Sötét tánc- 1. fejezet

1. Fejezet

Vijja

Viktória. A legvidámabb nőszemély ezen a világon. Szereti az életet, annak minden egyes percét. Édesanyja mindig azt mondta róla, már amikor megszületett sem felsírt, hanem felnevetett és ez azóta sem változott.

Húga nevezte el Vijjának.

„Nem való hozzád a Viktória. Az olyan merev”- mondta neki egyszer, egy eszetlen, de fergeteges buli után. –„Legyél inkább Vijja.”

Bond- Victory 

/hallgasd a zenét és közben olvasd/

Viktória élete szenvedélye a tánc volt egész életében. Győztes alkat volt, aki sosem adta fel, még akkor is talált valami megoldást amikor minden veszni látszott. Apró, tipegő csecsemőként is táncra perdült, amint zenét hallott, és később sem volt ez másként.

Már gyerekként határozott elképzelései voltak, balettiskolában tanult, amit  természetesen kiválóan teljesített, hiszen ő mindig is kiválóan teljesített mindenben legyen szó fontos dolgokról, vagy csínytevésekről, és mindezt mindig akkora mosollyal az arcán tette, hogy sokan megkérdezték tőle nem fél e attól, hogy egyszer úgy marad.

-Miért félnék?- válaszolta mindig- Hisz a mosoly és a nevetés a legjobb dolgok a világon.

Imádta a zenét és a táncot, az volt élete értelme, ám eldöntötte, sosem hagyja, hogy ezek ketten felülkerekedjenek rajta. Velük élt, de nem nekik. Ő az életnek élt, a tánc és a zene csak szebbé tette számára. Miután végzett a balettiskolában elvégzett egy fotós tanfolyamot, és útra kelt a nagyvilágban.

26 évesen elismert fényképész lett, és néhanapján, egy-egy előadáson vagy fogadáson táncra is perdül mindenki nagy örömére.

Csodálták kecses, nőiesen izmos alakját, hosszú, barna hajzuhatagát ami mintha külön táncot járt volna minden egyes mozdulatnál. Hol szoborszerű arcába hullt sejtelmes árnyékot vetve őzbarna szemére, hol a hátán hullott alá, mint sötét selyemkendő.

Sokan irigyelték, de ellenséget sosem szerzett. Olyan aura lengte körbe, hogy mindenki, még a legborongósabb szív sem volt képes ellenállni neki. Mindenkiben felébresztette a remény szikráját, meggyújtotta a boldogság lángját, felébresztette az élet iránti szeretet.

Mindenki aki csak eltöltött vele egy napot, vagy csak egy órát másképp nézett utána az előtte álló életre.

Még egy egyszerű bevásárlás is olyan élmény volt Vijjával, amit soha nem felejt el az ember. A boltot nem végigjárta, hanem egyszerűen végigtáncolta. Eső sem tartotta otthonában soha, mert felhőszakadáskor is az utcán ropta miközben énekelt.

Jöhetett égzengés vagy földindulás, ő sosem vesztette el a hitét az életben, és a nevetésben.

De amit a legjobban csodáltak benne, hogy olyan szemmel tudott nézni az emberekre és a világra mire csak kevesen voltak képesek.

Ő maga volt a vidámság.

Ő maga volt a boldogság és az élet szeretete. A szín a szürke hétköznapokban, a vadság a szelídség harmóniájával.

Egyszerre volt aki bajba sodort, és aki megmentett. Akit szerettél, mert nem tehettél mást, és gyűlöltél, mert olyanba kevert amit magadtól sosem tettél volna. De nem voltál képes nem megbocsátani neki, mert tudtad, hogy csak érted tette.

Ő volt a tűz és a víz egyszerre. A levegő ami éltetett, és a füst ami folytogatott. A csábító és az elcsábított. Szertelen és logikus. Minden ellentétével maga a harmónia.

Ő volt Vijja.