. Egy test teljes erejéből szorította őt a torkánál fogva az egyik megtermett fa törzséhez. Az a férfi volt az, akivel Pax összekapcsolódott.

-Azt mondta neked, hogy hagyd őt igaz?- a férfinak mély, erős hangja volt, és sötét szeme. Nem ismert kegyelmet, sem félelmet. Ezt látta a lekében. Shadow csak bólintani tudott, és minden erejét összeszedve próbálta a nyakáról lecsavarni a kezet.

-Ne higgy annak a nőnek!-mondta a férfi, majd a szeme kékre váltott és egyenesen Shadow szemébe nézett.

Érezte, ahogy az övé is megváltozik akarata ellenére. De nem tudott szabadulni a pillantástól.