Farkasok Éneke- V. Fejezet

V. fejezet

Amikor Shadow felébredt a hideg földön az első gondolata nem a fájdalom volt. Azt már megszokta hosszú élete során. Pax járt a fejében, é az, hogy a lánynak védelemre van szüksége.

Dacolva az élettel, amit a sors Shadowra mért, összeszedte magát és kisétált az őrházból. Most olyat fog tenni, ami ellenkezik mindennel, amit egész eddigi életében belevertek. Már csak egy feladata volt.

Az ő dolga volt, és mindent el is fog követni, hogy megtegye.

Felvette a kabátját és a lakásához ment. Gyalogosan, az éj leple alatt szökött meg a Lawson birtokról. Magához vette a fegyvereit és vadászni indult.

Hamarosan meg is találta a vadat. Tudta nagyon jól hol kell keresnie.

Pax a McIntire birtokon volt.

Ezen az éjszakán már csak a szűk család volt jelen, és mind készültek az éjféli vágtához. Pax azonban nem volt közöttük.

Amikor a falka útnak indult Shadow az épület felé kezdett közeledni, amikor meglátta, hogy a lány épp leugrik az emeleti ablakból. Úgy ért földet, mintha mindig is ezt csinálta volna. Puhán és hangtalanul landolt, majd az erdő felé vette az irányt.

Shadow pedig követte. Vadászhoz méltón, már ha ez egyáltalán méltóság, cserkészte be a zsákmányt. A kezében ott pihent a vadászkés áldozatra várva.

Pax fekete ruhája elveszett a fekete erdő sötétjében, amikor nem mozdult, a szinte láthatatlan volt, még a sokat edzett szemnek is nehezen sikerült őt észrevennie.

Csak a haja fénye árulta el merre állt. És Shadow támadott. A lány egy szempillantás alatt megfordult és körübelül ugyanilyen gyorsan a kezében is volt a vadászkés markolata.

-Miért vagy itt?-kérdezte nyugodt hangon a férfit.

-Tudod miért jöttem.

A lány szája enyhén szétnyilt, Shadow számára hívogatón rózsás volt.

A szája lecsapott a lányéra.

A csók szenvedélyes volt. Magával ragadó. Shadow egy fának nyomta a lányt. A keze belecsúszott a szűk nadrágba, és megtalálta azt a pontot ahova a farka is készülődött. A kezével izgatta a lányt miközben egyre szorosabban préselte a fához.

Pax átkarolta nyakát és a tarkójánál simogatta a haját, miközben lágyan tartotta a fejét.

Shadow előbb lehúzta a lány nadrágját, majd a magát is kiszabadította a szorításból, és az ölébe vette őt majd egy erős lökéssel beléhatolt.

A lány átfogta a lábával, hogy megtartsa magát, miközben fogadja a lökéseket.

Shadown eluralkodtak az ösztönök, nem tudott tiszta fejjel gondolkozni. Belemarkolt a lány fenekébe és kicsit megemelte a csipőjét, hogy még mélyebbeket tudjon lökni. A szűk , nedves hüvely satuként fogta körbe, a surlódás okozta áramütés szerű érzés fokozta a vágyukat. Mindkettejükét.

Pax belemarkolt erős vállába, mikor a csúcshoz közeledvén elemelte a hátát a fától és még közelebb simult a férfi testéhez.

Shadow tudta, hogy hamarosan elélvez, minden egyes porcikája megfeszült, ahogy közeledett egyre fokozta a tempót.

Aztán egy nagy lökéssel mindkettőjüket elérte, a kéj hulláma csapott át a testükön, elöntve őket érzéki gyönyörrel.. Shadow nyakán kidagadtak az erek, míg a gyönyör hullámai végigsöpörtek a testén.

Amikor képes lett újra kinyitni a szemét Pax világító kék szeme volt az első, amit látott. Aztán ahogy a színek visszatértek látta, hogy a lány bőre kipirult, enyhe verejték ült ki rá, és alighanem az övére is.

Az volt a dolga, hogy megvédje. Hogy kielégítse, hogy az övé legyen.

Mindörökre.

Amikor megnyugodtak Shadow kihúzódott a lányból, de nem engedte el. Csak a szemébe bámult, amik fátyolosan néztek az övébe.

Visszahúzta rá a nadrágját, majd a magáét is felvette. Kisöpörte a hajából az előrelógó tincseket és szorosan ölelte.

-Miért jöttél?-kérdezte a lány.

-Érted.

-Ki küldött?

-Magamtól jöttem. Pax..

-hm...

-A francba..el kell mondanom valamit...

Pax egy szempillantás alatt visszanyerte az öntudatát és az önuralmát.

-Jön valaki. Menned kell. Most!

Shadow arra felé pillantott amerre a lány is nézett. Igen. Jönnek. Gyorsan felkapta a kést a földről, és a lány kezébe nyomta.

-Tessék, fogd. Veszélyben vagy. Én a közelben maradok, és figyelni foglak. De neked is meg kell védened magad.

Pax csak bólintott és a nadrág hátuljába a pulóvere alá rejtette a kést. Egy utolsó csókot váltottak majd Pax visszaindult a ház felé, Shadow pedig az ellentétes irányba.

-Várj!- futott utána a lány- a bevatásom, a jövő héten lesz. Kihallgattam őket.

Shadow félelme kiült az arcára. Ha más is megtudja.

-Figyelj. Nagyon kell vigyáznod. Ne igyál, és ne egyél semmit, amit nem te készítettél. És ha minden veszni látszik, akkor fuss. Rohanj, és ne foglalkozz semmivel.

-Értem.

-Menj. Siess.

Shadow nézte a távolodó Paxot, de addig nem mozdult, amíg a lány nem sétált be az ajtón. Szerencsére senki sem látta.

A szobában járkáltam és azt a kést néztem, amit Shadow adott. A pengéje enyhén ívelt, a  végén recés. A markolata ezüstveretes fából volt. Rajta az a jel, ami a Shadow csuklóján lévő bőrszíjon is volt. És a markolat tövébe egy szalag volt kötve. Egy fehér szalag amit, itt ott vörös festékkel színeztek meg. Legalábbis azt hittem festék, amíg kissé meg nem dörzsöltem. Csak úgy áradt a vérszag belőle. Shadow vérének illata. 

Kopogtak az ajtón. Gyoran visszabújtam az ágyba, mivel elvileg megint rosszul vagyok. A kés a takaró alatt nyugodott, a kezemben.

-Szabad!

-szia!-dugta be a fejét az ajtón tündérke.- Jól vagy?

-Még mindig a tegnapi lazac. Úgy látszik, reggel kicsit korán örültem.

Tündérke leült az ágy szélére és elmesélte, amit reggel nem tudott. Annyi volt a különbség, hogy már tudtam, én vagyok a fekete farkas.

De még mindig nem tudtam, és nem értettem mindent.

-Furcsa, hogy a bevatásodat áttették a jövő hétre.

-Tessék?-kérdeztem vissza, mintha nem tudnám mi van.

-Átteték a jövő hétre. Úgy látszik, a mama nagyon meg akar tőled szabadulni. Kár, mert én kedvellek.

-Mondd csak Tündérke. Miből áll a beavatás?

-Jó muri!-nevetett Judith- Először is bemutatnak a családnak. Minden nagy családnak. A következő, hogy bemutatod miben vagy jó. Hogy hol a helyed a klánban. Aztán egy rítusnak nevezett rész következik, amikor is a családok közül azok a fiatal férfiak, akik veled egy szinten, esetleg magasabban helyezkednek el, és megtetszettél nekik, kivívják a jogot, hogy megkörnyékezzenek.

-Mi?

-Férjet találnak neked butus! Már én is alig várom, hogy valaki vérszalagot adjon nekem. Olyan szerencsés vagy. Az én beavatásom csak két hónap múlva lesz a munkám miatt. De nem akarom abbahagyni a modellkedést még.

-Mi az a vérszalag?

-A vérszalag egy fehér színű szalag. Ami át van itatva a férfi vérével. Ha valaki ilyen szalagot ad neked, az azt jelenti, hogy örökre a tiéd marad, mert párjára talált benned.

Pax jól vagy? Olyan fehér lettél, mint az ablakkeret!

Gyorsan összeszedtem magam. -Minden oké. Tényleg!- mosolyt erőltettem az arcomra, noha inkább üvölteni lett volna kedvem.

-Kik érkeztek?

-Nahát hallottad őket? Tényleg nagyon rosszul lehetsz, ha aludni sem tudsz. Vendégek. Holnap megismerheted őket.

-Judith, mesélnél nekem a három nagy klánról?

-Nem mondák el neked ugye? A tanítód.

Nem, ráztam a fejem. Akkor Judith, a megmentőm, a szőke tündérke végre elmondta, amit már rég szerettem volna hallani.

-Valamikor nagyon régen volt három nagy klán. A Desmond, a Grayson, és a Blacklight. A három klán annyira erős lett, hogy veszélyt jelentettek a családokra, az egész népre, ezért a kisebbek összefogtak, és legyőzték őket, hogy kilétünk titokban maradjon.

Azt mondják, a Desmondok teljesen és biztosan kihaltak, de a családok ma is félnek, hogy a másik kettő visszatér, és akkor nem kegyelmez.

-Ki mesélte ezt neked?

-Mindenki így meséli. Mert így volt.

-Volt valami imertetőjele a három klánnak? Tudom, bután hangzik a kérdés, de volt?

-Volt, persze. A Graysonokét nem tudom, mindig elfelejtem, de a Desmondoké egy agyar, a Blacklight címerben pedig egy fekete villám volt.

A csendben a gondolataim a három klán és két ellentétes történet körül forogtak. Végül kiböktem.

-Judith, és ha az egész máshogy történt?

A lány úgy nézett rám, mintha vadidegen lennék. Értetlenség sugárzott a szeméből, hiszen ő mélyen hitt abban, amit az előbb elmesélt.

-Így történt!- azzal felállt és elment. Remélem nem gázoltam bele a lelkébe. De Kia teljesen máshogy mesélte. Csak nekem mondta el az igazat. Már ha az volt a telje igazság. És már tudom, hogy miért. Tényleg nagy veszélyben vagyok.

A hangulat ezután kicsit feszültebb lett. Hamarosan eljön a beavatási ünnepség. Azóta csak egyszer tudtam kilógni a házból Shadowhoz. Végigbeszéltük az éjszakát, de a szalagról nem ejtettünk szót.

-A nyomomban vannak. –mondta, hangjában pedig felváltva érződött a már feladtam és a sosem fogom feladni érzése.

-Shadow, ha megtalálnak megölnek. El tudsz bújni péntekig?

-Akkor lesz a beavatásod?

-Igen. Utána viszont el kell mennünk. Mindkettőnknek.

-Menjünk most.-mondta Shadow.

Tudom, hogy csak egy szóra vár. Igen. De én nem mehetek. Itt kell maradnom, hogy megtudjam az igazat. Hogy fényt derítsek a titokra. Magamért. Érte. Értünk.

-Mióta van meg a karkötőd?

-Gyere velem Pax. Menjünk el most.

-Mióta van meg?- kérdeztem újfent. Tudnom kellett. Biztosnak kellett lennem.

Shadow feladta a küzdelmet. Nem válaszoltam, tehát tudta, hogy nem vagyok hajlandó megszökni. És igazából ő sem akart egész életében bujkálni. Ezért nem válaszoltam.

-Amióta az eszemet tudom.

-Honnan van?

-Nem tudom. A kiképzőmtől kaptam. Ő sem tudja, honnan van. Igazából senki nem tudja mi ez. De erről az egyről tudom, hogy az enyém.

-És ez van a késen is.

-Igen.

-Shadow...

-Tessék?

-Neked, nincsenek húgaid ugye?

Shadow elkomorult. Olyan szomorúság költözött a szemébe, hogy az én könnyeim kezdtek el csorogni. –Már nincsenek, igaz?

És ő csak bólintott.

-Vadászok voltak, mint én. Kiváló harcosok, kiválóak, a legjobbak. Egyszer. Valahol fent északon vadásztunk egy emberfarkasra. Már majdnem sikerült legyűrnünk, amikor a semmiből felbukkant egy másik. Eltörte a lábam és nekihajított egy sziklának. Messze voltam, és nem tehettem semmit. Az a kettő, erősebb volt, és mindhármójukat megölte.

-Elkaptad?

-Nem. Soha többé nem akadtam a nyomára.

-Hogyan lettél vadász?- tudom, hogy fájó kérdés, de talán…

-Nem tudom.

-Emlékezz! Kérlek!

De csak a  fejét rázta, majd arcát felhúzott térdein nyugvó kezére hajtotta.

Nem tudom, hogyan volt képes túlélni ezt a veszteséget. Az agyam kattogni kezdett és végtelen permutációban gyártotta az összeesküvés elméleteket. A három nagy klán bukása, a lányok halála, az emberfarkas eltűnése, mind egy dologhoz vezet vissza. És ha az ég leszakad is, én a dolgok végére járok.

Az elválás most is nehézkes volt, de ideje volt visszamennem. Holnaptól kezdődik csak a neheze.

Álmaiban megint azt a borzalmas napot éltem végig. Égő ház, vérző emberek, az égett hús szaga. Mintha én is futnék messze a rémségtől, amikor egy véres arcú férfi néz a szemembe, és a tekintet megállít. Mond valamit, de nem értem. Aztán eltűnik, és én felébredek.

Vizesen, mintha nyakon öntöttek volna. Ziháltam, alig kaptam levegőt, a kezem remegett.

Kopogtak az ajtón.

-Kisasszony!

-Gyere be!- Eda volt az a szolgálólány. Kedves nő, nálam idősebb pár évvel. Olyan fekete haja van, mint nekem, a bőre azonban sötétebb. A szeme világosszürke, különlegesen csinos nő.

-jól vagy kedveském?

-Köszönöm kérdésed, igen. Mi a mai progi?

-Ma jön a másik három család megnézni téged.

-Hmm- azt hiszem, nem nézhettem ki valami fényesen. Hányingert kaptam, ha arra gondoltam, hogy meg kell ismernem őket. Eda megragadta a kezem.

-Pax, most nagyon figyelj rám. Ne egyél és ne igyál semmit amit nem te készítettél el magadnak.

-Ezt már más is mondta.-jegyeztem meg neki.

-Akkor fogadd meg a tanácsot.-azzal felkelt az ágyamról és elment.

Felöltöztem, most kivételesen normális ruhába, ami abból állt, hogy semmi nem lógott rajtam, semmi nem volt szakadt, és bakancs helyett magassarkút húztam.

Lementem a lépcsőn, a McIntire família már a nappaliban üldögélt, és a reggeli teáját iszogatta. Ám nem voltak egyedül. Ott ült, egy nő, olyan szőkére festve, hogy a haja inkább nézett ki napraforgónak, mint hajnak, egy szintén szőke, kigyúrt pali, és egy szótlan, 15 éves forma fiúcska.

Isabelle rámnézett, tőle szokatlanul elismerően, majd kortyolgatott tovább. Paul modorosan bólintott, Tündérke rám mosolygott és intett, Noell pedig majdnem körbetáncolt.

-Igazán csinos vagy ma. Ha mindig így öltöznél...

~ha mindig így öltöznék téli fagyban eltörném a lábam az első lépésnél~- Sajnálom, az nem fog menni, már ebben sem érzem magam a legjobban.

-Megértem. Nos, hamarosan megérkezik a többi vendég, majd mindenkinek egyszerre bemutatunk.

Akkor gördült be az első autó. Fekete bmw kanyarodott be az ajtó elé.  Kiszállt belőle a sofőr, ismerős volt. Aztán megértettem, miért.

Kinyitotta az ajtót, és Logan Lawson szállt ki belőle, mögötte a felesége, Saoirse, és...

A szívem egy pillanatra megállt, a fejem elnehezült, és ha nincs mögöttem egy oszlop amiben megtámaszkodhatom akkor összeesek.

Harmadiknak Duncan Parson szállt ki az autóból. Az a Duncan Parson, akit annak idején megütöttem.

-Minden rendben?-állt mellém Eda.

-Nincs.-súgtam neki- Eda, én ismerem azt a fiút.

-Ő Duncan Lawson.

-Parson, én ezen a néven ismertem.

-Parson az anyja neve. De Pax, felejtsd el, ami akkor történt. -mondta még mindig súgva- Légy erős, és nem lesz semmi baj.

Vettem egy mély levegőt, próbáltam megnyugodni. Ellöktem magam az oszloptól, amikor is Eda megérintette a hátam. Mintha egy felhő ereszkedett volna rám, olyan mélységes nyugalom szállt meg. Most szembenézek a múltam mégegy darabjával.