Farkasok éneke- IX fejezet

 Farkasok éneke

IX. Fejezet

Shadow a börtön padlóján ült. Nem evett, nem ivott, nem szólalt meg három napja. Még csak nem is aludt csak bámult a semmibe. Még négy nap és vége lesz. Újra Pax mellett lesz, ha máshogy nem, hát lélekben.

Újabb adag étel érkezik. Amit ugyanúgy nem fog megenni. De most más hozza az ételt nem a szokott őr.

-Egyen uram. Szüksége lesz az erejére.

-Nekem már nincs szükségem semmire.

-Biztos ön ebben uram?

-Mint a halálban.

-Ó igen - kuncogott az őr- a halál egyszer mindenkiért eljön. Valakiért előbb, valakikért sokkal hamarabb.

-Értem négy nap múlva jön. És akkor elvisz mesze innen. A sok szenvedéstől.

-Miért nem harcolsz az életedért fiatalúr?

-Már nincs miért harcolnom.

-Az, aki a békét elhozza nem ezt üzeni neked.-mondta, majd elindult kifelé, amikor Shadow elkapta a kezét.

-Miről beszélsz?- nézett értetlenül az öreg szemekbe.

-Ahhoz, hogy a Béke eljöhessen előbb szükséges egy háború. A háború pedig nem mindig egy véres harcmezőn dől el. Néha fejekben, néha a szívekben, néha egy bíróságon.

-Mondd már végre mit akarsz?

-A Béke..-hangsúlyozta az öreg a szót- A Béke el fog jönni fiatalúr, és a békéért harcolni kell. Elég erős vagy most a harchoz? Nem. Hát erősödj meg, és várd a békét.

Az öreg kitépte magát a szorításból és kisomfordált a cellából. Shadow pedig próbálta megfejteni az értelmet, amik a szavak mögött bújtak meg. A béke, a halál békéje? Nem, másról van szó.  Dolgoztatta az agyát, előszedett minden elfeledett élő és holt nyelvet, ami hirtelen eszébe jutott, verseket, próféciákat, de nem talált semmit. Már épp feladta volna, amikor fény gyúlt az agyában.

Ránézett az elé tett ételre és enni kezdett.

Eltelt négy nap. Shadowt a börtönből láncokon vezetve, mint egy kutyát vonszolták a bíróság elé, aminek a McIntire birtokon lévő tisztás adott helyet. Hosszú tölgyfa asztal állt a tó partján mögötte a bíbor köntöst viselő Vének ültek öten, az öt klánból. Körben, feketében a gyászoló családok, az elhunyt klánjának tagjain keresztben vérvörös bársonyszalag. Shadow felszegett fejjel állt a bíróság elé.  Körötte halk sustorgás. Majd a középen ülő bíró int, hogy elkezdik.

- Szomorú esemény miatt gyűltünk ma össze- kezdte erős hangján -Duncan Lawson, a nemes Lawson klán fia életét vesztette egy Vadász keze által. A bíróság összeült, hogy ítéletet mondjon a bűnös felett.

Logan Lawson- fordult felé a bíró- vádolod ezt az embert?

- Vádolom.

- Vádjaid megalapozottak?

- Igen.

- Járulj hát elénk!

- Ez a korcs!- mutatott Lawson Shadowra- Megtámadta a McIntire család elveszett gyermekét. A fiam meg akarta menteni, amikor a kutya rátámadt és megölte őt! Alattomosan, még csak nem is férfiként harcolt! Itt a bizonyíték!- tette le a véres kést a bírák elé!- Ezzel a késsel vágták át a fiam torkát és ez a kés volt az ő kezében amikor megtaláltuk! Kihúztam a fiút a nyomorból és elvette tőlem a fiamat! Ezért halált érdemel!

- Meghallgattuk a vádjaidat, most a bűnöshöz fordulunk.

- Shadow, a Vadász! Bűnös vagy e Duncan Lawson meggyilkolásában?

- Mit érdekli magát mit mondok, hiszen már úgyis elítéltek!

A Bírák mind felhördültek a közönyös hangnem hallatán, csak a főbíró nem vesztette el hidegvérét.

- Pimasz vagy fiú. Mivégre?

Shadow nem állta meg, hogy ne nevessen. Életében először, még ha meghal is, ő  van fölényben mindenki mással szemben és ez tetszett neki.

- Mert mind félnek tőlem. Félnek attól, aki vagyok. A fiad- fordult Lawson felé- megölte a húgaimat. Felismertem a szemét az átkozottnak, megérdemelte a halált. Mind megérdemlitek, azért amit száz évvel ezelőtt elkövettetek. Mind Árulók vagytok.

Shadow kijelentését általános jajgatás és susmogó imák hangja követte, a félelem szaga pedig felerősödött.

- Ebből elég!  - Intette csendre a jelenlevőket a főbíró, de még az ő hangja is megremegett- Azonnal kivégezzük! Nem lesz semmilyen rítus, egyszerűen levágjuk a fejedet és bevégezzük, amit elkezdtünk. Hóhér!

Shadowt térdre kényszerítették, hozzákötözték a láncait egy fatönkhöz, hogy ne tudjon felállni. Egyenes háttal fejét feltartva nézett szembe a lesújtani készülő pallossal.

A hóhér felkészül, a kard megemelkedik majd lendületet vesz és...

A tömeg felhördül. Valaki, egy ugyanolyan fekete csuklyát viselő alak, mint mindenki, aki jelen van, pusztakézzel kapja el a kard pengéjét a férfi feje előtt és olyan szorosan tartja, hogy a hóhér képtelen megmozdítani.

- Megvétózom az ítéletet!- szólt a hang olyan élesen, tisztán és hangosan, hogy biztosan hallja mindenki amit mond.

- Mivégre merészeled ezt tenni! - Pattant fel a főbíró.

Egy mozdulat, a kard pengéje kettétört, a csuklya lehullt és ott állt Pax. Magasba tartotta a jobb kezét, amin ősi írás behegedt rajza volt látható.

- Ősi jogomnál fogva mely Blacklightként megillet!

-A Blacklightok meghaltak!

- Nem haltunk meg! Élünk, ahogy a Graysonok!

Shadow nézte, ahogy a nő közeledik a bírák asztala felé. Igazi királynő, igazi jelenség. Mindenki őt figyeli. Shadow pedig boldog volt, hogy ez a fénysugár az éjszakában az övé és senki másé.

Lassan közeledtem a hosszú tölgyasztal felé. Apró , másoknak láthatatlan mozdulatokkal jeleztem harcosaimnak, hogy menjenek a helyükre. Tudtam, hogy nem adják meg magukat harc nélkül, és hogy ma még fog vér folyni. Csak azt nem tudtam mennyi. Viszont nagyon reméltem.. Nem, tudtam, hogy nem a miénk.

-Pax Blacklight vagyok! A Fekete Villámok örököse! Ezennel visszaveszem, ami az enyém és elrendelem, hogy a bűnösök megfizetnek a száz éve elkövetett mészárlásért! Maguk öten- mutattam a bírákra, akikről csak úgy sütött a félelem.

-Logan Lawson, Rex McAvoy, Paul McIntire, James O'Donell, Samuel Wallace! -Ti is mind megfizettek a három Nagy klán ellen elkövetett bűneitekért!

Az emberek mozgolódni kezdtek,nem mertek hirtelen megindulni, mert féltek  a haláltól. Mindannyian. Jeleztem a harcosoknak, és ők máris a felsorolt férfiak mögött  termettek. A többiek még mindig rejtve maradtak.  Caedmon levette Shadow bilincseit, és a kezébe adta saját kését. Éreztem minden szívdobbanását, minden rezdülését, de most nem volt erre idő.

Valaki menekülni kezdett, a testőrök pedig rátámadtak a harcosokra.

A leszámolás kezdetét vette. O'donell leszerelte az egyik emberem és futni kezdett, mint  a nyúl. Caedmon utána. A nők menekültek, aki viszont férfinak merte nevezni magát az harcolt. Hisz már úgyis minden mindegy alapon.

Shadow Lawsonnal harcolt.  Mintha az ókorban lennék, karddal, késel, kinek mi volt a repertoárjában. Ősi bíróság elé nem lehet modern fegyvert vinni. Ezt az egy szabályt nem változtatták meg, talán nosztalgiázásból.

Szerencsére én is kiélhettem a vágyaim. Leszámoltam néhány testőrrel, de az én feladatom nem az ő megállításuk volt, én egy valakit kerestem. 

És akkor egy apró  fuvallat felém hozta szagot amiről reméltem, hogy itt lesz.

-SASKIA!!!!-üvöltöttem. És a nő után vetettem magam.  Gyorsan futott az erdőbe befelé, de sikerült elkapnom, elfognom  szüleim árulóját. Messze kerültünk a tisztáson folyó harctól. Letéptem a fejéről a csuklyát és felismertem a barátom, a tanítóm, az árulóm. -Te sem mész sehová. -mondtam neki. Szemében félelem, olyan velőtrázó félelem csillogott, hogy esküszöm, egy percre megsajnáltam.

-Miért?-kérdeztem tőle és könnyek áztatták a szemem.- Csak azt áruld el miért?

-Mert ez volt a legjobb amit akkor tehettem!

Ellöktem magamtól

-Hogyan lehetett volna ez a legjobb?

-Megöltek volna mindenkit!

-És én szerinted most mit teszek?- kérdeztem tőle- Hisz ugyanezt teszem én is most.

-Én csak békét akartam! Érts meg én csak békét akartam! Azt mondták béke lesz ha ők meghalnak és így is volt amíg fel nem tűntél!

-Addig nincs béke amíg nincs vége a háborúnak!

-A háborúnak vége volt!

-Nem volt vége!- hangom a  méregtől volt rekedt, érces- Annak a háborúnak ami  száz éve elkezdődött ma lesz vége! Itt és most!

Elfordultam. Megértettem, hogy Saskia tanító ugyan, de egyáltalán nem bölcs. Naiv és befolyásolható. Nem ölhetek meg olyan valakit, aki nincs tudatában annak mi helyes és mi helytelen. Akkor azonban belekapott a hajamba és a földre rántott.

Közelharcba kezdtünk és előkerültek a kések.

-Ha meghalsz helyreáll az egyensúly és minden rendben lesz!

-Csakhogy én nem fogok ma meghalni!-válaszoltam és lefejeltem, mire elengedte a hajamat így távolabb tudtam menni tőle. Saskia erősen hitt abban ,hogy a három nagy klán minden tagjának pusztulnia kellett, még ha mást is akart velem elhitetni annak idején.

Ezért árulta el anyámat, akivel együtt nőtt fel, és ezért akart megölni engem is, és ezért akart elválasztani Shadowtól is.

Rám támadt megint, de a lelke teljesen összetört. Nem volt egyben, a mozgása darabos volt és rendszertelen. Összeszedetlen.

Végül anyám tőre, amit Caedmon adott nekem, kísérte a halálba szegény Saskiát.

-Sajnálom-mondta utolsó erejével.

De nem tudtam rá mit mondani, nem tudtam megszólalni, csak bólintottam, majd Saskia végleg lehúnyta a szemét.

Shadow és Logan Lawson egymás körül köröztek. Lawson támadt először, de Shadow hárította.

Most végre megfizet minden egyes évért. A húgaiért, egyenként, a szüleiért, a fájdalmakért. Nem volt szabad alábecsülni Lawson alattomosságát. A félelem kihozza az emberből a ravaszságot. Ütések, rúgások váltották egymást a két fél részéről.  Egy pillanatnyi oda nem figyelés és Logan Lawson rátámadt Shadow gyenge pontjára, a sebre amelyet  a fia ejtett a késsel. Shadow testét átjárta a fájdalom, de nem engedhette meg, hogy most foglalkozzon vele. Előtte állt az aki tönkretette az életét és ezért most megfizet.

Újabb ütés, egy jól irányzott rúgás és Lawson térden állva nézett fel Shadowra.

-Nekem köszönhetsz mindent te korcs- préselte ki a szavakat összezúzott tüdejéből.

Shadow pedig lehajol hozzá, megtartotta a fejét, mélyen a szemébe nézett és annyit mondott.

-Tudom.

Felvette az elejtett kardot a földről. Egy gyors és határozott mozdulat, egy szempillantás és Logan Lawson feje is a porba hullt.

Shadow szíve pedig végre felszabadult.

Caedmon a McIntire birtok határánál érte utol O'Donellt. Felismerték egymást. Caedmon támadt először, megfontoltan, bölcsen felmérve O'Donell erejét és tudását.

Ők ketten hasonlítottak egymásra. Mindkettő ravasz, és jó harcos volt. De míg Caedmont a vendetta, addig a másik férfit a félelem hajtotta.

-Mintha azon a vérholdas estén nem féltél volna ennyire!- cukkolta Caedmon.

-Velem nem beszélhetsz így!

Caedmon máris felülkerekedett. A félelem rossz  tanácsadó ha harcra kerül a sor. Nem baj ha félsz, de akkor az ellenfeled féljen jobban, mint te. A bölcs harcos azonban nem félt. Erre az éjszakára esküdött fel annak idején. Meg is tartotta ígéretét, amikor James O'Donell holtan rogyott össze a lábainál, hasában az egykori vezér kardjával.

Le kellett ülnöm egy pillanatra. Miután Saskia meghalt és nem hallottam már a csatazajt muszáj volt leülnöm, mert a térdeim remegtek és agyam kattogott, mint a kakukkos óra. Fel kellett dolgoznom a történteket.

Amikor visszaértem a tisztásra a harcnak már vége volt. A mieink hál égnek többé kevésbé épségben maradtak, és fej is csak annyi hullt amennyi szükséges.  De tényleg megérte? Most már, tényleg béke lesz?

-Hozzatok vissza mindenkit-adtam ki a parancsot, és úgy húsz perc múlva mindenki a tisztáson volt újra.

Húsz holttest feküdt előttük a földön. Az öt bíró, Logan Lawson, James O'Donell, Samuel Wallace, Saskia és a testőrök.

-Látjátok mihez vezetett a száz évvel ezelőtti rémtettetek? Emberek életét tettétek tönkre, családokat szakítottatok szét, csak mert hatalmat akartatok. De a háborúnak itt és most vége van. Örökre.

-Paul McIntire, Rex McAvoy, lépjetek elő.- a két férfit előre lökték.-Száz évvel ezelőtt alattomos módon leszámoltatok a három nagy klánnal, amiért ti is halált érdemelnétek.

Van hozzáfűzni valótok?

-Valóban megérdemeljük a halált. -mondta Rex McAvoy- Száz éve élek a tudattal, amit tettem és felemészt, szeretném ha már vége lenne.

-Paul McIntire Te hogy döntesz?

-Én is...én is szeretném, ha vége lenne már.

Nagy kő esett le a szívemről.

-Ahogyan én is. Kijelentem, hogy a háború lezárult. Kegyelmet kaptok mindketten, és a családjaitok is.

Most pedig mindenki  távozzon. Békével a szívében.

Farkasok tánca- IV. fejezet

I.               IV.      fejezet

Amikor az ember azt hallja „Első bál” az első gondolata egy csomó, szép ruhába öltözött, gyönyörűen kisminkelt fiatal lány, akik boldogan lejtenek táncot kísérőjük oldalán. Nos, Vérfarkaséknál ez kicsit más. Legalábbis az volt régen. Az Első bál, a fiatalok beavatása után esett meg, és a fiatal fiúkra vonatkozott.

A fiúból az első bálján lesz igazi férfi, és átlagosan a legtöbbjük ilyenkor talál rá a párjára is.

Egy előre… egy hátra… körbefordul…egy előre, egy hátra…helycsere…aztán párcsere…

Az egész úgy néz ki, mint valami hatalmi harc, és az is igazából. Egy férfi és egy nő házasságukban egyenrangúak, megvédik egymást, és a gyermekeiket. A tánc és a zene hipnotikus erejű volt a fiatal farkasokra nézve, és ha ilyenkor önmagukhoz méltó ellenfélre találtak, akkor életük végéig együtt is maradtak. Még akkor is ha előtte sosem ismerték egymást.

Furcsa mi? Én is ezt gondoltam, az első bálomon…

„ A kastély megtelt a környező falvak családjaival. Az Első bál minden férfikorba lépett farkasnak kötelező volt akkor. Én sem maradhattam ki. Pedig mennyire szerettem volna. Valahogy éreztem, hogy nem lesz jó.

Mivel én voltam a rangidős a családban, minden rokon remélte, hogy megtalálom leendő párom, és majd átveszem a családom irányítását, ha eljön az ideje. Felálltunk a tánchoz, a zene halkan, szinte suttogva kezdődött, és lassan kúszott bele a fejünkbe. Ősi gondolatok szakadtak fel bennünk, tanítás nélkül tudtuk a lépéseket, hogy hogyan, merre kell mozdulni. A zene fokozatosan egyre hangosabb lett, a tánc pedig egyre gyorsabb. Aki párra lelt, kiállt a sorból és együtt, a többiek köré állva folytatták. Aztán a zene folyamatosan elhalkult megint, végül teljesen abbamaradt.

Aki nem talált párt ezen a táncon, és a következő hónapig sem az újra részt vett rajta. Ha akart. Nekem kötelező volt, de aztán, amikor a sokadikon sem találtam megfelelő partnert a szüleim jóst hívattak. Az öreg nő kártyát vetett, csontokat dobott el, rúnákat kérdezett, épp csak belekből és a madarak vonulásából nem jósolt, míg végre kinyögte, hogy a párom még meg sem született, és nem is mostanában fog. Akkor végre abbamaradt a párkereső, és 4 év múlva már bálok sem voltak többé.

Az utolsó táncest után, amikor az öcsém sikeresen rátalált a nőjére összevesztem az apámmal és elmentem.  Amikor visszatértem, már semmi sem maradt, csak hamu és por, és mérhetetlen, üres fájdalom.

Ég az erdő…Véres a hold…Sikolyok mindenfelől…égő hús szaga…

A nyomasztó álomból izzadtan ébredtem. Érzelmileg még mindig megterhelő ezzel álmodni, pedig már azt hittem el tudom temetni. De most újra előjött.

Kezemet a szememre téve próbáltam lenyugtatni magam, több-kevesebb sikerrel, míg a másikban, még mindig ott szorongattam Angie pulóverét.

Angie, a fenébe. Szegény lányt nagyon megbántottam.

Hajnali három óra volt. Fogtam magam, és elmentem futni. A fülemben dübörgött a zene, az izmaimat fájdalomküszöbig erőltettem, hogy a fejem kitisztuljon.

A Szajna partján megálltam, és felnéztem a növő holdra, amikor valaki egyszerűen belém rohant.

-Maga?- nem hittem a szememnek.

-Ajjaj.

-Sophie! Maga mit keres itt?- Érthetetlen! Ennyit arról, hogy megvédik az embereink, amikor úgy tud kislisszolni mellettük, mint valami betörő.

- Futok felügyelő.- jött az egyszerű válasz.

-Azt látom! És hol vannak akiknek vigyázniuk kellene magára? Elment az esze? Életveszélyes fenyegetést kapott, és maga itt futkos védelem nélkül az éjszaka közepén?

-Nyugodjon meg nyomozó!- hangja élesen csattant. Élettel teli zöld szeme pedig igencsak mérgesen nézett rám. –A testőrséget nem is én akartam, hanem a menedzserem. Tudok vigyázni magamra, bármennyire is nem látszik. És ne kiabáljon velem, pláne a nyílt utcán!

-Akkor most megfordul és jön velem, visszaviszem a szállodába! Különben is hogyan jött ki?

-Egyszerűbben mint gondolná. Azt hiszi először szököm meg a felügyeletből?

És amíg visszakísérem a Rőtbundás Macskanőt a szállodába meghallgatom, hol vannak a hibák a rendszerben.

-Kérem Léon!- na ne már! Még könyörög is!

-Nem! Magát halálos fenyegetés érte! Nem képes felfogni?

-Ó, tudja hányszor kapok ilyeneket? Kitapétázhatnék velük egy egész házat!- olyan kiabálást levágott a park kellős közepén, hogy azt hittem idecsődíti az embereket még a szomszédos városból is, úgyhogy gyorsan befogtam a száját.

Nem biztos, hogy jó ötlet volt ilyen közel kerülni hozzá.

-Figyeljen. –na most mi legyen? Rövid töprengés után aztán... – Rendben. Nem megyünk még vissza, de velem marad.

Csábító mosoly jelent meg a széles ajkakon.- Rendben nyomozó. Ez igazán kedvemre való ötlet. Mondjuk mutassa meg hol lakik.

Mi? –Nem. – de nem léptem arrébb. Mi a …?

-De határozott volt! Pedig a próbákon igencsak …kezdeményezőnek tűnt.

-Nem tudom miről beszél.

Ő pedig csak mosolygott azzal a bájosan vad mosolyával. Volt benne valami. Megmagyarázhatatlan. Veszélyes. Vonzó. Farkast vonzó…Képtelen voltam parancsolni magamnak. Az arcom egyre közelebb került az övéhez. Tudom ,hogy nem szabadna…kezem az arcára vándorolt, ujjaim végigsimítottak vörös ajkán, mire az ő keze az én arcomra tévedt.

Hirtelen mindketten megrázkódtunk, mintha villámcsapás ért volna minket. A szemem előtt vörös köd jelent meg, vérszag gyűlt az orromba, éreztem az ízét a torkomban, a szívem pedig elemi fájdalommal sajdult meg.

Hátraléptem. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Nem tudom mi történt.  Istenemre mondom, nem tudom.

-Valami baj van felügyelő?

-I…igen persze. Menjünk vissza a szállodába.

-De hát most ígérte meg, hogy még nem kell.

-Ne hisztizzen kérem. Egyrészt nem áll jól magának, másrészt nincs kedvem hallgatni.

-Rendben.- sóhajtotta megadóan. –De legalább tudom merre nem futhatok. Jól van. Menjünk. Csak ígérje meg, hogy nem szól erről senkinek.

-Hülye lennék. Hogy sebezhetőbb célpont legyen magából? Köztünk marad, ne féljen. Remélem, hogy észhez tér, és máskor nem csinál ilyet.

Az út csendben telt. Túl csendesen. Mintha méregetett volna ez a némber. A bemutató főpróbái alatt folyamatosan flörtöltünk, basszus, pedig nem vagyok ilyen típus. De ebben a nőben van valami…Valami farkas szerű.

Egyszerre rémisztő és vonzó személyiség. Hirtelen, a semmiből Angiehell képmása jelent meg a szemem előtt. Annyira hirtelen, hogy kicsit meg is szédültem, és a legközelebbi fának kellett támaszkodnom, nehogy elzuhanjak.

Ó, érzelmek, milyen jó volt, míg csak minimálisak voltak. Aztán egyszerre jött az emberfarkas, ez a két nő, és olyan lettem, mint egy drogos, akit megfosztanak a napi adagjától.

Azt sem tudom merre áll a fejem, farkasként ez fokozottan veszélyes. Mindenkire nézve.

-Jól van?- Aggódó zöld szempár nézett rám.

-Perze, semmi bajom.

-Vigyázzon magára nyomozó. Úgy hallottam rendőrök körében nagy a szívinfarktus kockázata.

-Ostoba sztereotípia. –legyintettem. –Inkább menjünk.

-De..már itt vagyunk. –mondta Sophie kis értetlenséggel a hangjában?

-Akkor menjen be. És lehetőleg vigyázzon magára.

-Kérdezhetek valamit nyomozó?

-Mit akar tudni?

Sophie nyugodtam állt a fa árnyékában. Ha valaki a hotel ajtajából látta, akkor csak egy gyönyörű nő sziluettjét vélte felfedezni. Arca töprengő volt, és földöntúli ragyogás ült a szemében.

-Ön szerint a sorozatgyilkos küldte az üzenetet?

-Nem hiszem. –vagyis igazából biztos voltam benne. Eddig sem hagyott levelet, és ezután sem fog.

-Valós lehet ez a fenyegetés?

Ezen elgondolkodtam.

-         Nem mondhatom egyiket sem, mert 50-50 % az esély rá. Lehet egy kirúgott stylist segéd, egy securitys, aki plátói szerelmet táplál maga iránt, egy féltékeny nő. De nem hiszem, hogy a sorozatgyilkos. És nem is biztos, hogy valós. De kérem, ez nem hivatalos forrás. Ne tekintse készpénznek, és ne is mondogassa sehol. Hamarosan úgyis meglátjuk.

-         Értettem.- bólintott. –Akkor, viszont látásra. Azzal elfordult, és macskaléptekkel indult a személyzeti bejárat irányába.

-         Hogyan jut vissza?

-         Ez az én titkom nyomozó! Derítse ki ha tudni akarja! Amúgy szép a pulóvere!- nevetett csilingelő hangon, és eltűnt az ajtó mögött.

Pulóver? A francba. Angie sötétkék pulóverében voltam, Miért hord egy ilyen kicsi nő ekkora méretű pulóvert?

Visszasétáltam a Szajna partjára, felnéztem a holdra, és segítséget kértem. Mi történik itt?

Fel kell keresnem valakit. Elővettem a telefont és tárcáztam egy régi számot. Álmos, rekedt hang szólt bele 7 csörgés után.

-Baj van?

-Honnan veszed?

-Éjszaka közepe van, te nem alszol, én már nem alszok, te felhívtál, és akarsz valamit.

-Keress rá kérlek, Angiehell Chevalierre és Sophie Cherrymonra.

-A szupermodellre?

-Igen. De Angus. Mélyre áss le.

-Milyen mélyre?

-Nagyon mélyre. Hamarosan megkereslek.

-Úgyis vannak híreim a számodra.

Bontottam a vonalat. Angus Snakehorn vérfarkas, mint én. Egy kisebb klán sarja, és kb olyan idős is mint én. Ehhez képest számítógépes zseni, és nem mellesleg a farkas fronton is sokat tud. A klánja a 2 kódexőr család egyike, és ő vette át a stafétát az apjától úgy száz éve. Akkor találkoztunk először, és azóta jóban vagyunk. Ő gyártotta a hamis személyazonosságom minden papírját, hogy elboldogulhassak a mai világban, és olyan jól, hogy soha nem buktam le. Nem tudom, hogyan csinálja, de egy varázsló az ürge, még azt is kiderítette ki voltam valaha. Barátok lettünk.

Ahogy álltam a parton felrémlett bennem, milyen lenne, ha lenne párom, családom, és akkor a szél felém repített egy illatot.

Friss virágok illata, a májusi napsugár fényével keveredve. Becsuktam a szemem és éreztem a selymes, zöld füvet, mintha rajta feküdnék. Mélyet szippantottam a levegőből, és vadászni kezdtem az illatra. Éreztem, ahogy a farkas felébred bennem, a szemem színe változni kezdett, az agyaraim kivillantak. Hogyan lehetséges ez? Hiszen még nincs itt a telihold? Ösztönösen cselekedtem. Akartam.

Elindultam a stégen fölfelé. A lámpák fényét kikerülve, az árnyékban, mint egy ragadozó, haladtam az illat után. És az is voltam abban a pillanatban, egy farkas, aki akarta az illat gazdáját.

Hamarosan megláttam a forrást. Mi? Nem..ez lehetetlen…A fejem zúgni kezdett, a szívem kalapált, a torkom kiszáradt és égett. Próbáltam összeszedni magam, és elnyomni a farkast, hogy ne ijesszem meg az égboltot bámuló alakot.

Angie. Angie állt a parton, és folytak a könnyei.

Farkasok éneke- VIII. fejezet

VIII. fejezet

Shadow ájuldozva nézett a rohanó lány után és fájt a szíve, amiért nem látja őt soha többé. Aztán megérkeztek az alfák és Logan Lawson, amikor meglátta halott fiát vérbe fagyva feküdni a földön Shadow torkának ugrott, és addig szorongatta, míg a férfi a vérveszteségtől és levegőhiánytól eszméletét vesztette.

Shadow azt hitte meghalt és a pokolba került életében elkövetett bűneiért. Meleg volt, nagyon meleg, mintha két máglya között ült volna, minden egyes lélegzetvétel nehéz volt, a forró levegő égette a tüdejét. Karjai elnehezültek, csuklói súlyos bilincset tartottak.

A tűz meleg volt, a föld mégis hideg maradt a térdei alatt, furcsa testhelyzet, gondolta, mintha sziklához lenne kötözve.

A sebeit ellátták, Valószínűleg azért, hogy mások előtt végezhessék ki.

Nehezen nyitotta ki a szemét. Mintha a szemhéja fel lett volna dagadva. Amikor megmozdult a láncok mély hangon csörögtek.

Egy kőbe vájt cella falai közt volt. Furcsa kettősség jellemezte az egészet. A kőfalat ittott benőtte a moha, nedves és nyírkos volt, a föld hideg, mintha valami középkori cella lenne, ellenben a rácsok kemény acélján megcsillant a fáklyák fénye, a bilincs edzett acél láncai erősen tartották a kőfalhoz szegezve.

Szemben vele a ravatalon, virágos díszek közt ott volt Duncan Lawson holtteste, körülötte nők sírtak és férfiak esküdtek bosszút.

Akkor még él. Él, de szörnyű halál vár rá. Nemsokára. És ő sohasem fog ilyen temetést kapni.

Gyanította, hogy még azért él, mert a Vének bírósága elé akarják állítani példaként az engedetlenségre. De ha ez így van, akkor nem kerülheti el a halált. A bíróság dönt, őt felakasztják és amíg a kötélen vívja haláltusáját a sértett család férfitagja élve kibelezi, aztán a holttestet széttépik és dögevők elé dobják.

A szíve összeszorult a gondolatra.

Nem a halál gondolata szorította, hanem, hogy soha többé nem látja szerelmét, hogy soha többé nem tarthatja a karjaiban imádott kedvesét. De ha az ég leszakad sem hunyászkodik meg többé az árulók előtt.

Ha ily szörnyű módon kell majd a halálba menni, hát legyen. Hisz Pax bosszút fog állni. Tízszeresen is megtorolja azokat a gaztetteket, amiket elkövettek ellenük.

Ahogy kirázta sajgó tagjaiból a fáradtságot a lánc hangosabban csörrent meg mint előtte. Felfigyeltek rá, de már nem érdekelte.

Logan Lawson feltépte a cella ajtaját és megint torkon ragadta. Shadow nem tudott védekezni, a lánc nem volt elég hosszú. A férfit Rex McAvoy és James O'Donell szedték le róla.

-Hagyd Logan! Majd megkapja a magáét, amikor kimondják felette az ítéletet.

Lawsont kivezették a cellából, majd Rex bezárta az ajtót.

-Egy hét múlva a vének összegyűlnek, hogy ítéletet mondjanak feletted. Mindenképp halálos ítélet lesz.

Shadowt meglepte a beszéd hangszíne. Mintha fájdalom és szomorúság bújkált volna abban a hangban. Vagy ...megbánás.

-Boldogan halok meg, mert tudom, hogy lesz, aki bosszút áll rajtatok.

-Ne bízd el magad. Logan kutyákat küldött a lány után és egy véres ruhadarabbal tértek vissza..és ezzel...

Shadowban egy világ omlott össze egyetlen szempillantás alatt. Rex McAvoy kezében az a vérszalag volt, amit ő adott Paxnak.

Nem bírt talpon maradni és összeomlott. Nem sírt, nem folytak a könnyei, annak már nem, akinek meghalt a lelke.

-Nagyon sajnálom fiú.- hajolt le hozzá Rex és a kezébe adta a szalagot. -Nagyon sajnálom.

Azzal magára hagyta Shadowt.

Ki gondolta volna, hogy a városi könyvtárnak van egy rejtett része, ami a vérfarkasok minden feljegyzését, minden krónikáját tartalmazza.

Tegnap előtt éjszaka, amikor menekültem újra összefutottam a férfival, aki Saskia házánál lépet velem először kapcsolatba. Ő volt az aki megmentette anyámat. Az ő egyetlen életben maradt fia volt az apám, vagyis ő az egyetlen élő rokonom, Caedmon, a nagyapám. Aki nem mellesleg egyenlő volt azzal a könyvtárossal is, aki annak idején a kezembe nyomta a bőrkötéses kódexet.

Ahogy futottam a kutyák elől egyszer csak előttem termett. Letépett egy darabot a pulóveremből, és bekente a véremmel, és ugyanezt tette a környező fákkal, így a kutyák bekeveredtek és elvesztették a szagot. Csak azt sajnálom, hogy elvesztettem a szalagot is. Beleakadt egy ágba, de nem volt idő lebogozni róla.

Aztán ide hozott. A könyvtár hátsó részében egy rejtekajtó mögött ott van egy másik világ teljes története a kezdetektől máig.

És ahogy mindenhol itt is a három emelvény, rajta a három Nagy klán ősi kódexével.

A Nagyapám meghagyta, hogy ne tegyem ki innen a lábam, majd ő megtudja, amit kell. Így hát elkezdtem olvasni a klánom történetét. Weylintől, a farkas fiától, Aithneig, aki anyám volt.

Aithne és Kegan mindketten túlélték a Vérholdas éjszakát. Mindketten harcosok voltak, és egymásra találtak. 25 évvel ezelőtt, amikor megfogant az ötlet, hogy bosszút állnak a klán gyilkosain egy kisebb csapattal nekivágtak, hogy megvívjanak velük, de csapdába sétáltak. Valaki elárulta őket és a támadásból véres leszámolás lett.

Aithne megmenekült, akkor már terhes volt gyermekével, vagyis velem. Caedmon biztonságos helyre vitte, aztán kilenc hónappal később megszülettem én, de Aithne belehalt a szülésbe. Caedmon nem nevelhetett fel, biztonságosabb volt, ha nem is tudják, hogy létezem. A terv az volt, hogy megvárja, míg felnövök, é aztán majd ő kitanít.

Az események akkor gyorsultak fel, amikor Shadow megtalált, és kiderült, hogy ő az elveszett Grayson fiú.

Értettem már miért kapta nagyapám a Caedmon nevet. Azt jelenti kelta nyelven, bölcs harcos. Ő valóban bölcs, okos és ravasz egyszerre. Egyik pillanatról a másikra képes úgy változtatni a terven, hogy mindenképpen ő jöjjön ki belőle győztesen.

Talán lesz terve arra is, hogyan szabadítsuk ki Shadowt. Tudom, hogy még él. Érzem.

És legyek átkozott, ha nem szabadítom ki.

Caedmon nem sokkal később visszatért.

-Mit tudtál meg?- nem is hagytam neki időt. Legszívesebben már most indultam volna a kiszabadítására, de Caedmon leintett.

-Még életben van. Egy hét múlva összeül a Vének bírósága, ők meghallgatják a sértetteket majd ítéletet hoznak amit azonnal végrehajtanak.

-Meg fogják ölni.

-Nem ha mi ügyesebbek és ravaszabbak leszünk náluk.

-De mit tehetünk?

Caedmon rám mosolygott, olyan atyai mosollyal.- Mintha édesanyádat látnám, ugyanaz a szépség, ugyanaz a tűz, és a fiamat is felismerem benned a rettenthetetlenségét, a bátorságát. Igazi Blacklight vagy Pax, de még nem vagy igazán közénk való.

-Nem értelek.

-Ahhoz, hogy felszólalhass a bíróság előtt át kell esned a beavatáson, ma éjszaka meg is csináljuk

-DE az nem..

-Nem, az ősi szokás szerint csináljuk. Már értesítettem az életben maradt nemeseket.

-Úgy érted mások is életben maradtak?

-Blacklightok és Graysonok is egyaránt. Az évek alatt mindegyiküket megtaláltam és most felvettem velük a kapcsolatot. Amikor meghallották, hogy mindkét család Alfája életben van feléledt az ősi tűz. Mind eljönnek ma éjjel a kősziklákhoz.

-Hogy értetted, hogy fel kell szólalnom?

-Ősi vérjogod szerint a te akaratod a Vének Bírósága felett áll. Te annak a családnak a szülötte vagy, akik az Első Farkastól származnak ilyenformán vétójogod van minden döntésük felett, de ha nem vagy beavatott akkor a jogod nem élő. Egy hét múlva a tárgyalásig a szerelmed életben marad.

-Ő nem tudja, hogy élek.

-Meg fogja tudni.

Örültem, hogy Caedmon ott volt. Az ölelése, biztosan ilyen lehet egy igazi apa, vagy jelen esetben nagyapa ölelése. A nevelőapámé sosem volt ilyen. Sosem adott ennyi erőt, annyi vígaszt.

Ma éjjel igazi Blacklight leszek, a jövő héten pedig. Minden áruló megfizet!

Caedmon még sokat mesélt nekem. Mindent elmagyarázott, ami eddig nem volt tiszta. Kiderült, hogy nekem, illetve nekünk, akik a nagy klánokból valók vagyunk nem is feltétlenül muszály átváltoznunk teliholdkor, bár ajánlatos, különben elég frusztráltak, idegesek leszünk az elkövetkező hónapban. A fiatalabbaknál viszont az átváltozás mindenképpen megtörténik, ők már nem tudják befolyásolni.

A hold hívását szintén ezért érzem előbb. Elmondta azt is, hogy a Balcklightok és Graysonok egyik képessége, hogy ösztönösen el tudják fedni az illatukat, így senki sem tudja még azt sem róluk, hogy egyátalán farkasok. Ez megválaszolta, hogy miért nem tudtak Edáról, vagy, hogy annak idején Duncan miért nem tudta, hogy én is farkas vagyok.

A vadászokról is megtudtam pár dolgot. Például, hogy ők nem változhattak át soha. Sötét cellában tartották őket olykor, és ezért haltak mind fiatalon.

A Nagy családok eltörölték a vadászok kasztját, és ha bármi történt, ami a farkasok titkát veszélyeztette, akkor az alfák és béták tettek róla, hogy semmi ne derüljön ki. Mindezt csendben, és titokban.

Az éjszaka csendjében osontunk ki a könyvtárból. Caedmon egy kietlen, erdei útig hajtott autóval, onnan gyalogosan közelítettük meg a kősziklákat. Az egész olyan volt, mint egy mini Stonhenge, és a fák rejtekéből tűz fényében ringó árnyak léptek elő. Mindenkin fekete csuklyás lepel volt. Aztán egy nő a sziklakör közepére állt.

-Ki az ifjonc?

-Pax a Blacklightok lánya.

-Ki az, aki ajánlja a beavatásra?

-Én, Caedmon, a Blacklight klán bétája, az alfák testőre.

-Caedmon, a bölcs harcos, mondd, rokonod a leány?

-A fiam lánya és Aithne, az alfák gyermekének sarja.

A nő most felém intézi szavait.

-Felkészültél e Pax, hogy viseld a Blacklight nevet?

-Igen.

-Hangodból erő, szellemedből magabiztosság sugárzik. Jöjj közelebb.

Beléptem a körbe, ekkor fellobban egy fáklya, és a tűz körbefutotta a rítus helyét, akkor vettem észre, hogy egy Triquetra, a kelta legfőbb védelmező erejének szimbóluma közepén állunk.

A nő hangosan kezdett beszélni, és éreztem, hogy valami megváltozik bennem. Hirtelen erő fejfájás tört rám, aztán ugyanolyan hirtelen el is múlt, és éreztem, hogy változom. Hosszabb lett a hajam, megnőttek a fogaim és biztos voltam benne, hogy a szemem barnáról kékre változott. Majd az elmém összekapcsolódott az összes jelenlévő gondolataival. Én beléjük láttam, ők belém láttak. Átéltem a fájdalmukat, az örömeiket, ahogy ők is az enyémet. Aztán egy csapásra vége lett.

-Akad e valaki, aki szerint a lány nem eshet át a beavatáson?-kérdezte a jelenlévőktől. De csak csend mindenütt.

A nő megfogta kezem, feltűrte a garbó ujját és egy éles késsel belekarcolt valamit az alkaromba. Ami a legfurcsább volt azonban, hogy egyáltalán nem is fáj. Sőt, meg sem éreztem.

Amikor végzett rákent valamit, amitől gyorsabban gyógyul a seb. Addigra a tűz is kialudt körülöttünk.

-Fordulj a néped felé Pax Blacklight, és üdvözöld őket.

Amikor hátat fordítottam már senkin nem volt csuklya, és mindannyiukat ismertem ismeretlenül is, hisz láttam az emlékeiket.

-A nevem Pax Blacklight. A Blacklight klán alfája vagyok. -mondtam, mintha csak egész életemben ere a pillanatra készültem volna.

-Mi a parancsod alfa?-kérdezte egy erős hang a tömegből.

-Lépj elő Lann, a Fekete Villám Kardja.

És előjött a hátsó sorból egy magas, erős barna hajú harcos. A szemében lobogott a tűz.

-Egy hét múlva a Vének bírósága és az öt Áruló család kivégzik Shadow Graysont, a Grayson alfáinak utolsó leszármazottját. Meg akarom menteni, és bosszút akarok állni. Számíthatok rád?

-Számíthatsz rám alfa.-azzal Lann térdet hajtott és felajánlotta szolgálatait, majd utána mindenki, aki még képes volt a harcra és az is akin már meglátszott az évek múlása.

Még sosem éreztem magam ennyire erősnek, mint most.

Egy hét múlva, végre pontot teszünk egy száz éves vérfürdő végére.