Farkasok éneke- I. Fejezet

Farkasok éneke

I. Fejezet

Állatok közt ember, emberek közt vad. Ez volt az életem, így voltam szabad...

Emberek közt élünk. Barátaink ők, ismerőseink, munkaadóink, szeretőink.

Mégis egy kis,külön világ vagyunk mi köztük.

De mint minden hasonlóról, rólunk is azt hiszik, hogy létezésünk csupán mendemonda. De hát így a legkönnyebb elrejteni az igazságot nem? Tedd közszemlére, beszélj róla, ismerje meg mindenki. És akkor már senki nem hiszi el, hogy léteznek vámpírok, szellemek, és azok a lények akiket úgy neveznek...Vérfarkas.

A nevem Pax. A z eddigi történetem pedig a következő.

A skóciai Glasgow-ban születtem, második gyerekként. Legalábbis így tudtam. Rájöhettem volna hamarabb is, hogy örökbefogadott gyerek vagyok, hisz kicsit sem hasonlítottam senkire a családból, bár nagyon szerettek. Egy darabig.

Már gyerekkoromban sokat cikiztek az iskolatársaim. A bőröm nagyon világos volt, teljesen elütött a hollófekete hajamtól és a nagyon sötét szememtől. Emiatt állandóan démonnak, zombinak, hullának hívtak a hátam mögött, vagy épp az arcomba mondták. Mikor hogy esett jól nekik.

12 éves koromtól kezdve a városi könyvtár legeldugottabb részei váltak a menedékemmé, de a szüleimnek nem tetszett, hogy nem tartozom sehová, nem úgy mint a nővérem, akit mindenki ismert. A szüleim, illetve nevelő szüleim pszichológushoz vittek, akivel nem voltam hajlandó beszélni, ráadásul nem is úgy viselkedtem, ahogy egy korombeli, ezért deviánsnak nyilvánított. A deviancia olyan magatartásforma, amely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat. A nevelő szüleim ezután mindent megpróbáltak, hogy belekotorjanak a „közösség medrébe” ahogy ők fogalmaztak. Estélyekre kellett járnom, belekényszerítettek a nővérem baráti körébe, minek hatására a nővérem is megutált.

És mivel a pszichológus nem tudta tartani a pofáját kirebegte az iskolában is ami plusz pontot adott a szemétkedőknek.

Malcolm Huges pedig kihasznált minden alkalmat, hogy megalázzon.

A fordulópont 17 éves koromban jött el, amikor rájöttem, hogy valóban más vagyok, mint a többi körülöttem élő ember.

Egy teliholdas éjszakán felriadtam álmomból. Kinéztem az ablakon és nem tudtam ellenállni a hívásnak. Felöltöztem, és kilógtam az erkélyen keresztül, majd besétáltam az erdő legmélyére. Aztán csak a szabadságra emlékszem, az énekre, a holdvilágos vágtákra majd otthon ébredtem az ágyamban. Azt hittem álom volt, de mivel utána sokszor megismétlődött utánanéztem a könyvtárban a „legendás lények részlegen” ahogy én neveztem. Egy idős úr, a könyvtáros, egyszer csak odajött hozzám, és egy régi könyvet nyomott a kezembe. Kopott, barna bőrkötéses kódex volt. Pergamenszerű lapjain pedig megelevenedett egy másik világ. Ebből a könyvből  tudtam meg, hogy vérfarkas vagyok, mert máshogy ilyen nem történhet meg.

Megijedtem. Szó szerint be voltam szarva minden egyes teliholdkor, hogy észrevesznek, megölnek. Féltem. Nem zárkóztam be teljesen a szobámba, de mivel ezt senkivel nem tudtam megbeszélni jobban bezárkóztam mint régen.  Erre megint jött a pszichológus és most a deviáns mellett még depresszióra hajlamos is lettem.

A végszó azonban a gimnázium utolsó évében lett kimondva. Malcolm Huges és a nővérem együtt jártak, és nem csak az egyetemre. Persze ettől a szemétkedés nem maradt abba, sőt a nővérem annyira meggyűlölt, hogy szóba sem állt velem otthon sem.   Aztán egyik nap a gimnázium folyosóján, amikor a nővéremet küldték értem, hogy vigyen haza, Malcolm megint beszólt. Megelégeltem az iskolai focicsapat kiválóságát, a tanárok kedvencét, az iskola szépfiúját és felmostam vele a padlót. Betört az orra, eltört az állkapcsa, és a bal karját is kicsavartam.

Csak azért nem rúgtak ki az iskolából, mert utolsó évem volt. De év végeztével közölték velem a szüleim, hogy nem vagyok a vér szerinti lányuk, és takarodjak az otthonomból.

Adtak némi pénzt, és segítséget is ajánlottak, amíg nem találok munkát, aztán elküldtek Isten hírével.

Most 24 éves vagyok, és egy Edinburghhoz közeli faluban, egy virágüzletben dolgozom, a családommal minden kapcsolatom megszakadt.

A munkatársaimmal jól elvagyok, elvégre tiszta lappal kezdtem itt új életet.

Megvolt a napi rutinom, reggeli , munka, ebéd, munka, vacsora, alvás...minden napom így telt, a teliholdas éjszakák pedig az erdő mélyén. Aztán az egyik nap minden megváltozott, amikor minden ellenkezésem ellenére nekem kellett elszállítanom Edinburghba egy esküvőre az összes virágot a templomdíszektől a menyasszonyi csokorig.

Persze az egész út olyan volt, mint egy kínszenvedés. Dühös voltam, és frusztrált, és nem értettem, hogy miért rondítottak bele az én kis elcseszett életkémbe.

Igaz, erről sem a menyasszony, sem a vőlegény nem tehetett, így nem is mehettem oda olyan durcásan, amilyen voltam. Nagy mosolyt villantva léptem be a templomba.

-Jó napot Pax McLead vagyok én hoztam a virágokat.-csörtettem be a templomba, ami csak úgy viszhagzott a hangomtól. Egész úton morgolódtam a kocsiban, de próbáltam lehiggadni. Végülis mégiscsak templomban vagyok. 

-De örülök, hogy megjött! Istenem, ezek gyönyörűek! Nem csalódtam Irwingben.-mondta az örömanya, amikor meglátta a csokrot.

-Honnan ismeri a főnököm ha szabad kérdeznem?

-Én is abból a faluból származom kedvesem. Segítene kipakolni őket?

-Természetesen, a szolgáltatáshoz tartozik a rakodás is.- válaszoltam nevetve.

Mrs Carmichel ott tartott az esküvőre, mondván egy embernek marad még hely, és ha egy ilyen kedves lány az, mint én akkor maradnom kell. Hiába próbáltam lebeszélni, hogy nem is vagyok úgy öltözve, kaptam egy ruhát a menyasszonytól. Meglepett ez a kedvesség, nem sok jutott ki nekem belőle régebben. És amikor felhívtam a főnököm, hogy segítsen ki kiderült, hogy direkt küldtek engem. Minden le volt szervezve.

Szép mondhatom. Egy esküvőre küldtek, hogy végre bepasizzak.

Egy kisebb templomban volt a szertartás. Az ifjú párnak nagyon tetszettek a virágok és láttam az örömöt a szemükben. Olyan öröm volt amiben nekem valószínűleg sosem lesz részem. Ennek ellenére bezsebeltem öt telefonszámot. Persze sosem fogom őket visszahívni, de esküvőn ne legyen sértődöttség.

Miután az ifjú pár elment én is elköszöntem Annától, az örömanyától. A ruhát ajándékba megkaptam, de mivel már késő volt és ittam is nem mehettem haza.

Anna ajánlott egy kis panziót, ahol éjszakára megszállhattam. Az igazat megvallva nem voltam álmos. Ráadásul  nagyon tetszett az a lila kisestélyi amit kaptam és nem akartam levenni. Úgyhogy a kis koktélruhában elindultam és úgy döntöttem körbejárom Edinburgh azon részét. Hiába a hűvös évszak. Kora ősz volt.

Nem kellett volna. Legalábbis nem abban a ruhában. Kifogtam egy csapat részeg bunkót, akik épp a kocsmából jöttek ki.

-Hé kisanyám!- hallottam a kásás beszédet. Nem foglalkoztam vele, mentem tovább. De csak jöttek utánam.

-Hé cicababa! Neked beszélek!-mondta megint.-Áll meg szivi!

És csak röhögtek. Rettenetesen idegesített, de úgy gondoltam, ha nem foglalkozom vele egy idő után kizuhannak a piától. Ilyen az én szerencsém, nem így lett.

Utolértek és körbeálltak mind a hárman. Azonban Malcolm Huges megruházása óta nem féltem az ilyenektől.

-Nem hallottad, hogy neked szólunk cicababa?

-Nem akarok bajt srácok. Hagyjatok békén.

-Nocsak nocsak...micsoda kis vadmacskát fogtunk fiúk!- nevettek és röhögtek én pedig egyre idegesebb lettem.

Aztán az egyik belemarkolt a fenekembe, a másik meg elkapta  a karomat és bevonszoltak a sikátorba, majd az amelyik elkapott nekivágott a falnak. Ha pedig ez nem lett volna elég arra, hogy megkapják a magukét, a ruhának felfeslett az alján a varrás.

Három rúgásból és hat ütésből elintéztem a dolgot, aztán már csak az volt a bajom, hogy milyen béna vagyok, hogy képtelen vagyok vigyázni egy ilyen drága és szép ruhára.

Az érzés viszont nem hagyott nyugodni egész úton. Úgy éreztem, hogy valaki követ, de nem láttam senkit. Megálltam egy szökőkútnál, amikor mellém lépett egy férfi. Iszonyú jóképű volt. Kék farmert és vékony, fekete szövetkabátot viselt, ami alatt egy fekete póló volt. A nyakára egy sál volt tekerve hanyagul, szőkés barna haját olykor meglebbentette a hűvös szellő. Markáns arcát enyhe borosta fedte, amitől csak még férfiasabbnak látszott.

-Nem kellene itt álldogálni kisasszony. Még megfázik. -mondta nekem. A hangja pedig pont olyan volt amilyennek elképzeltem. Szépen zengő, kicsit mély és észbontóan szexi.

-Köszönöm, de tudok vigyázni az egészségemre. -ám a férfi levette a kabátját és a vállamra terítette.

-Fogadja el. Nem venném a szívemre ha egy ilyen szép nőt hagynék megfázni.

Erre fülig pirultam. Biztos mert az egész fejem elkezdett égni,és a férfi apró félmosolya is erre engedett következtetni.  Végülis én is csak nőből vagyok. Szeretem a bókokat.

-Köszönöm. De amíg nem ismerem addig nem fogadok el semmit senkitől.

-Engedje meg, hogy bemutatkozzam kisasszony. Shadow.

-furcsa neve van.

-Szabad tudnom az ön nevét?

-Pax.

-Pax. Az ön neve sem mindennapi.

Így álldogáltunk egy darabig, a korlátnak támaszkodva néztük hogyan táncol a víz a szökőkútban.

-Eltelt az idő- mondtam végül.- Ideje visszamennem a panzióba, mert holnap hosszú út áll előttem.

-Örülök, hogy megismerhettem kisasszony.- fordult felém a férfi. Megfogta a kezem. Az enyém hideg volt, mint egy jégcsap. Mindig is hideg volt a kezem, és most még tele volt karcolásokkal is, mert pár napja beleestem egy rózsabokorba. Az öve viszont kellemes tapintású volt, lágy és meleg. Csókot lehelt a kezemre én pedig indultam visszafelé amikor eszembe jutott a kabát.

-Ó de buta vagyok- fordultam vissza, de meglepetésemre a férfi már nem volt sehol.

Nagyon furcsa volt az egész. Visszamentem a panzióba és lefeküdtem aludni.

-Shadow....Árnyék.- aztán elnyomott az álom.

A panzió előtt Shadow állt és Pax ablakát figyelte mereven.

~Nem tudom, téged kereslek e. De ha te vagy, megteszem amit kell.  Bár nagyon remélem, hogy most először…tévedek~

Másnap reggel visszaindultam a faluba. Otthon viszont Irwing közölte velem, hogy be kell költöznöm a városba, mert az egyik barátjának segítségre van szüksége.

-Miért nem mész te?

-Nem mehetek Pax. Nekem rengeteg dolgom van itt.

-Nekem nem? Majd én viszem itt a boltot, amíg te segítesz a barátodnak a városban.

-Pax. Te mész és kész. Te még fiatal vagy és gyors. Én pedig már öreg és lassú. Nem bírnám a városi tempót.

Ó Yeah! Irwing-nal nem lehetett vitatkozni. Erélyes idősebb úr volt, már túl az ötvenen. Persze úgy pattogott, hogy azt egy kamasz is megirigyelhetné.

-Ne nézz így lányom. -mondta a főnököm.

-Hogyan ne nézzek?

-Ilyen mindentudóan.

-De miért kell...

-Pax!- teremtett le Iwing- Mész és kész! Erről nem nyitok vitát!

-De mi lesz a házammal, a kutyámmal a macskámmal...

-Nincs se kutyád se macskád. A lakásodat pedig kiadhatod addig albérletbe, abból is lesz plusz bevételed.

Végre egy jó hír, legalább amíg találok albérlőt megúszom a költözést és talán addigra nem is kellek.

-Jó, majd adok fel egy hirdetést.

-Jaj, nem kell. Már találtunk megfelelő személyt. Tisztes, rendes ember. Masonéknál fog dolgozni a lovardában, mint oktató.

Ez szép! Mondhatom remek! Mindent elintéztek a hátam mögött.

-És én hol fogok lakni?

-Már neked is meg van a helyed. A mi régi lakásunkat kapod meg. Szerencsére nem adtuk el. A bérleti díjat elengedjük neked, csak tartsd tisztán, de azzal nem lesz gond.

Irwing mosolygott és nagyon jól tudta, hogy engem meg esz a méreg. Nem szeretem, ha a hátam mögött szervezkednek az én életemről.

Dúlva-fúlva költöztem Edinburghba. A lakás szép volt, szép, gyönyörű. Tágas, nem a város központban volt szépek voltak a színek. Kellemes hely. De mi lesz velem, ha eljön a telihold?

A Ladybird Village a város egyik nagyobb virágboltja volt. Második hete dolgoztam itt. Szerencsére az itteniek ugyanolyan kedvesek voltak, mint Irwing boltjában. Aztán beütött a krach. Ha lehet az ember szerencsétlen akkor én duplán is az voltam. Ugyanis a boltba belépett a nővérem. Vagyis a volt nővérem. Szőke hosszú haj, nyakig smink és rózsaszín cicoma. Noha a fiúját laposra vertem, valamiért a ő közelében mindig lemerevedtem. Talán, mert mégiscsak vele éltem több mint húsz évig.  Próbáltam minél távolabb minél messzebb húzódni. Még a vágott virágok mögé is elbújtam. De persze kit szólított meg! Engem.

-Hé maga!

Mit sem változott. Ugyanolyan pökhendi és fennhéjázó, mint régen.

-Tessék hölgyem. -mondtam eltorzított hangon egy váza mögül.

-Menyasszonyi csokrot akarok csináltatni. Milyen ajánlatuk van?

-Kérem.- mondtam még mindig eltorzított hangon- Van rózsa, kála, szegfű..és elkezdtem sorolni a virágokat.

-Nincs valami prospektusuk, vagy brosúrájuk.

Azt sem tudod mit jelentenek te szerencsétlen gondoltam magamban, amikor belépett a rémálmom.

Malcolm Huges teljes valójában. Ugyanolyan , mint akkor régen. De örömmel tapasztaltam, hogy a betört orra nem változott.

-szivi. Megtaláltad a megfelelőt?

-Jaj édesem.- enyelegtek, engem meg a hányinger kerülgetett. -Ezeknek még csak egy albumuk sincs, ráadásul ez a nő még csak rám sem hederít.

-Hé kislány! -ugyanaz a fellengző, pökhendi hangnem. Mintha ő lenne a világ ura. -figyeljen a leendő feleségemre hallja!

-Én figyelek uram. De ha szeretnék küldök valakit, aki többet tud segíteni önöknek, mint én.

-Akkor mit áll még itt?-üvöltött.

Már épp elindultam, amikor Malcolm egyszerűen kitette elém a lábát és én megbotlottam benne. Elterültem a földön. A váza eltörött, a virágok szétszóródtak, én pedig beletenyereltem a szétszóródott cserepekbe. Persze azonnal lelepleződtem.

-Nahát szívem nézd csak.-nevetett Malcolm- A húgocskád.

-Ne nevezd így ezt a szerencsétlent. Sosem volt a húgom. Csak egy zombi.

És nevettek. Csak nevettek. Én pedig megszégyenülten feküdtem a földön. Nem akartam balhét, ezért csak tűrtem. Aztán megláttam a kezet amelyik felém nyúl. Azonnal felismertem a rejtélyes idegent akivel a szökőkútnál találkoztam.

-Szabad?- kérdezte, és és becsúsztattam vérző kezemet az övébe.

Felsegített, erre Malcolmban felment a pumpa.

-Hé haver ne szólj bele!

-Nem szeretem, ha valaki abban leli örömét, hogy megalázza a másikat.- válaszolt színtelen hangon Shadow.

-Nem érdekel mit akarsz, ez az én dolgom.-és már láttam,hogy ütni akar. El akartam lökni Shadowt, de úgy állt előttem, mintha oda lenne betonozva. És Malcolm ökle már a markában volt.

-Azt sem szeretem, ha valaki csak erőszakkal képes szót érteni az emberekkel.

Azzal kicsavarta Malcolm karját és kitessékelte az ajtón. Akkor ért oda Dawn, a boltvezető. Negyvenes éveiben járó, fiatalos hölgy volt. Rövid vörösesbarna hajjal és nagy barna szemekkel. Kicsit szeplős is volt.

-mi volt ez a csörömpölés? Úristen hogy néz ki a kezed?

-Semmi baj, csak elestem.

-Inkább ellőkték.-hallottam Shadow hangját az ajtó felől. -Az úr akit az előbb kitessékeltem  ellökte szegényt.

-Sajnos ilyenek mindenhol vannak. Köszönjük a segítséget. -aztán felém fordult- el kell látnunk a kezedet.

-Ha megengedi én majd segítek. Van tapasztalatom az ilyenekben.

-Talán orvos?

-Nem hölgyem. De van három elég fiús húgom. És én sem voltam épp otthonülő gyerek. -felelt nevetve a férfi.- Nem annyira vészes, mint amilyennek látszik.

-Pax?-nézett rám Dawn kérdőn.

-Nincs semmi baj.

-jó akkor hátul le tudjátok kezelni a sebet. Én addig összetakarítom ezt itt.

Shadow keze pont olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Puha és meleg. Az enyém pedig mocskos és véres.

-Nem fáj?

-Nem. Nagyon finoman csinálja, ezért nem érzek semmit.

-Ennek örülök.

Aztán megint hosszú csend. Csak figyeltem, ahogy egy csipesszel kiszedi az apróbb darabkákat, aztán megkért tapogassam végig a sebet érzek e még benne szilánkot.

-Miért én?- bukott ki a számon.

-Mert a maga keze, és maga érzi van e még benne valami.

Végigtapogattam, de már nem volt. Aztán lefertőtlenítette a sebeket végül kötést tett a kezeimre.

-Nem szoros?

-Nem. Köszönöm.

-akkor végeztünk.

-Maga már másodszor segít rajtam.

-Csak a véletlen.

-Nálam maradt a kabátja.

-Szeretné visszaadni?

-Persze, elvégre a magáé.

-Egy feltétellel.

Feltétel? Feltételeket szab egy kabáthoz? Várjunk csak, és én mit csinálok? Flört? Flörtölök? Hamarosan telihold én meg ...flörtölök? De kizökkentett a gondolataimból.

-jöjjön el velem vacsorázni?

-Tessék?

-Vacsorázzon velem.

-Mikor?

-holnap este.

- Holnap este telihold lesz.-bukott ki a számon.

-Nem is lehetne jobb időpont egy első…vacsorára.

-Rendben.~Mit mondtam?~

-Akkor holnap idejövök magáért. Este nyolcra.

Azzal Shadow elment.

Ó én marha!!!  Tényleg meghülyültem. Ennyi, kampec, viszlát ép ész! Nem tudom a nevét sem, otthon a telefonkönyvet is végigböngésztem, de abban sem találtam semmiféle Shadowt.

Holnap este pedig…telihold.

Fel alá járkáltam a lakásban. Mit járkáltam, egy egész Grand Canyont vájtam a szőnyegbe. Meg lyukat ütöttem a falba a fejemmel. Én marha! Istenem! Csak én lehetek ennyire nyomoronc.

Nagy levegő. Nem baj. Annyi mindent sikerült már megoldanom. Ez is csak egy megoldandó probléma.

-A legegyszerűbb, hogy nem megyek el. De dolgozom, és nyolcig. Akkor fáradt leszek. Igen ez jó lesz. Fáradtságra hivatkozva lemondom.

Istenkirály vagyok!

Vállon veregettem magam, hogy ismét megoldottam egy problémát.

Aha. Hittem én.

Másnap bementem dolgozni a bekötözött kezeimmel és széles mosollyal a számon, hogy milyen szuper is vagyok.

-Készülsz a randira?- Dawn mosolya beragyogta a boltot. Hiába, valaki egyszerűen vidámnak születik.

-Persze.- válaszoltam. Végül is igazat mondtam. Készülök, hogy lemondjam.

-Nagyon csinos.- Dawn kacsintott, majd indult kiszolgálni a következő vevőt.

Igen. Tény, hogy Shadow csinos, és jóképű, és őrjítően szexi. Nekem meg akkora a mosolyom, hogy fültől fülig ér a szám, ha csak rágondolok. De köztünk úgysem lehet semmi.

Teltek az órák. Az órák és az órák. És nem voltam fáradt. Miért is? Ja igen. Mert épp annyi vendégünk volt amennyit Dawn egyedül is kiszolgált. A kezeim miatt nem engedett dolgozni.

Ennyit a szépen kidolgozott tervemről. Gratulálok magamnak. Végülis egyszerűen le is mondhatnám.

Este nyolc, és én idegesen toporzékoltam. Na nem a randevú miatt..vagyis, nem csak amiatt.

-Nyugodj meg lányom.-nyugtatott Dawn. -Minden remekül fog menni.

-Aha. Abban biztos vagyok.- és még csak nem is voltam gúnyos.

Aztán hallottam az ajtó feletti szélcsengő hangját. Majd a cipő sarkának koppanása. Hosszú, nyugodt lépések zaja.

Shadow igazi úriember benyomását keltette, mégis lezser volt. Láthatóan olyan ember, aki jól érzi magát a bőrében.

Sötétkék farmernadrág volt rajta, fekete ing, és egy nagyon elegáns cipő.

Szögletes arcát kihangsúlyozta az enyhe borosta, és a szeme, az a tengerkék szempár...Na, azzal tutira minden nőt levesz a lábáról.

De nekem, Pax McLeadnek ellen kell állnom, bármennyire is nem akarok.

-Jó estét.-és már nyúlt is a kezem felé. Olyan finoman fogta meg, mintha egy lehulló tollpihe lenne. Hirtelen azt is elfelejtettem mi a nevem, nemhogy azt, hogy bajban vagyok.

-Jó... Jó estét.

-Indulhatunk?- és tartotta a karját, hogy kikísér.  Micsoda gesztus. Igazi úriember.

-Indulj már!- lökött meg Dawn és egyenesen a férfi karjaiba estem. Ahhoz az izmos mellkashoz, hmm,és milyen jó illata volt.

-Bocsánat. Elnézést.

-Ugyanmár. Ne szabadkozzon. Kérem.

Aztán rám nézett az a tengerkék szempár, és abban a pillanatban tudtam, hogy hiába minden próbálkozás, minden ellenállás, elvesztem a hullámokban.

-Indulhatunk?- kérdezte mégegyszer.

-Persze.

-Csak ügyesen.- hallottam Dawn suttogó szavait.

De jó, hogy ennyien szurkolnak nekem.

A Ladybird Village előtt sok autó szokott parkolni. Régi veterán járgányoktól kezdve a modern, áramvonalas kialakítású Porsche cabriókig.

De az éj fekete 2011-es Crysler 300c még így is kitűnt a nagy tömegből.

Shadow kinyitotta nekem az ajtót és besegített, majd ő is beült. Bepöccintette a motort, ami halkan duruzsolt. Olyan volt, mintha egy macska dorombolna.

Az autó kigurult a bolt elől, és elindult észak felé. Arra, amerre két héttel ezelőtt még én is laktam.

-Mi a baj?

-Semmi.- a fenét. Csak ha nem vigyázok meg foglak ölni. Vagy te ölsz meg engem.

-Nem is félsz?

-Kellene?

Shadow elengedett egy mosolyt. Valami nagyon zavart abban a mosolyban. Olyan mindent tudó volt.

Shadow figyelte a mellette ülő lányt. Hollófekete hosszú haja copfba volt fogva. Hófehér bőre volt, a karján egy két helyen forradások látszottak. Aztán a kezét nézte. Azokat a kezeket, amiket ő kötözött be tegnap.

Figyelte a lány lágy arcvonásait. Ovális arca volt, a fekete frufru lágyan hullt a homlokára, amit Shadow rossz néven vett, mert takarta Pax nagy, sötét szemeit, amitől az egész arca inkább egy megszeppent őzikére emlékeztette a férfit.

Nem tudta elképzelni erről a lányról, hogy az ami.

Kár, hogy amíg nem jön fel a telihold nem lehet biztos benne, hogy a lány valóban az ő fajtájából van e.

A vérfarkasoknak, ha nincs telihold, ugyanolyan emberi szaguk van, mint a többinek.  Az egyetlen különbség, hogy erősebbek, gyorsabbak az átlagos embereknél.

Ám ha a hold teljes pompájában látszik az égen, akkor a történet már nem olyan egyszerű.

Vagy képesek uralni a bennük rejlő farkast, vagy nem.

Ha képesek, akkor nincs gond, de ha egyedül jönnek rá, hogy mik is valójában félni kezdenek saját maguktól.

Olyankor a vadállat átveszi az irányítást, az útjukat pedig véres gyilkosságok és szétmarcangolt tetemek jelzik. A legrosszabb az egészben, hogy másnap nem emlékeznek semmire.

Az ilyeneknek nem volt mesterük, nem volt olyan a közelükben olyan, aki megtanította volna őket arra, hogy ami bennük van, attól nem kell félni. Azt el kell fogadni. Persze voltak olyanok is, akik tudták mindezt, csak azok mind velejükig romlott , gonosz lelkek voltak. Sorozatgyilkosok. Ám őket már szerencsére kiírtották a vadászok.

Shadow is egy ilyen vadász volt. Olyan vérfarkas, akinek az a dolga, hogy az emberfarkasokat levadássza, hogy a farkasok titka titok maradjon.

Három feladata volt. Felkutatni, megbizonyosodni, és likvidálni. 

Azt viszont nem tudta elképzelni, hogy Pax is egy ilyen lény lenne. Olyan szépnek látta, olyan sebezhetőnek, mégis erős volt a maga formáján.

Shadow pedig egy gazembernek érezte magát, amiért ilyen helyzetbe hozta.

Észak felé mentek. Ha a lány valóban az aki, akkor ott el tudja intézni a dolgot szemtanúk nélkül.

-hová megyünk?-Pax hangja visszarántotta a gondolataiból. Újra végignézett a lányon. „Nem lehet ő”.- gondolta magában.

-         -Északra. Van ott egy kis erdei vendéglő. Az a kedvenc helyem.

-Ilyen mesze megy el a várostól, ha vacsorázni akar?

-Higgye el. Megéri.

-Mivel foglalkozik?

-Festő vagyok.

-Na látja ez az, amit nem hiszek el.-nevetett Pax.

-Miért? Olyan hihetetlen?

-Drága autó, drága ruhák, északi vendéglő. Kérem. Elhiszem, hogy a kortárs művészet sokat hoz a konyhára, de nem hiszem, hogy ennyit.

-Pedig higgye csak el.-kis hatásszünet után Shadow feltette azt a kérdést, amit nem lett volna szabad. Első szabály a vadászok kódexében: Ne személyeskedj a leendő áldozattal.- Tegeződhetnénk?

-Már épp akartam kérni.-nevette el magát Pax.

-Akkor Pax, ha nem sértelek meg a kérdéssel. Ki volt az a szemét alak, aki tegnap fellökött?

És Pax elmesélt mindent, persze a vérfarkasos részt kihagyva.

Shadow figyelmesen hallgatta a lányt, és furcsa érzés kezdett motoszkálni a lelke legmélyén, amit nem értett. Védeni akarta. De ő nem védelmező. Ő egy vadász. Egy gyilkos. A klánban tulajdonképpen ő a legalja, hisz a fajtársait gyilkolja. Hiába a többiek érdekében, akkor is csak egy gyilkos, akit rosszabb esetben megvetnek a klánban, jobb esetben csak kívülálló a saját fajtáján belül is.

Megérkeztünk a kis vendéglőhöz. Nem volt messze attól a falutól, ahol laktam, és ahová ha minden jól megy visszaköltözöm.

A kis erdei fogadó olyan volt, mint amilyeneket a képeken látni. Fából épült, kis kémény a tetején. Kellemes, otthonos.

A belseje igen tágas volt. Az asztalok távol álltak egymástól, kis szigeteket alkottak. A terítő piros-fehér kockás abrosz volt, az asztalok tetején két teríték, egy kisebb váza, benne erdei virágok és egy kis mécses, amitől csak még hangulatosabb lett az egész.

A főpincér már láthatóan ismerte Shadowt. Szívélyesen üdvözölte, aztán megkérdezte, hogy a szokásos asztalt kéri e , majd rám nézett és láthatóan elcsodálkozott.

Végignéztem magamon. Persze, elfelejtettem felöltözni, elvégre le akartam mondani ezt a randevút.

Túrabakancsban, fekete farmerben és egy nem épp étterembe való pólóban voltam.

A pincér nemtetszését fejezte ki irántam lenéző tekintete. Ebből az is kiolvasható volt, hogy Shadow nem először jár itt hölgy társaságában, és azok nagyon valószínű nem olyanok voltak, mint én.

Kénytelen -kelletlen azonban a főpincér az asztalunkhoz kísért minket. Azt hittem az étteremben leszünk, de a főúr kikísért minket a fogadó háta mögé. Egy szépen kialakított verandára.

Ugyanolyan hangulatos világítás, ugyanolyan asztal és teríték, csak itt senki más nincs rajtunk kívűl. Az erdő egy kőhajításnyira. Az agysejtjeim azonnal elkezdtek dolgozni. A szürkeállományom pedig elkezdte ontani magából a jobbnál jobb ötleteket, hogyan tudom magamat és a körülöttem lévőket is megvédeni a fenevadtól.

A hold még nem látszódott teljesen. A legnagyobb hatását ugyan éjfél felé fogja kifejteni. De tizenegy felé már valószínűleg annyira bizseregni fog a bőröm hogy nekiállok vakarózni.

Most kilenc óra van, és már érzem, hogy közeleg.

A pincér a kezünkbe adta az étlapot. Igazi falusi vendéglátás, finom ételek. Steaket rendeltem, félig átsütve sült krumplival.

Shadow ugyanezt. Amin láthatóan a pincér is meglepődött. Már megint. Nos úgy néz ki ez a meglepetések éjszakája lesz. Mik fognak még kiderülni?

-Bort?

-Száraz vöröset?

-Csakis.

Három órám volt még, hogy belapátoljam a kaját, igyak rá egy kis bort, és meglépjek a színről. Hm..még csak sietnem sem kell.

Az étel nagyon finom volt, és Shadow nagyon figyelmes. Bár gyanús volt, hogy annyit kérdez.

-Milyen voltál gyerekkorodban?-közben töltött még egy pohárral. A steak már rég elfogyott, a poharam azonban sosem ürült ki teljesen. Pedig nem is szeretem a bort, de ez. Nagyon finom volt.

-rossz. Vagyis nem, nem rossz. Csak kívülálló voltam.

-Nem történt semmi az életedben, ami végett ilyen lettél?

Elgondolkodtam. Történt? Hogyne! Megtudtam, hogy vérfarkas vagyok.

Az ital miatt elfeledkeztem az időről. Azonban amikor megpillantottam, hogy a hold már magasan áll minden azonnal kitisztult. De hogyhogy nem éreztem semmit? Fel akartam ugrani a székről és elrohanni messzire Shadow és a többi ember közeléből, mert már éreztem a Hold hívását. A farkas felszínre akart jönni, és énekelni akart.

Shadow azonban lefogta a kezem. Olyan erősen szorította az asztalhoz, hogy moccanni sem bírtam. Megijedtem.

-Eressz el!

-Érzed már ugye?

-Miről beszélsz? Eressz el!

-Ki akar törni belőled igaz? Ne félj tőle.

De nem is tudtam figyelni arra, mit mond. Csak azt tudtam, hogy mennem kell. Nagy nehezen sikerült kiszabadulnom, vagy ő engedett el, már nem tudom, de berohantam az erdőbe.

Tudtam, hogy változom. Kiélesedett a látásom, a hallásom, a szaglásom.

A szívem hevesebben dobogott, mert tudtam, hogy üldöznek, valaki a nyomomban járt. Vagy valami. Valami félelmetes.

Shadow a lány után vetette magát az erdőbe. Kiképzése révén képes volt arra, hogy megtartsa emberi formáját, így könnyebben elbánhatott a kiszemelt áldozattal.

A szíve mélyén azonban nagyon szomorú volt, hogy Paxszal is végeznie kell.

Megtalálta a nyomát és utánaeredt. Sokáig követte, míg rátalált.

Pax egy fa tövében térdelt és a holdat nézte. Félig volt csak átváltozva, hosszú karmai nőttek, és agyarai. A szeme pedig világító kékre változott. A hajából kicsúszott a hajgumi és most kócosan hullt előre.

-Menj... el...-Shadow meglepődött. Azok, akik nem változnak át teljesen nincsenek tudatukban, mit tesznek ebben az állapotban. Pax hangja mélyebb volt, kicsit morgásra hasonlított. Shadow közelebb lépett hozzá, mire a lány hátrálni kezdett.

-Menj..el.-mondta újra, de Shadow csak közeledett.

Shadow már tudta, hogy Pax nem az, akit keres. Egy emberfarkas nem képes rendesen gondolkodni ebben az állapotban, Pax viszont csak meg akarja védeni.

-Nézz rám.-morogta Shadow, majd letérdelt a lány elé.

-Ki? Vagy? Te? -lihegte Pax.

-Segíteni akarok. Csak nyugodj meg.

Amikor Pax kissé nyugodtabban vette a levegőt Shadow megpróbálta elmagyarázni a dolgokat neki.

-Nem vagy egyedül Pax. Én is olyan vagyok, mint te. Sokan vagyunk még olyanok, mint te. Ne félj.

A férfi várt, hogy a lány felfogja, amit mondott neki, és amikor úgy gondolta sikerült folytatta.

-Pax? Tudod mi történik veled?

-Igen.

-És emlékszel az éjszakára?

-Igen. Mindegyikre.

-Oh, hála Istennek.

Shadow nem értette, mi készteti arra, hogy az tegye amit. Olyan szorosan ölelte magához Paxot, és annyira megnyugtatta az érzés, hogy nem kell megölnie, hogy elfelejtette, neki nem lesz helye a lány elkövetkezendő életében.

Nem értettem, mi történik velem. Amióta tudom, mi vagyok, először nem tudtam, mit tegyek. Nem akartam bántani Shadowt, de nem tudtam, mit teszek, ha a közelembe jön. Vagyis de, tudtam, nagyon is jól. De miért?-a gondolatmenet azonban itt megszakadt, amikor megéreztem az illatát.

Furcsa volt. Más volt. Aztán megláttam a szemét. A tengerkék szemek most borostyán sárgában világítottak.

-Olyan, mint én?

-Igen. Olyan vagyok, mint te.

Csak nagyon nehezen fogtam fel a szavait. Hát mégsem vagyok egyedül? Határtalanul boldog voltam, aztán átölelt.

Olyan szorosan olyan birtoklón, mégis olyan gyengéd és védelmező volt. Valami olyat éreztem, mint soha azelőtt.

A testemet már nem az agyam irányította, hanem az ösztönök. A kezem felkúszott a hátáról a tarkójára, a fejem az övé felé fordult.

Az ujjam végigsimított az álla vonalán a szájához. Olyan érzéki volt, még a hegyes fogak sem rontották a hatását.

Egyre közelebb és közelebb hajoltam. Éreztem, ahogy a szívverése egyre gyorsabb lesz.

Hiába a kiképzés, a sokéves gyakorlat, a gyilkos élet, Shadow nem tudott ellenállni a Paxból áradó rendkívüli energiának.

Keze végig simított a derekán, fel a hátán a tarkójáig.

Aztán vissza, lefelé, miközben ajkai a  lány szájáról levándoroltak a nyakára, majd a kulcscsontjára. Aztán egy erős mozdulattal felrántotta őt az ölébe.

Lecsúsztatta róla a pólóját, miközben testük összesúrlódott.

Csak annyit érzett, hogy Pax keze végigcirógat a vállán, majd lecsúsztatja róla az inget.

A lány elhelyezkedett a férfi ölében, nyelvük újra vad táncot járt.

Shadow olyan elemi ösztön vezérelte, amiről azt hitte már teljesen kiirtotta belőle ez a fajta élet amit művelt. Se a klánban , sem azonkívül nem lelhet párra származása végett, és ha most megteszik, amire készülnek, amit egy ősi ösztön követel, a lány sorsát is megpecsételi.

Shadow elfordította a fejét és lefogta Paxot, majd próbálta visszanyerni az önuralmát.

Ám a szíve olyan hevesen dobogott, hogy majd kiszakadt a mellkasából, az agya pedig csak azt a képet vetítette a fejébe, hogy a lány alatta fekszik meztelenül, miközben testük újra és újra eggyé forr.

Nem..nem, nem ...Cikázott végig az agyán ez az egyetlen szó, aztán megfogta Pax vállát és átfordította magukat, így ő került felülre.

Erősen szorította mindkét kezét a földhöz. Mindketten ziháltak.

Pax vágyakozva nézett Shadow szemébe és a férfi a borostyánszínű izzásban jól látta, hogy most bármit megtehetne a lánnyal.

-Nem. Lehet.-válaszolta a férfi fogcsikorgatva, összezárt szájjal.

Végül az utolsó dolgot tehette, amivel még megmenthette magukat. -Nézz a szemembe- mondta , és a lány engedelmeskedett.

A férfi belenézett a lány jég kék szemeibe, amik pár perc után álmosan csukódtak le.

Otthon ébredtem. Vagyis a lakásban ahol jelenleg lakom, mert az otthonom, az a kis ház a faluban, ahol már négy éve élek.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a saját ágyamban ébredtem.

Furcsa volt az egész. Mindig emlékszem ezekre az éjszakákra, most viszont a fele valahogy kiesett.

És a fejem is rettenetesen fájt.

Megpróbáltam felülni az ágyon, de csak egy siralmas nyögés sikeredett, mivel a fejem legalább tízszer olyan nehéz volt, mint a testem bármely része.

-Várj, segítek.

Te meg ki vagy? A kérdés hál' égnek nem hangzott el hangosan, mert időben eszembe jutott a válasz.

-Mi..Mi történt?

-Mire emlékszel?

-Vacsoráztunk..-próbáltam összeszedni a gondolataimat, amik ide-oda cikáztak és nagyon nehezen sikerült időrendbe raknom őket.

-Igen. Mire emlékszel még?

-Mennyi az idő?

-Fél hat, este. Mire emlékszel még?

-Este fél hat? Nekem dolgoznom kellett. -fel akartam kelni. Rossz ötlet volt. A fejem zúgni kezdett, és ha Shadow nem tart meg úgy verem be az ágytámlába, hogy kettéreped. Mindkettő.

-Nyugalom. Nyugalom.- hallottam Shadow hangjában a rémületet.- Sajnálom.

-Micsodát?

-Elkábítottalak. Csak rád valahogy másképp hatott.

-Te hoztál haza? Bocs, hülye kérdés volt.

Az a félmosoly. Három napja ismerem, mégis az a félmosoly, egy örökkévalóságig képes lennék nézni. És még mást is.

-Mit csináltál?- kérdeztem tőle, amikor visszatért a konyhából. Egy tál levessel?- Te főzni is tudsz?

-Igen. Önellátó vagyok. Egyél.

Aztán fogta a kanalat és a számhoz tette. A leves finom volt. Ízre, illatra ínycsiklandó, és nem volt forró, de hideg sem. 

-A munkahelyed miatt ne aggódj. Már beszéltem a főnököddel, és egyáltalán nem haragudott.-kis szünet után viszont rátért a lényegre.- Pax. Mire emlékszel még?

Hűű azt hiszem valami nagyon eszembe jutott. De mennyire!

-Mindenre. Egészen addig...

Shadow elfordította a fejét. Már megint.

-Miért...-istenem, megint ég a fejem- Miért nem...?

-Mert.

-Ez nem válasz. -a hangom keményre váltott.- Sajnálom, elfelejtettem, hogy nem vagyok elég jó neked.

Mintha egy tank döntött volna hanyatt. Egy nagyon gyors tank, mert Shadow egy szempillantás alatt fölém kerekedett. Az illata most is mámorító volt, férfias, enyhén éreztem az erdei föld illatát.

A keze szorosan a testem mellett pihent az ágyon, a lehelete a nyakam súrolta

-Sose mondd ezt többé.-lehelte a nyakamba, amitől a vérem ismét pezsegni kezdett- Gyönyörű vagy.

-Nem igaz.

-De igen.

Éreztem, hogy ő is akarja. Tudtam, hogy ő is akarja. És történjen bármi, most meg is fog történni.

-Akkor miért nem akarsz? Érzem, hogy kívánsz.

-Nem lehet. Nem ismersz, nem ismered a faj törvényeit...a...

-Nem érdekel...

Akkor belé folytottam a szót. Nem, nem hagyom, hogy olyan törvények szablyák meg az életem, amiket nem ismerek és nem is akarok. Régóta egy törvényt ismerek csak, az a fontos én mit akarok.

Shadow nem tudott ellenállni a támadásnak. A hold pedig még csak sokára jön fel, így az erejét sem tudta használni.

Pax elkapta a tarkóján, és szorosan tartotta a fejét. De ha már akarta volna sem tudta volna elhúzni. Akkor, amikor az erdőben a jég kék és a borostyán sárga tekintet találkozott aláírta a saját halálos ítéletét. Végérvényesen a lányé lett, a teste, a lelke, az egész lénye. És isten látja lelkét nem akart rosszat Paxnak, de ő is akarta. A Farkas akarta. Az az ősi ösztön, ami egymás mellé rendeli a párokat.

A lány lehúzta magához, miközben elhelyezkedett alatta. Shadow keze felfedezőútra indult.

Finoman végigsimított a mellei között, majd rátért az egyik halom cirógatására. Szája elhagyta a lány ajkait és lejjebb vándorolt. Kettészakította a vékony pólót és a szája lejjebb csókolta, a mellei között..

A keze közben lassan cirógatta a lány fehér bőrét, a nyakáról lesimított a vállára, majd végig az oldalán. Elidőzött a hasán, köröket rajzolt Pax köldöke körül. Aztán lejjebb csúszott a lábai között, és végighúzta a kezét a lány combjának külső oldalán, megállt a csípőjénél, de mielőtt lehúzta volna róla a bugyit Pax egy gyors mozdulattal átfordította magukat és ő került felülre.

Ráült Shadow csípőjére, és elégedetten tapasztalta, hogy férfi is felkészült, akárcsak ő.

Ő sem volt épp finomkodó. Letépte Shadowról az inget, úgy, hogy a gombok szanaszét repültek a szobában. Aztán lecsapott a szájára, miközben szorosan hozzásimult.

Gyors volt és erős. Ő akart irányítani, elvette Shadow eszét annyira, hogy képtelen legyen gondolkodni, mert tudta, az mindent tönkretett volna.

Kicsatolta a nadrág övét, majd lehúzta  a cipzárt és amilyen gyorsan csak tudta lerángatta a nadrágot róla.

Innentől pedig már nem volt megállás. Shadow visszarántotta magára aztán, megint ő került felülre. Letépte a lányról a szövött csipke anyagot ami még egyesülésük útjába állt. Amikor látta, hogy Pax teljesen felkészült a fogadására mélyről jövő morgást hallatott. Semmi mást nem akart abban a percben csak azt a lányt, testestül-lelkestül.  Pax felszisszent amikor férfi teljesítette akaratának, de aztán kellemes érzés futott végig a testén. Shadow érezte, ahogy a lány teste megremeg az övé alatt, várt egy kicsit amíg kiheveri a hirtelen támadást, majd elkezdet benne mozogni, lassan, de erőteljesen. Ahogy egy igazi férfi. Elsősorban a lány számított, és csak aztán ő. De még így is maga volt a mámor, A kéjes nyögések Shadow fülében úgy visszhangoztak, mintha nem is létezett volna soha semmi más ezen a hangon kívül.

Amikor egyre közelebb értek a csúcshoz Shadow fokozta a tempót, Egyre nagyobbakat, és erősebbeket lökött. Érezte Pax szívét ahogy egyre hevesebben ver, egyre közelebb kerül a beteljesüléshez.  A Lány körmei a húsába vájtak, végigszántottak a vállán és megkapaszkodtak erős izmaiban  amikor a gyönyör végighullámzott a testén.

Shadow is hamarosan követte őt. És még mielőtt ráhanyatlott volna oldalra gördítette magukat és átölelte.

Egymás szemébe néztek, amikor az egész véget ért, és Shadow ott és akkor végérvényesen és megmásíthatatlanul beleszeretett. Még ha ezzel örök kárhozatra is ítélte saját magát.

De ott és akkor csak az a pillanat számított. Szorosan magához ölelte Paxot, és nem engedte el egész éjszaka.