Az egész hat hónappal ezelőtt kezdődött.
Véres, szörnyen kegyetlen gyilkosságok tarkították Franciaország térképét. Az áldozatok torkát átvágták, a hasuk fel volt tépve, még az én sokat látott szememnek is iszonyatos látvány volt.
Ha a tetthelyek nem lettek volna olyan mocskosak azt mondtam volna Hasfelmetsző Jack tért vissza. Utólag belegondolva, egy szellemmel lehet, hogy könnyebb dolgom lett volna.
Az áldozatok között látszólag semmi kapcsolat nem volt, de az mindig van, csak vakok vagyunk, hogy észrevegyük.
Hat hónap, hat gyilkosság, tizenkét áldozat. Mind teliholdkor.Én azonban tudtam mivel nézünk farkasszemet. Egy emberfarkas garázdálkodik az országban, és nincs aki megállítsa. A Nemzeti Rendőrség engem bízott meg a gyilkosság felderítésével. Nem is megbízás volt, inkább önként jelentkeztem a feladtra. Tudtam, ha a vadállat nyomában lennének az már halott lenne, de errefelé nincs sok farkasklán. Talán kettő vagy három kisebb, de ők sem a harcos fajtából. Egyenlőre úgy festett a helyzet, hogy én vagyok az egyetlen aki képes megállítani az emberfarkast.
A nyomozati anyagból ítélve délről halad észak felé, ezért ideiglenesen a párizsi kapitányságon teljesítek szolgálatot.
-Noire!-a kapitány hangja átívelt téren időn és felébresztett szokásos merengésemből. A kapitány erős baritonja mindenkivel ezt tette. Ha a reggel álmosan és fáradtan indult a kapitány csak kiállt az irodája elé és elbődülte magát. Jobb volt, mint a kakukkos óra, vagy a hangosan rikácsoló vekker. Még a holtak is vigyázba vágták magukat a hangjára.
-Tessék?-válaszoltam álmosan rekedten. Egész éjszaka tanulmányoztam a gyilkos útvonalát, de még én sem találtam benne rendszert. Az egész cikk-cakkban, rendszertelenül halad, csak annyi biztos, hogy Párizsban vagy a környékén lesz a következő célpont. Hat hónap, és semmi eredmény, csak az, amit jobb ha senki nem tud.
-Az irodába! Most!
A kapitánnyal nem lehetett vitatkozni. Nekem is megmondták, hogy itt nincs magányos farkas üzemmód, ha a kapitány azt mondja menjek ki zebraőrnek hiába vagyok nyomozó, be kell öltöznöm és kiállnom síppal dobbal a kereszteződésbe. Szerencsére a kapitány nagyon is jól tudta, hogy ezzel a gyilkosságsorozattal komolyan kell foglalkozni és minden segítséget megadott, hogy minél előbb befejeződjön az ügy. Az asztalom az iroda egyik távolabbi sarkában volt, egy sötét zugban. Nem szerettem szem előtt lenni, viszont akárhányszor végigsétáltam az iróasztalok között annyiszor megéreztem, hogy az ott dolgozó rendőrnők vére felforr és ha a jómodor nem tartaná őket a seggükön rámugranának.
Persze, ettől függetlenül az íróasztalom mindig tele volt mindenféle ajándékkal, amitől herótom volt már. 315 éves vagyok, vérfarkas...magányos farkas. Megjártam két világháborút, elvesztettem rengeteg barátot. Ehhez a munkához pedig kőkemény akarat és jégszív kell. Nekem pedig mindkettő meglett az évek során.
Nem mondom, hogy ezek a nők nem szépek, sőt, egynémely igazán vonzó. Azt sem mondom, hogy nem fogadtam el tőlük, ha felajánlották magukat, de testi vonzalmon kívűl nem volt több.
Rose Borrdeu elém lépett és elállta az utam. A kis vörös, ahogy mindenki hívta nem volt épp szende szűz. Belevaló nő volt a maga formáján, és rendkívűl szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt,de nem akartam tőle többet. Rose azonban akaratos volt, erős és buja. Egyik keze végigcsúszott a nadrágom derekán a másik pedig egy cetlit dugott a zsebembe.
-Várlak nagyfiú!- búgta perzselő szenvedéllyel a hangjában.Csókra született szája rózsásan hívogató, vörös, göndör hajzuhatag keretezi ovális arcát, zafirkék szempár csábítja ágyba a férfinépet. Minden férfi a fél életét adná egy ilyen nőért, én azonban hideg maradtam. Semmi érzelmet nem ébresztett bennem, de Rose nem adta fel. Egy kíméletes lökéssel félreállítottam az útból. Dolgom volt.
Végre nagy nehezen, sejtelmes sóhajok mellett beléptem a kapitány irodájába. Mézzel ápolt tölgyfabútor, asztalba épített laptop, bőr ülőgarnitúra. A kapitány ősz halántékú, ötvenes ember volt. Katonaként kezdte, de egy sérülés miatt leszerelték, végül a rendőrség kötelékében talált újra magára. Atyai szigorral felügyelte a kapitányságon folyó eseményeket.
-Noire. Hogy halad a nyomozással?-a kapitány nem szerette a felesleges beszédet, mindig a lényegre tért, ellenben ha bármely emberének problémája volt meghallgatta, mondván, a jó rendőr az, aki nem csak testben, hanem lélekben is erős, és ha ehhez az kell, hogy kibeszélje a sérelmeit, a kapitányt mindig megtalálta. És biztos lehetett benne, hogy minden egyes szó az iroda falai között marad.
-Annyi biztos, hogy errefelé fog lecsapni.
-Vagyis nem haladt semmit. A Gendarmerie holnap küld egy másik nyomozót maga mellé.
-Tessék?- azt már, nem. Nincs szükségem társra, főleg nem ebben az ügyben.
-Ez nem kívánságműsor Noire. A sajtó a nyakunkon van, a kiírt jutalom miatt folyamatosan kapjuk a bejelentéseket, amik persze mind hamisnak bizonyulnak.
-Ostobaság volt jutalmat kínálni a nyomravezetőnek. Ezt már elmondtam akkor is, és most is ez a véleményem!- a második gyilkosság után a vezetőség úgy döntött a lakosság segítségét kéri az ügy felderítésében, de a segítség helyett csak még mélyebbre ástak minket a mocsokba. Egy emberfarkast nem lehet leleplezni, ezeket le kell vadászni. És ha most a nyakamba kapok egy koloncot, egy társat, akkor még nehezebb dolgom lesz.
-Nekem is Noire. De nem tudok mit tenni. A leendő társa holnap érkezik, itt az aktája, szokjon hozzá, hogy amíg nem kerül kézre az elkövető, addig nem csak az árnyéka fog a nyomában járni.
Felvettem a kék dossziéba csomagolt papírokat az asztalról, de nem nyitottam ki. Majd otthon megnézem kit varrtak a nyakamba, de most úgy éreztem szabadulnom kell innen, mielőbb.
Már indultam kifelé, amikor a kapitány halkra vett hangja megállított.
-Noire! Tudom, hogy nem kedveli a társaságot, de fogadja el a helyzetet és ne hozzon kellemetlen helyzetbe.
-Megértettem.
Azzal kihúztam az ajtón, ki az irodából, de még a kapitányságról is. A fene essen bele! Autóba ültem és hazahajtottam.
Az otthonom, vagyis amit annak neveztem nem volt más, mint egy régi garázslakás. Nem volt túlrendezve, volt egy ágyam, egy fürdőszoba, originál padló és falak. Egy felakasztott boksz-zsák, egy laptop. Egyedül a konyha mutatott némi desingt, de hát szeretem a jó ételeket, és szeretem magam készíteni őket.
Ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A zuhogó víz mindig megnyugtatta az idegeimet.
Kétszáznyolcvannyolc éve annak, hogy egyedül maradtam. Amikor az apám kitagadott egy ostoba nézeteltérés végett. Két nappal később esett az eső, én pedig órákig álltam alatta, és rájöttem, hogy talán megbeszélhetnénk a dolgokat ahelyett, hogy veszekszünk és csak a saját igazunkat hajtjuk. Hazamentem, de már nem találtam semmit. A klánom elpusztult és én egyedül maradtam a nagyvilágban. Kitagadva, magányosan. Akkor költöztem át Franciaországba.
Kiléptem a forró víz alól, és a tükörhöz léptem. Az arc, ami visszanézett rám kétszáznyolcvannyolc éve nem változott semmit.
Ledőltem aludni, és azon gondolkodtam, hogyan fogom elintézni a vadállatot úgy, hogy ne sodorjam veszélybe a leendő társam életét. Még meg sem néztem ki az, de majd holnap, mielőtt megérkezik átfutom az aktáját.
A büdös francba! Egy társ. Csessze meg!
Angiehell Chevalier újonc rendőr
volt. Nemrég fejezte be a kiképzést, kitűnő eredménnyel zárt, és rendkívüli
problémamegoldó képességgel rendelkezett. Önként jelentkezett arra, hogy
segítse Léon Noire nyomozót az elmúlt fél év brutális gyilkosságsorozatának
felderítésében.
Angiehell Aix-en-Provanceból származott, családja jómódú, sikeres. Ő mégis rendőr akart lenni, és az is lett. Most pedig Párizs felé tartott vonattal, miközben leendő társának dossziéját tartota a kezében.
Amikor először meglátta a fényképet, a fekete haj, a finoman vágott körszakáll és a sötétbarna szempár, azonnal meg akarta ismerni személyesen. Az elsők között jelentkezett a feladatra, annak ellenére, hogy Léon Noire nem arról volt híres a kötelék körében, hogy emberszerető. Az újoncok iránt pedig kifejezett ellenszenvet mutatott.
Angie leszállt a párizsi pályaudvaron. A helyi rendőrség kapitánya szerint Noire már itt fogja várni. A lány levette bőröndjeit, majd a parkoló felé indult. Emlékezetébe véste a férfi arcát, így tudta kit kell figyelnie és nem is kellett sokáig keresnie. Noire nyomozó egy fejjel volt magasabb a pályaudvaron toporzékoló férfiak többségénél. Hűvösen nyugodt testtartása feltűnő volt a futkározó embertömegben. Angiehell célirányosan a férfi felé indult, lassú, kimért léptekkel. A magassarkú cipő hangos koppanása ütemesen dobogott a hangzavarban.
Amikor közeleb ért Angie szíve hevesebben kezdett dobogni. Az előtte magasodó ember sokkal férfiasabb volt mint a képen. Rövid fekete haja frissen mosottan csillogott a fényben, a szakálla is nemrég lett igazítva. Fekete farmerben, fekete ingben volt, kockaorrú fekete cipőt viselt. Angienek az jutott eszébe, hogy ha nem tudná, hogy a férfi rendőrtiszt akkor az első gondolata az lenne, hogy biztosan valami maffiózó, és ez mosolyt csalt az arcára, elvégre jelenleg rajta sem látszott, hogy a Gendarmarei frissen végzett tisztje.
-Noire nyomozó?-szólította meg Angie a férfit.
A férfi végignézett rajta, arcán semmi érzelem nem látszódott, a szeméből sem tudott kiolvasni semmit a sötét napszemüveg miatt, amit a férfi feltett.
-Ne mondja, hogy magát rakták mellém.
Angie megdöbbent a hallottakon. Titokban azt remélte, hogy a férfi legalább annyira várja a találkozást, mint ő, de ezekszerint még a dossziéját sem nézte meg.
-De igen. Én vagyok az.-próbált hűvös maradni, de azért egy kicsit csalódott.
-Ezt nem hiszem el. ..
-Önként jelentkeztem a munkára.-Angie úgy gondolta ha elmondja a férfi talán megenyhül irányában. De teljesen más történt. Noire nyomozó csak még dühösebb lett. Bár nem mutatta kifelé kiabálással, de a szorosan összepréselődött szája arra engedte következtetni, hogy visszafogja a mérgét.
-Önként vissza is mehetne oda ahonnan jött.
Angiehellben felment a pumpa. Nyugodt vérmérsékletű nőnek tartotta magát, de nem bírta ha lenézik, csak azért mert fiatal.
-Na idefigyeljen nyomozó! Nem érdekel mit gondol rólam, jó segítsége lehetek! Próbálja meg elfogadni, hogy ezentúl együtt fogunk dolgozni, és fogja vissza magát a jelenlétemben.Most pedig, mehetünk a kapitányságra?
Angie azt hitte a nyomozó kineveti, majd mint a hülye amerikai filmekben itthagyja az állomáson mondván, ha valóban olyan jó találjon egyedül a kapitányságra. De a férfi elvette tőle a bőröndjét, barakta a csomagtartóba majd kinyitotta neki az ajtót.
A sötét mercedes bőrülései kényelmesek voltak, az autónak "új" illata volt és vegyült bele egy kis Calvin Klein Obsession night for men. Angie nagyott szívott az autó levegőjéből, és mélyen emlékezetébe véste az illatot.
Noire nyomozó beszállt a vezetőülésbe, elindította a motort, ami halk duruzsoló hangon tudatta,hogy hamarosan kigurulnak a parkolóból.
A mercedes tökéletesen egyenletesen haladt az úton, halkan és lassan, ahogy a vér áramlik az erekben amikor az ember teljes nyugalomban van.
A lány úgy döntött megtöri a csendet, mert újra hallani akarta a férfi hangját.
-Meddig jutott el az ügyben?
A férfi elmosolyodott, de ez sötét, 'énmegmondtam' mosoly volt.
-Azt hittem megkapta az aktákat.
-Megkaptam.
-Akkor mondja meg maga meddig jutottam.
Angie előkotorta a fejéből az ügy minden apró részletét és megpróbálta összefoglalni a történteket. De az első dolog ami eszébe jutott, hogy a mellete ülő férfinak nagyon szexi hangja van.
-Szóval újonc.-vetette oda neki a nyomozó -Hallgatom.
-Még be sem mutatkozott. -Angie maga is meglepődött azon amit mondott. Mindig képes volt az ügyre koncentrálni, bármit bíztak rá, legjobb tudása szerint teljesítette a feladatot. Soha nem tudták eltéríteni, erre tessék, most ahelyett, hogy összefoglalná a részleteket az a baja, hogy a nyomozó elfelejtett bemutatkozni neki. Gyorsan összekapta magát lélekben-Elnézést. Szóval. Hat hónappal ezelőtt egy ismeretlen elkövető tizenkét gyilkosságot követett el az állam területén. Haladási iránya délről észak felé tart. Minden áldozatával kegyetlenül végez, átvágja a torkukat, kivérezteti őket, majd feltépi a hasukat is. Az elemzők nem találtak semmilyen kapcsolatot az áldozatok között, azon kívűl, hogy mind szülő-gyermek párosok.
-Mi a következtetése?
-Egy elmebeteggel van dolgunk. De okos. Kitervelt gyilkosságok voltak, előre megtervezett mindent, mert egyik tetthelyen sem találtak semmilyen nyomot ami a gyilkos kilétére vonatkozna.
-Hol van a szállása?
-Tessék?
-Gondolom kipakolná a csomagjait mielőtt bemegyünk a kapitányságra.
Angiehellt meglepte a hirtelen jött kedvesség. Vagy talán csak szóltak a nyomozónak, hogy nem legyen vele modortalan.
-Nem szükséges, menjünk a kapitányságra.
Angiehell Aix-en-Provanceból származott, családja jómódú, sikeres. Ő mégis rendőr akart lenni, és az is lett. Most pedig Párizs felé tartott vonattal, miközben leendő társának dossziéját tartota a kezében.
Amikor először meglátta a fényképet, a fekete haj, a finoman vágott körszakáll és a sötétbarna szempár, azonnal meg akarta ismerni személyesen. Az elsők között jelentkezett a feladatra, annak ellenére, hogy Léon Noire nem arról volt híres a kötelék körében, hogy emberszerető. Az újoncok iránt pedig kifejezett ellenszenvet mutatott.
Angie leszállt a párizsi pályaudvaron. A helyi rendőrség kapitánya szerint Noire már itt fogja várni. A lány levette bőröndjeit, majd a parkoló felé indult. Emlékezetébe véste a férfi arcát, így tudta kit kell figyelnie és nem is kellett sokáig keresnie. Noire nyomozó egy fejjel volt magasabb a pályaudvaron toporzékoló férfiak többségénél. Hűvösen nyugodt testtartása feltűnő volt a futkározó embertömegben. Angiehell célirányosan a férfi felé indult, lassú, kimért léptekkel. A magassarkú cipő hangos koppanása ütemesen dobogott a hangzavarban.
Amikor közeleb ért Angie szíve hevesebben kezdett dobogni. Az előtte magasodó ember sokkal férfiasabb volt mint a képen. Rövid fekete haja frissen mosottan csillogott a fényben, a szakálla is nemrég lett igazítva. Fekete farmerben, fekete ingben volt, kockaorrú fekete cipőt viselt. Angienek az jutott eszébe, hogy ha nem tudná, hogy a férfi rendőrtiszt akkor az első gondolata az lenne, hogy biztosan valami maffiózó, és ez mosolyt csalt az arcára, elvégre jelenleg rajta sem látszott, hogy a Gendarmarei frissen végzett tisztje.
-Noire nyomozó?-szólította meg Angie a férfit.
A férfi végignézett rajta, arcán semmi érzelem nem látszódott, a szeméből sem tudott kiolvasni semmit a sötét napszemüveg miatt, amit a férfi feltett.
-Ne mondja, hogy magát rakták mellém.
Angie megdöbbent a hallottakon. Titokban azt remélte, hogy a férfi legalább annyira várja a találkozást, mint ő, de ezekszerint még a dossziéját sem nézte meg.
-De igen. Én vagyok az.-próbált hűvös maradni, de azért egy kicsit csalódott.
-Ezt nem hiszem el. ..
-Önként jelentkeztem a munkára.-Angie úgy gondolta ha elmondja a férfi talán megenyhül irányában. De teljesen más történt. Noire nyomozó csak még dühösebb lett. Bár nem mutatta kifelé kiabálással, de a szorosan összepréselődött szája arra engedte következtetni, hogy visszafogja a mérgét.
-Önként vissza is mehetne oda ahonnan jött.
Angiehellben felment a pumpa. Nyugodt vérmérsékletű nőnek tartotta magát, de nem bírta ha lenézik, csak azért mert fiatal.
-Na idefigyeljen nyomozó! Nem érdekel mit gondol rólam, jó segítsége lehetek! Próbálja meg elfogadni, hogy ezentúl együtt fogunk dolgozni, és fogja vissza magát a jelenlétemben.Most pedig, mehetünk a kapitányságra?
Angie azt hitte a nyomozó kineveti, majd mint a hülye amerikai filmekben itthagyja az állomáson mondván, ha valóban olyan jó találjon egyedül a kapitányságra. De a férfi elvette tőle a bőröndjét, barakta a csomagtartóba majd kinyitotta neki az ajtót.
A sötét mercedes bőrülései kényelmesek voltak, az autónak "új" illata volt és vegyült bele egy kis Calvin Klein Obsession night for men. Angie nagyott szívott az autó levegőjéből, és mélyen emlékezetébe véste az illatot.
Noire nyomozó beszállt a vezetőülésbe, elindította a motort, ami halk duruzsoló hangon tudatta,hogy hamarosan kigurulnak a parkolóból.
A mercedes tökéletesen egyenletesen haladt az úton, halkan és lassan, ahogy a vér áramlik az erekben amikor az ember teljes nyugalomban van.
A lány úgy döntött megtöri a csendet, mert újra hallani akarta a férfi hangját.
-Meddig jutott el az ügyben?
A férfi elmosolyodott, de ez sötét, 'énmegmondtam' mosoly volt.
-Azt hittem megkapta az aktákat.
-Megkaptam.
-Akkor mondja meg maga meddig jutottam.
Angie előkotorta a fejéből az ügy minden apró részletét és megpróbálta összefoglalni a történteket. De az első dolog ami eszébe jutott, hogy a mellete ülő férfinak nagyon szexi hangja van.
-Szóval újonc.-vetette oda neki a nyomozó -Hallgatom.
-Még be sem mutatkozott. -Angie maga is meglepődött azon amit mondott. Mindig képes volt az ügyre koncentrálni, bármit bíztak rá, legjobb tudása szerint teljesítette a feladatot. Soha nem tudták eltéríteni, erre tessék, most ahelyett, hogy összefoglalná a részleteket az a baja, hogy a nyomozó elfelejtett bemutatkozni neki. Gyorsan összekapta magát lélekben-Elnézést. Szóval. Hat hónappal ezelőtt egy ismeretlen elkövető tizenkét gyilkosságot követett el az állam területén. Haladási iránya délről észak felé tart. Minden áldozatával kegyetlenül végez, átvágja a torkukat, kivérezteti őket, majd feltépi a hasukat is. Az elemzők nem találtak semmilyen kapcsolatot az áldozatok között, azon kívűl, hogy mind szülő-gyermek párosok.
-Mi a következtetése?
-Egy elmebeteggel van dolgunk. De okos. Kitervelt gyilkosságok voltak, előre megtervezett mindent, mert egyik tetthelyen sem találtak semmilyen nyomot ami a gyilkos kilétére vonatkozna.
-Hol van a szállása?
-Tessék?
-Gondolom kipakolná a csomagjait mielőtt bemegyünk a kapitányságra.
Angiehellt meglepte a hirtelen jött kedvesség. Vagy talán csak szóltak a nyomozónak, hogy nem legyen vele modortalan.
-Nem szükséges, menjünk a kapitányságra.
Az autó begördült a parkolóba és Chevalier kisasszony úgy
perdült ki belőle, mint valami híresség.
Egyenesen a lépcső felé igyekezett, teljesen magába volt szállva, amikor utolértem megfogtam a vállát és a reakciója egyenesen megdöbbentett, de nagyon tetszett. Nem remegett meg, nem kiáltott ijedten és húzódott a falhoz, hanem megfogta csuklóm és simán kicsavarta.
Nem fájt, viseltem már el ennél ezerszer nagyobb fájdalmat, majd amikor a rendőrnő rájött , hogy éppen hol van zavarodottan kért elnézést.
-Ssajnálom...én..
-Ne szabadkozzon. Ügyes volt.
-Köszönöm.
-jöjjön.- nagy léptekkel indultam a lift felé, Lépcsőzik a fene, ha egyszer könnyebb úton is el lehet jutni az emeletre.
A liftben jobban megnéztem magamnak újdonsült társamat. Izmos, macskatestű fiatal lány, olyan ésszel amit bárki megirigyelhetne. Osztályelső, kiváló problémamegoldó. Persze, hogy megnéztem az aktáját, de had higgye, hogy nem.
Merev testtartással állt a lift falához húzódva, mintha félne a bezártságtól, de nem látszik rajta.
-Megérkeztünk-mondtam mielőtt kinyílt volna az ajtó.
A rendőrnő láthatóan meglepődött, a családias hangulat láttán, nagyon valószínű, hogy nem ehhez szokott. A csajok csacsogtak, a férfiak kávéztak, aktákat néztek át. Néhányuk elmélyült valamiben, másoknak fülig ért a szája. És mindenki kávézott.
Hosszú léptekkel vágtam át az irodán, é hallottam, ahogy a nők összesúgnak a hátam mögött, de a témájuk most Angiehell Chevalier volt. Az újonc , akit az elérhetetlen Léon Noire mellé jelöltek ki. Szerintem mielőtt megérkeztünk már mindenki fogadott abban mennyi ideig bírja majd mellettem.
Bekopogtam a kapitány irodájának ajtaján, dörmögő baritonja pedig bebocsátást engedett számunkra.
-Kapitány úr!-tisztelgett a lány- Angiehell Chevalier szolgálatra jelentkezik.
-Kisasszony, örülök, hogy itt van. Tájékoztatták már az esetről gondolom.
-Igen, minden eddigi aktát megkaptam.
-Noire hogy bánt magával?
-A felügyelő úr elég ...szívélyes fogadtatásban részesített.
A kapitány sokatmondó pillantása belém folytotta a szót. -Meg ne merj szólalni Noire mert befogom a szádat! Bánj jól ezzel a lánnyal, amennyire a természeted engedi.-
-Akkor rendben van, holnap hozzá is láthatnak az ügy további felderítésének.
-Ha nem haragszik kapitány úr én már ma nekiállnék.
A kapitány csak bólintott, majd utunkra engedett minket.
-Jöjjön, elviszem a szállására.
Újra autóba ültünk és a kisasszony által megadott címre mentem. Luxuslakások minden szinten. Igazi sznobgyülekezet. Az ajtóban portás.
-Fel tudja vinni a holmiját?
-Persze. Ne aggódjon.
Kipakoltam a csomagtartót, a portás pedig már ott is volt a hátam mögött.
-Chevalier kisasszony! Micsoda kellemes meglepetés!
-Jó estét Hugo! Hogy van?
-most hogy látom önt sokkal jobban. Segítek felvinni a holmiját!
-Köszönöm!- mosolygott rá kedvesen- viszlát felügyelő.
-Viszlát!
-várjon! Elmehetek ma magához? Hogy megbeszéljük az...
Leintettem. Ma semmiképpen sem.-Ma nem! Majd holnap. Addig nézze át azt a mi magánál van.
-Akkor holnap. A kapitányságon.
-Úgylegyen.
Beültem az autóba és hazahajtottam. Ma éjszaka telihold lesz. Érzem minden csontomban, minden idegszálamban. Egy farkasnak a város maga a halál, de én választottam ezt az utat. Teliholdas éjszakákon a város elhagyott részeit járom, mint sötét árnyék. A farkasokat könnyű összetéveszteni egy kutyával, de ott senki nem riaszt sintért. Drogosok, kurvák, dílerek és stricik között még a magamfajta fekete farkas is csak egy a tömegből.
Angie jóleső sóhajjal dőlt le a párnára. Kipakolt, evett de álmos , na az nem volt. Kitekintett az ablakon, a város szikrázó fényárban úszik, de ő távolabbra tekintett. A sötétségbe, amelyről tudta, hogy titkokat rejt. Az egyik ilyen titok pedig Léon Noire.
Nem tudta türtőztetni magát. Fogta a fegyverét, egy kabátot, fogott egy taxit és egyenesen a felügyelő lakásához vitette magát.
Tudta, hogy a férfi nem szereti a hívatlan vendégeket, de ő nem olyan, mint a többiek, ő nem fél tőle, és ezt be is bizonyítja neki.
A taxis megállt a megadott címen.
-Megvárjam kisasszony?
-Köszönöm nem kell.
A taxis körbetekintett. Lepusztult hely, alig van valami fény. Részegek botladoznak az utca túloldalán.
-biztosan?
-Ne féltsen engem, rendőr vagyok.-mosolygott rá Angie, majd kifizette.
A taxis lassan hajtott el, ha a lány mégis meggondolná magát de ez nem fog megtörténni.
A garázslakásba sötét földút vezetett befelé, az ajtó majdhogynem tárva nyitva, bent szintén sötétség.
Angienek rossz érzése támadt. Elővette a fegyvert, kibiztosította, majd halkan belopózott.
Erősen fülelt hall e valamit, de semmi.
-Hahó!- hangja visszhangzott a házban. Elővette a zseblámpát és a fegyver mellet tartotta, és elindult megkeresni az első villanykapcsolót.
Lassan haladt előre, aztán megtorpant amikor valami furcsa hang ütötte meg a fülét. Egyre hangosabban és hangosabban...és amikor a hang irányába fordult hiába a sokéves kiképzés a félelem hatalmába kerítette.
Egy hatalmas fekete lény állt az ajtóban. A kinti lámpafény hátulról világította meg , így talán még nagyobbnak is látszott mint valójában. Hosszú , fényes, fekete bundája fel volt borzolva, szeme jégkéken világított. Az agyarai pedig kilátszottak a szájából. Halkan és fenyegetően morgott a lányra.
Angie hátrált egy lépést, a lény tett felé egyet. A lány ráfogta a fegyverét, amikor az egy szemvillanás alatt eltűnt a sötétségben.
A támadás oldalról érte Angiet. Olyan erővel lökte fel, hogy elvesztette az egyensúlyát, és hogy ne essen el meg kellett támaszkodnia az asztalban. De elejtette a lámpát. Hallott valami reccsenést, aztán minden megint sötét lett. A morgás pedig egyre közelebbről érkezett és egyre fenyegetőbb volt. Angie nem tehetett mást, minthogy elpucol a szabadon hagyott ajtón.
Rémülettel telve futott egészen hazáig. Bezárta az ajtót, és lerogyott az ágyra.
Mindig rettegett a kutyáktól. Nem értette miért, de rettegett tőlük. Olyan elemi félelem volt ez, amit nem tudott kiírtani a lelkéből.
A fáradtság és a félelem miatt elhomályosult a látása, és ájulva terült el az ágyán.
Egyenesen a lépcső felé igyekezett, teljesen magába volt szállva, amikor utolértem megfogtam a vállát és a reakciója egyenesen megdöbbentett, de nagyon tetszett. Nem remegett meg, nem kiáltott ijedten és húzódott a falhoz, hanem megfogta csuklóm és simán kicsavarta.
Nem fájt, viseltem már el ennél ezerszer nagyobb fájdalmat, majd amikor a rendőrnő rájött , hogy éppen hol van zavarodottan kért elnézést.
-Ssajnálom...én..
-Ne szabadkozzon. Ügyes volt.
-Köszönöm.
-jöjjön.- nagy léptekkel indultam a lift felé, Lépcsőzik a fene, ha egyszer könnyebb úton is el lehet jutni az emeletre.
A liftben jobban megnéztem magamnak újdonsült társamat. Izmos, macskatestű fiatal lány, olyan ésszel amit bárki megirigyelhetne. Osztályelső, kiváló problémamegoldó. Persze, hogy megnéztem az aktáját, de had higgye, hogy nem.
Merev testtartással állt a lift falához húzódva, mintha félne a bezártságtól, de nem látszik rajta.
-Megérkeztünk-mondtam mielőtt kinyílt volna az ajtó.
A rendőrnő láthatóan meglepődött, a családias hangulat láttán, nagyon valószínű, hogy nem ehhez szokott. A csajok csacsogtak, a férfiak kávéztak, aktákat néztek át. Néhányuk elmélyült valamiben, másoknak fülig ért a szája. És mindenki kávézott.
Hosszú léptekkel vágtam át az irodán, é hallottam, ahogy a nők összesúgnak a hátam mögött, de a témájuk most Angiehell Chevalier volt. Az újonc , akit az elérhetetlen Léon Noire mellé jelöltek ki. Szerintem mielőtt megérkeztünk már mindenki fogadott abban mennyi ideig bírja majd mellettem.
Bekopogtam a kapitány irodájának ajtaján, dörmögő baritonja pedig bebocsátást engedett számunkra.
-Kapitány úr!-tisztelgett a lány- Angiehell Chevalier szolgálatra jelentkezik.
-Kisasszony, örülök, hogy itt van. Tájékoztatták már az esetről gondolom.
-Igen, minden eddigi aktát megkaptam.
-Noire hogy bánt magával?
-A felügyelő úr elég ...szívélyes fogadtatásban részesített.
A kapitány sokatmondó pillantása belém folytotta a szót. -Meg ne merj szólalni Noire mert befogom a szádat! Bánj jól ezzel a lánnyal, amennyire a természeted engedi.-
-Akkor rendben van, holnap hozzá is láthatnak az ügy további felderítésének.
-Ha nem haragszik kapitány úr én már ma nekiállnék.
A kapitány csak bólintott, majd utunkra engedett minket.
-Jöjjön, elviszem a szállására.
Újra autóba ültünk és a kisasszony által megadott címre mentem. Luxuslakások minden szinten. Igazi sznobgyülekezet. Az ajtóban portás.
-Fel tudja vinni a holmiját?
-Persze. Ne aggódjon.
Kipakoltam a csomagtartót, a portás pedig már ott is volt a hátam mögött.
-Chevalier kisasszony! Micsoda kellemes meglepetés!
-Jó estét Hugo! Hogy van?
-most hogy látom önt sokkal jobban. Segítek felvinni a holmiját!
-Köszönöm!- mosolygott rá kedvesen- viszlát felügyelő.
-Viszlát!
-várjon! Elmehetek ma magához? Hogy megbeszéljük az...
Leintettem. Ma semmiképpen sem.-Ma nem! Majd holnap. Addig nézze át azt a mi magánál van.
-Akkor holnap. A kapitányságon.
-Úgylegyen.
Beültem az autóba és hazahajtottam. Ma éjszaka telihold lesz. Érzem minden csontomban, minden idegszálamban. Egy farkasnak a város maga a halál, de én választottam ezt az utat. Teliholdas éjszakákon a város elhagyott részeit járom, mint sötét árnyék. A farkasokat könnyű összetéveszteni egy kutyával, de ott senki nem riaszt sintért. Drogosok, kurvák, dílerek és stricik között még a magamfajta fekete farkas is csak egy a tömegből.
Angie jóleső sóhajjal dőlt le a párnára. Kipakolt, evett de álmos , na az nem volt. Kitekintett az ablakon, a város szikrázó fényárban úszik, de ő távolabbra tekintett. A sötétségbe, amelyről tudta, hogy titkokat rejt. Az egyik ilyen titok pedig Léon Noire.
Nem tudta türtőztetni magát. Fogta a fegyverét, egy kabátot, fogott egy taxit és egyenesen a felügyelő lakásához vitette magát.
Tudta, hogy a férfi nem szereti a hívatlan vendégeket, de ő nem olyan, mint a többiek, ő nem fél tőle, és ezt be is bizonyítja neki.
A taxis megállt a megadott címen.
-Megvárjam kisasszony?
-Köszönöm nem kell.
A taxis körbetekintett. Lepusztult hely, alig van valami fény. Részegek botladoznak az utca túloldalán.
-biztosan?
-Ne féltsen engem, rendőr vagyok.-mosolygott rá Angie, majd kifizette.
A taxis lassan hajtott el, ha a lány mégis meggondolná magát de ez nem fog megtörténni.
A garázslakásba sötét földút vezetett befelé, az ajtó majdhogynem tárva nyitva, bent szintén sötétség.
Angienek rossz érzése támadt. Elővette a fegyvert, kibiztosította, majd halkan belopózott.
Erősen fülelt hall e valamit, de semmi.
-Hahó!- hangja visszhangzott a házban. Elővette a zseblámpát és a fegyver mellet tartotta, és elindult megkeresni az első villanykapcsolót.
Lassan haladt előre, aztán megtorpant amikor valami furcsa hang ütötte meg a fülét. Egyre hangosabban és hangosabban...és amikor a hang irányába fordult hiába a sokéves kiképzés a félelem hatalmába kerítette.
Egy hatalmas fekete lény állt az ajtóban. A kinti lámpafény hátulról világította meg , így talán még nagyobbnak is látszott mint valójában. Hosszú , fényes, fekete bundája fel volt borzolva, szeme jégkéken világított. Az agyarai pedig kilátszottak a szájából. Halkan és fenyegetően morgott a lányra.
Angie hátrált egy lépést, a lény tett felé egyet. A lány ráfogta a fegyverét, amikor az egy szemvillanás alatt eltűnt a sötétségben.
A támadás oldalról érte Angiet. Olyan erővel lökte fel, hogy elvesztette az egyensúlyát, és hogy ne essen el meg kellett támaszkodnia az asztalban. De elejtette a lámpát. Hallott valami reccsenést, aztán minden megint sötét lett. A morgás pedig egyre közelebbről érkezett és egyre fenyegetőbb volt. Angie nem tehetett mást, minthogy elpucol a szabadon hagyott ajtón.
Rémülettel telve futott egészen hazáig. Bezárta az ajtót, és lerogyott az ágyra.
Mindig rettegett a kutyáktól. Nem értette miért, de rettegett tőlük. Olyan elemi félelem volt ez, amit nem tudott kiírtani a lelkéből.
A fáradtság és a félelem miatt elhomályosult a látása, és ájulva terült el az ágyán.
A Francba ebbe az értetlen csajba!- a boxzsák ide-oda
himbálózott az ütések alatt. Szegény pára nem tehet semmiről, de nem is szól
vissza, ideje sem volt egy helyben maradni, folyamatosan ütöttem. De inkább
ezt, mint a falat…vagy azt a nőt.
Mit nem értett azon, hogy ne jöjjön ide? Vagy meg akarta mutatni mennyire nagymenő? Na most megkapta.
Mégis… mégis az a félelem…Annyira megijedt, még sosem láttam, sosem éreztem ilyet. Találkoztam már olyanokkal akik félnek a kutyáktól, mert már támadta meg őket, vagy csak allergiás a szőrre és ezért nem szereti, de ilyenfajta…elemi, erős, a szaga pedig csípős és keserű egyszerre…és a szeme…még a remegését is éreztem, de valami megmagyarázhatatlan dolog volt benne amit egyátalán nem értettem, és ez kifejezetten bosszantott.
Amikor befejeztem a püfölést és megálltam egy pillanatra a lehunyt szemem sötétségében megjelent a halványkék színekben remegő tegnap éjszakai látvány.
Egy szőke, félelemtől reszkető lány, akit olyan tiszta, halvány hófehér aura vett körül, hogy ha nem tudtam volna, hogy ember, akkor azt mondom angyalt láttam…vagy …De a második lehetőséget elhessegettem, még az első úgy ahogy hihető lenne, ha nem tudnám biztosan, hogy a lány ember, és angyalok nem léteznek, ahogy isten sem.
Úgyhogy hagytam a francba az egész filozófusosdit.
Telefon fel, szám tárcsáz és megint kezdődik egy új, semmilyen nap.
-Halló?- Újonclány hangja kissé halk és fáradt volt…
-Talán felébresztettem újonc?
-Nem felügyelő. Ébren vagyok.
Micsoda csaj, egy másodperc alatt mintha kitöröltek volna minden fáradtságot a hangjából, határozott lett és erős.
-Akkor öltözzön, fél óra múlva ott vagyok magáért.
Újonclány puccba vágva vár rám az utcán, pontosan fél órája volt felfrissülni, és ha jól látom, még sminkelnie is sikerült. Nem semmi. Kemény dió lesz, de úgyis hazamegy.
-Hová megyünk?-pattant a kocsiba. Semmi jó reggelt felügyelő, hogy aludt…ja tegnap jártam magánál és majdnem megevett egy kutya…A mai fiatalokból minden jómodor kiveszett.
-Jó reggelt.
-Jajj elnézést, -sütötte le a szemét- Jó reggelt. Pedig higgye el. Jó nevelést kaptam.
-Azt elhiszem. –az autó halkan elindult és komótosan haladva szállított minket a Szajna partjához. –Hogy aludt?
-Ha?
Ha? Na jó, akkor játszunk óvóbácsit. Leparkoltam az autót az út szélére és leállítottam a motort.
-Most mit csinál?
-A helyszín megvár, a holttest pedig már nem szalad sehova. Mag viszont..
-Mi van velem?
-Nincs itt. Merre jár Chevalier kisasszony?
-Nem értem miről beszél.- Próbált magára nyugalmat erőltetni, de ha valakinek olyan füle van mint nekem kihallotta a hangjából a zavart.
-Arról, hogy valahol máshol jár. Ha velem akar dolgozni, akkor testileg és lelkileg is itt és most kell lennie. Nem valahol tegnap éjszaka vagy holnap reggel. Itt és most, mert csak így veszem hasznát. Megértette?
Próbáltam minél kedvesebb lenni, de az nem én asztalom. Az évek egyszerűen kiölték belőlem. A kék szempár pedig csak értetlenül pislogott rám. Na jó, ezt nem akartam, de úgy nézem muszály lesz.
-Angie..nézzen a szemembe.
Ősi farkas trükk. Beléptem a gondolataiba, egyenesen a fejébe. A régi családoknál ez még mindennaposnak számított, de ahogy a klánok eltűntek, úgy ez a képesség is eltűnt és mára csak kevesek képesek alkalmazni.
Kezemmel kétoldalt fogtam a fejét, hogy ne tudjon elfordulni. Néhány embernél megesik, hogy erős az akaratuk vagy a félelmük és emiatt a gondolatmódosítás nem működik. Az ember ilyenkor kényszeresen elfordul és emiatt füstbe megy az egész.
-Figyelj rám Angie..-hallotta a hangom a fejében- Tegnap éjjel nem láttad a farkast. Csak egy rossz álom volt, amit most elfelejtesz. Elhomályosodik és sosem létezett.
Angihell Chevalier egy pillanatra elájult, majd felébredt és úgy érezte, mintha nem is aludt volna az éjszaka.
Arra emlékezett, hogy rosszat álmodott, aztán fáradtan ébredt és a nyomozó hívta telefonon. Most pedig Léon Noir mellett furikázik a Szajna partjára.
-Jól van újonc?
-Csak álmos vagyok egy kicsit.
-Rosszat álmodott?
-Igen..azt hiszem igen..
Nem tetszett neki Noir nyomozó mosolya. Mintha tudna valamit amit ő nem. Aztán végül hamar elhessentette a gondolatot. Elvégre Léon a profi nyomozó, biztos, hogy őt már tájékoztatták és többet tud, mint ő.
-Mi történt?-kérdezte a férfit.
-Mire gondol?
-Az ügyre, természetesen.
-Holttestet találtak a Szajna partján. A víz mosta partra. Ugyanaz a módszer, mit az elmúlt hónapok gyilkosságainál.
-Szétmarcangolták.
-Ahogy mondja.
-tudják már hol halhatott meg?
-Még nem. Előbb be kell szerezni a meteorológiai adatokat és minden egyéb vacakot. A halottkém szerint három napja lehet halott de csak a boncolás után tud biztosat mondani.
Angie a gondolataiba mélyedt. Az eddigi áldozatokat mind az otthonukban gyilkolták le. Miért tért el a megszokottól? Miért a folyónál? Mi az indíték?
Mik és miértek cikáztak a gondolataiban. Az iskolában Sherlock Holmes női változatának hívták, de most mintha megakadt volna. Valami bosszantotta.
-Játszik velünk.
-Ezt hogy érti?
Noir nyomozó hangjából kihallatszott a kíváncsiság, ami elégedettséggel töltötte el Angiet. Végre valami amit ő tud és nem a sokat látott nyomozó.
-Még nem tudom biztosan. Illetve, nem értem a gondolatot, hogy miért hiszem ezt, de rá fogok jönni.
Mit nem értett azon, hogy ne jöjjön ide? Vagy meg akarta mutatni mennyire nagymenő? Na most megkapta.
Mégis… mégis az a félelem…Annyira megijedt, még sosem láttam, sosem éreztem ilyet. Találkoztam már olyanokkal akik félnek a kutyáktól, mert már támadta meg őket, vagy csak allergiás a szőrre és ezért nem szereti, de ilyenfajta…elemi, erős, a szaga pedig csípős és keserű egyszerre…és a szeme…még a remegését is éreztem, de valami megmagyarázhatatlan dolog volt benne amit egyátalán nem értettem, és ez kifejezetten bosszantott.
Amikor befejeztem a püfölést és megálltam egy pillanatra a lehunyt szemem sötétségében megjelent a halványkék színekben remegő tegnap éjszakai látvány.
Egy szőke, félelemtől reszkető lány, akit olyan tiszta, halvány hófehér aura vett körül, hogy ha nem tudtam volna, hogy ember, akkor azt mondom angyalt láttam…vagy …De a második lehetőséget elhessegettem, még az első úgy ahogy hihető lenne, ha nem tudnám biztosan, hogy a lány ember, és angyalok nem léteznek, ahogy isten sem.
Úgyhogy hagytam a francba az egész filozófusosdit.
Telefon fel, szám tárcsáz és megint kezdődik egy új, semmilyen nap.
-Halló?- Újonclány hangja kissé halk és fáradt volt…
-Talán felébresztettem újonc?
-Nem felügyelő. Ébren vagyok.
Micsoda csaj, egy másodperc alatt mintha kitöröltek volna minden fáradtságot a hangjából, határozott lett és erős.
-Akkor öltözzön, fél óra múlva ott vagyok magáért.
Újonclány puccba vágva vár rám az utcán, pontosan fél órája volt felfrissülni, és ha jól látom, még sminkelnie is sikerült. Nem semmi. Kemény dió lesz, de úgyis hazamegy.
-Hová megyünk?-pattant a kocsiba. Semmi jó reggelt felügyelő, hogy aludt…ja tegnap jártam magánál és majdnem megevett egy kutya…A mai fiatalokból minden jómodor kiveszett.
-Jó reggelt.
-Jajj elnézést, -sütötte le a szemét- Jó reggelt. Pedig higgye el. Jó nevelést kaptam.
-Azt elhiszem. –az autó halkan elindult és komótosan haladva szállított minket a Szajna partjához. –Hogy aludt?
-Ha?
Ha? Na jó, akkor játszunk óvóbácsit. Leparkoltam az autót az út szélére és leállítottam a motort.
-Most mit csinál?
-A helyszín megvár, a holttest pedig már nem szalad sehova. Mag viszont..
-Mi van velem?
-Nincs itt. Merre jár Chevalier kisasszony?
-Nem értem miről beszél.- Próbált magára nyugalmat erőltetni, de ha valakinek olyan füle van mint nekem kihallotta a hangjából a zavart.
-Arról, hogy valahol máshol jár. Ha velem akar dolgozni, akkor testileg és lelkileg is itt és most kell lennie. Nem valahol tegnap éjszaka vagy holnap reggel. Itt és most, mert csak így veszem hasznát. Megértette?
Próbáltam minél kedvesebb lenni, de az nem én asztalom. Az évek egyszerűen kiölték belőlem. A kék szempár pedig csak értetlenül pislogott rám. Na jó, ezt nem akartam, de úgy nézem muszály lesz.
-Angie..nézzen a szemembe.
Ősi farkas trükk. Beléptem a gondolataiba, egyenesen a fejébe. A régi családoknál ez még mindennaposnak számított, de ahogy a klánok eltűntek, úgy ez a képesség is eltűnt és mára csak kevesek képesek alkalmazni.
Kezemmel kétoldalt fogtam a fejét, hogy ne tudjon elfordulni. Néhány embernél megesik, hogy erős az akaratuk vagy a félelmük és emiatt a gondolatmódosítás nem működik. Az ember ilyenkor kényszeresen elfordul és emiatt füstbe megy az egész.
-Figyelj rám Angie..-hallotta a hangom a fejében- Tegnap éjjel nem láttad a farkast. Csak egy rossz álom volt, amit most elfelejtesz. Elhomályosodik és sosem létezett.
Angihell Chevalier egy pillanatra elájult, majd felébredt és úgy érezte, mintha nem is aludt volna az éjszaka.
Arra emlékezett, hogy rosszat álmodott, aztán fáradtan ébredt és a nyomozó hívta telefonon. Most pedig Léon Noir mellett furikázik a Szajna partjára.
-Jól van újonc?
-Csak álmos vagyok egy kicsit.
-Rosszat álmodott?
-Igen..azt hiszem igen..
Nem tetszett neki Noir nyomozó mosolya. Mintha tudna valamit amit ő nem. Aztán végül hamar elhessentette a gondolatot. Elvégre Léon a profi nyomozó, biztos, hogy őt már tájékoztatták és többet tud, mint ő.
-Mi történt?-kérdezte a férfit.
-Mire gondol?
-Az ügyre, természetesen.
-Holttestet találtak a Szajna partján. A víz mosta partra. Ugyanaz a módszer, mit az elmúlt hónapok gyilkosságainál.
-Szétmarcangolták.
-Ahogy mondja.
-tudják már hol halhatott meg?
-Még nem. Előbb be kell szerezni a meteorológiai adatokat és minden egyéb vacakot. A halottkém szerint három napja lehet halott de csak a boncolás után tud biztosat mondani.
Angie a gondolataiba mélyedt. Az eddigi áldozatokat mind az otthonukban gyilkolták le. Miért tért el a megszokottól? Miért a folyónál? Mi az indíték?
Mik és miértek cikáztak a gondolataiban. Az iskolában Sherlock Holmes női változatának hívták, de most mintha megakadt volna. Valami bosszantotta.
-Játszik velünk.
-Ezt hogy érti?
Noir nyomozó hangjából kihallatszott a kíváncsiság, ami elégedettséggel töltötte el Angiet. Végre valami amit ő tud és nem a sokat látott nyomozó.
-Még nem tudom biztosan. Illetve, nem értem a gondolatot, hogy miért hiszem ezt, de rá fogok jönni.
Angie fejében egyre szaporodtak a kérdések, és egyikre sem
volt válasz. Még. Közben megérkeztek a Szajna partjára.
Hűvös idő volt, a szél csak enyhén fújt, de hideg és csípős volt minden fuvallat. A folyó lassan hömpölygött, mit sem törődve az apró emberkékkel akik a rakparton nyüzsgölődtek, mint a dolgos hangyák.
Angiehell kiszállt az autóból, és Noir nyomozó mögött lépkedve nézte, ahogy a Szajna vize lassan, az idővel mit sem törődve folyik tova medrében. Ő mindfent lát, mindent hall , de nem érdeklik az emberek bajai, csak megy tovább rendületlenül. Angie egy pillanatra belefeledkezett a nézelődésbe, míg Léon hangja vissza nem rántotta a valóságba.
-Chevalier kisasszony.
-Igen?- esett ki a transzból a lány- Itt vagyok.
-Ő itt- mutatott a halott felett guggoló emberre a nyomozó- Saint Cloud doktor. A halottkém.
-Üdvözlöm kisasszony. –nyújtotta a kezét a doktor. Angie szemügyre vette az ötvenes évei elején járó urat. Kerek szemüvege és a csokornyakkendő tipikusan okostojássá tette, állapította meg a lány, de nem rossz értelemben. Inkább tiszteletet érdemlőn. A szeme még mindig fiatalságot sugárzott, és ahhoz képest, hogy mi a foglalkozása Angie örömmel állapította meg, hogy tekintetében ott volt a vidámság is.
-Üdvözlöm doktor úr. Már sokat hallottam önről.
-Remélem jókat.
-Ráérsz még udvarolni Herve. –ütögette meg a vállát barátilag Noire nyomozó. –Inkább meséld el mi történt.
- Szerintem látható kedves Léon. Az áldozat hasát teljesen feltépték, a nyakától a hasáig.
-Azonnal belehalt?
-Ó nem. Nem tudom kivel állunk szemben, de szereti kínozni az áldozatait.
-Ezt hogy érti?
-Nem vágtak bele annyira, hogy azonnal meghaljon. Egyszerűen kivérzett. Lassan.
-Ez egy állat.
-Ahogy mondja kisasszony. Ahogy mondja.
A kollégák nem is tudták mennyire igazuk van. Ez valóban egy állat műve. Egy nagyon veszélyes állaté. Egy természetfeletti lényé. De ez nem szokványos emberfarkas. Azok nem ennyire okosak. Azokban a gyilkosságokban semmi precizitás, csak az ölés erős vágya. Az azonnali megsemmisítés a fő. Minél kisebb cafatok, minél véresebben, mert a vér íze az az emberfarkas számára maga a mámor.
Mi ez? Mivel állok szemben?
Éreztem ahogy a félelem felkúszik a hátamon. Attól félek, hogy ami itt történik az egyszerűen túlnő rajtam. És nem csak rajtam, hanem mindenki máson is. Mint akkor.
Emlékeim visszavittek a klánom pusztulása utáni tizedik évbe. Ifjú farkas voltam még, de addigra már többet éltem, mint a velem egykorúak. Egy ember, akinek a feleségét emberfarkas tépte szét a lény nyomába eredt, és én mellé szegődtem. Sokat tanultam tőle a Vadászatról, de nem tanított meg mindenre. Sajnos már nem tudott.
Az áldozatok nyomában jártunk, rengeteg hullát hagyott maga után, rettenetesebb volt, mint a pestis. Többek közülük vadászok voltak. Láttam rajtuk vagy a ruhájukon a házak billogát, legalábbis ami maradt belőle. Ritka, de van amikor a lény olyan erős, hogy egy vadász sem képes megállítani. Én viszont azt hittem megtudom…
Sötét éjszaka volt. Teliholdas éj. Átalakulva követtem az embert, hogy ha találkozik a fenevaddal megvédhessem. De nem tudtam. Nem álltam készen, vagy nem voltam elég erős? Máig nem találom a választ.
Akkor majdnem megőrültem. Az én hibám miatt meghalt a klánom és egy ártatlan ember is. Az őrület, ha olyan család sarját keríti hatalmába mint az enyém volt, akkor egy veszélyes és mindenre elszánt vadállatot kreál belőle. Hónapokig, mint egy holdkóros jártam az országot, hogy felkutassam a gyilkost és amikor megtaláltam kivégeztem. Kegyetlenül. Hidegvérrel.
Aztán megláttam a szemét. És megláttam benne magamat…
Azóta már nem keresem senki társaságát hosszútávra. Pár napja még gondolkodtam, hogy keresek egy nagyobb családot, akik még tartanak vadászt, de ezt ők sem tudnák megoldani. Ezt egy főház vadásza tudná csak elkapni, de ők már nem léteznek, a kisebbeknek esélyük sem lenne.
Úgy áll a helyzet, hogy ha én nem tudom megállítani az emberfarkast, akkor nem tudom ki lenne képes rá..
Hűvös idő volt, a szél csak enyhén fújt, de hideg és csípős volt minden fuvallat. A folyó lassan hömpölygött, mit sem törődve az apró emberkékkel akik a rakparton nyüzsgölődtek, mint a dolgos hangyák.
Angiehell kiszállt az autóból, és Noir nyomozó mögött lépkedve nézte, ahogy a Szajna vize lassan, az idővel mit sem törődve folyik tova medrében. Ő mindfent lát, mindent hall , de nem érdeklik az emberek bajai, csak megy tovább rendületlenül. Angie egy pillanatra belefeledkezett a nézelődésbe, míg Léon hangja vissza nem rántotta a valóságba.
-Chevalier kisasszony.
-Igen?- esett ki a transzból a lány- Itt vagyok.
-Ő itt- mutatott a halott felett guggoló emberre a nyomozó- Saint Cloud doktor. A halottkém.
-Üdvözlöm kisasszony. –nyújtotta a kezét a doktor. Angie szemügyre vette az ötvenes évei elején járó urat. Kerek szemüvege és a csokornyakkendő tipikusan okostojássá tette, állapította meg a lány, de nem rossz értelemben. Inkább tiszteletet érdemlőn. A szeme még mindig fiatalságot sugárzott, és ahhoz képest, hogy mi a foglalkozása Angie örömmel állapította meg, hogy tekintetében ott volt a vidámság is.
-Üdvözlöm doktor úr. Már sokat hallottam önről.
-Remélem jókat.
-Ráérsz még udvarolni Herve. –ütögette meg a vállát barátilag Noire nyomozó. –Inkább meséld el mi történt.
- Szerintem látható kedves Léon. Az áldozat hasát teljesen feltépték, a nyakától a hasáig.
-Azonnal belehalt?
-Ó nem. Nem tudom kivel állunk szemben, de szereti kínozni az áldozatait.
-Ezt hogy érti?
-Nem vágtak bele annyira, hogy azonnal meghaljon. Egyszerűen kivérzett. Lassan.
-Ez egy állat.
-Ahogy mondja kisasszony. Ahogy mondja.
A kollégák nem is tudták mennyire igazuk van. Ez valóban egy állat műve. Egy nagyon veszélyes állaté. Egy természetfeletti lényé. De ez nem szokványos emberfarkas. Azok nem ennyire okosak. Azokban a gyilkosságokban semmi precizitás, csak az ölés erős vágya. Az azonnali megsemmisítés a fő. Minél kisebb cafatok, minél véresebben, mert a vér íze az az emberfarkas számára maga a mámor.
Mi ez? Mivel állok szemben?
Éreztem ahogy a félelem felkúszik a hátamon. Attól félek, hogy ami itt történik az egyszerűen túlnő rajtam. És nem csak rajtam, hanem mindenki máson is. Mint akkor.
Emlékeim visszavittek a klánom pusztulása utáni tizedik évbe. Ifjú farkas voltam még, de addigra már többet éltem, mint a velem egykorúak. Egy ember, akinek a feleségét emberfarkas tépte szét a lény nyomába eredt, és én mellé szegődtem. Sokat tanultam tőle a Vadászatról, de nem tanított meg mindenre. Sajnos már nem tudott.
Az áldozatok nyomában jártunk, rengeteg hullát hagyott maga után, rettenetesebb volt, mint a pestis. Többek közülük vadászok voltak. Láttam rajtuk vagy a ruhájukon a házak billogát, legalábbis ami maradt belőle. Ritka, de van amikor a lény olyan erős, hogy egy vadász sem képes megállítani. Én viszont azt hittem megtudom…
Sötét éjszaka volt. Teliholdas éj. Átalakulva követtem az embert, hogy ha találkozik a fenevaddal megvédhessem. De nem tudtam. Nem álltam készen, vagy nem voltam elég erős? Máig nem találom a választ.
Akkor majdnem megőrültem. Az én hibám miatt meghalt a klánom és egy ártatlan ember is. Az őrület, ha olyan család sarját keríti hatalmába mint az enyém volt, akkor egy veszélyes és mindenre elszánt vadállatot kreál belőle. Hónapokig, mint egy holdkóros jártam az országot, hogy felkutassam a gyilkost és amikor megtaláltam kivégeztem. Kegyetlenül. Hidegvérrel.
Aztán megláttam a szemét. És megláttam benne magamat…
Azóta már nem keresem senki társaságát hosszútávra. Pár napja még gondolkodtam, hogy keresek egy nagyobb családot, akik még tartanak vadászt, de ezt ők sem tudnák megoldani. Ezt egy főház vadásza tudná csak elkapni, de ők már nem léteznek, a kisebbeknek esélyük sem lenne.
Úgy áll a helyzet, hogy ha én nem tudom megállítani az emberfarkast, akkor nem tudom ki lenne képes rá..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése