Sötét tánc- 16. fejezet

 Sötét tánc- 16. fejezet
(erotikus jelenetet tartalmaz)

P.Box- Fantom lány

Uriel megvárta, míg Gabriel biztosan elmegy, majd lakhelye egy távolabbi vége felé vette az irányt.
Az arannyal átszőtt fehér márványterem szinte teljesen üres volt leszámítva a vízzel telt tálat, de eme lakhely igazi mivolta az hófehér függönyökön túl rejtőzött.
Hatalmának és erejének segítségével az angyal könnyedén el tudta rejteni a fehérségen túli világot. Ha bárki megneszelné az ő kis titkát, akkor mindennek vége lenne a számára. Márpedig neki az a személy jelentette a mindent, aki ott rejtőzött.
Jól emlékezett arra a pillanatra amikor először meglátta őt. Phantheraet.
Uriel kezdetben, amikor az első látomások megjelentek a szeme előtt félt, és nem tudta mit tegyen. A látomások tele voltak érzelmekkel, de a leghevesebbek a fájdalom és a szenvedés voltak. A gyötrődések közepette Uriel elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, többi társával. Zárkózott és magányos lett, és az is maradt. Amikor kezdte felfogni a látás mikéntjét megpróbálta a dolgokat megváltoztatni. Megpróbált segíteni, átírni, közbeszólni, ám vannak olyan dolgok, amiken nem lehet változtatni. Amiknek mindenképp meg kell történnie, úgy , ott és akkor, ahogy az a Nagy Könyvben megíródott.
Az első kudarc után Uriel fohászkodott Istenhez vegye el tőle ezt a képességet, ám ő nem teljesítette a kérést. A második után már könyörgött, de Isten nem hallgatta meg. A harmadikba pedig majdnem belehalt.
Lucifer lázadásának leverésére szövetkeztek az angyali seregek. Uriel is kardot ragadott és a harcban összecsapott a későbbi démonherceggel. Még most is fülében csengenek a szavak.
-Ne tedd Testvér! Ugyan mi jó származhat ebből?
-Te már csak tudod nem, Uriel? Hiszen te látod a jövőt!
Test test ellen, erő erő ellen küzdött. De Lucifer erősebb volt. Sokkal erősebb. Halálos sebet ejtett Urielen, aki a földre hullt, és várt. A Végső csapás azonban elmaradt.
Kábulatában látta még, amint megnyílt a föld, s a láng és gőzfelhőből testet öltött egy vörös hajú nő.
A démon meghajolt Lucifer előtt, majd mondott neki valamit. Lucifer ugyanígy tett ezután, majd lenézett Urielre. Szemében bánat, és megbocsátás tükröződött, amit Uriel nem tudott akkor mire vélni.
Aztán a szeme előtt megjelent a démonnő arca. Phantherae zöld szemei beleitták magukat a lelkébe, gyengéd érintése gyógyír volt vérző sebeinek, hófehér bőre vakított az éj sötétjében, édes hangja elnyomta a csatazajt. Aztán egy fekete örvény magába szippantotta őket, s Uriel három héttel később ébredt fel, itt ezen a helyen, amit most Angyalszigetnek neveznek.
Uriel csizmás léptei döngtek a padlón, ritmusuk, mint a lassú szívdobbanás.  Robosztus alkata, mint a cserkészű fekete párduc közelített a helyiség felé.
Amikor elhúzta a függönyt, az ágyban ott aludt élete szerelme. A Démon Látó, aki megmentette az életét, és amiért nagyobb árat fizetett mint kellett volna.
Uriel szerette. Még akkor is, ha ezért az angyalok sosem fogják igazán maguk közé fogadni. Uriel végignézett a karján, ami angyal nyelven hírdette erejét, és képességét, majd a szívére helyezte kezét melyen a démon és az angyal nyelv keverékével hűségének záloga volt bőrébe vésve. Az igaz szerelem, amelyet Phantherae iránt érzett.
Amikor a nő megmozdult az ágyban s ráemelte világoszöld szemeit, Uriel szíve megdobbant. Az életét köszönheti a nőnek, s most már ő az élete. Abban pedig biztos volt,  hogy a nő ugyanígy érzett iránta. Egymás támaszai voltak a bajban, örömben egyaránt.
Amikor felfigyelt a férfira felé nyújtotta kezét s az azonnal a karjaiba húzta őt. Sokszor csak feküdtek így egymás mellett s ez mindkettejük számára szebb és jobb volt, mint maga a mennyország.
Ám most mindketten mást akartak.
Uriel belecsókolt a nő nyakába s lassan araszolt lejjebb, miközben apró csókokkal borította hófehér bőrét.
Phanterae végigsimított az angyal erős karján, mely mindig védelmezőn fogta körbe, bármily szenvedélyesen hódoltak is a test örömeinek. Beletúrt dús , fekete hajába, míg a  férfi a mellénél időzött. Csókolta, szívogatta, nyalogatta, egyre lejjebb és lejjebb, ragadozó tekintettel figyelve, ahogy a vörös démont egyre jobban és jobban elragadja a vágy. Uriel vére helyén izzó, forró láva kavargott. Ledobta a lepedőt, ami a démonát takarta s szájával birtokba vette nedves kelyhét, mire Phantherae felkiáltott, és élvezettel élte át a gyönyört amit az angyal nyújtott.
Amikor gyönyöre csillapodott erejével egyszerűen eltüntette Uriel ruháit, mire az angyal halk, kéjes nevetést hallatott, s szája birtokba vette a nőét, míg teste egyesült vele és a mámor minden percében, elevenen, egy  test, egy lélekként kapcsolódtak össze, mígnem együtt lovagolták meg a gyönyör tajtékzó hullámait.
Mindketten ziháltak, testük izzadságtól gyöngyözött.
Amikor összeszedte erejét a férfi kihúzódott a nő testéből, és a szívére vonta. Phantherae pedig elégedetten hallgatta az egyre nyugvó dobbanásokat, s míg kezével a férfi testére írt jeleket rajzolta körbe, addig az vörös fürtjeit tekergette.
-Itt az idő. -szólalt meg a nő. Nem kérdés volt, nem kijelentés. Egyszerű ténymegállapítás. A férfi egy pillanatra abbahagyta a vörös hajtincs tekergetését, majd újra kezdte, mintha megnyugvást lelne benne.
-Igen. -mondta halkan.