15. fejezet
Gabriel az egyik fehér oszlopnak
támaszkodott Angyalsziget egy külön helyén, amit Uriel birtokolt.
Az angyal már régóta egy vízzel
telt tálat nézegetett, és nagyokat hümmögött, ami jelenleg borzasztóan idegesítette
Gabrielt.
Uriel volt köztük az egyetlen,
aki anélkül volt képes a múltba vagy a jövőbe tekinteni, hogy közben
beleavatkozott volna a dolgok folyásába, és megváltoztatott volna valamit.
-nos?- kérdezte Gabe.
-Nos mi?- válaszolt a válla
felett Uriel.
-Mit látsz?
-Jah! Semmit.
Gabriel az égnek emelte
tekintetét. Uriel mindig is kicsit … furcsa volt. Vagy inkább idegesítő. Vagy
furcsán idegesítő, esetleg idegesítően furcsa.
Sosem lehetett rendesen
eldönteni. Lényeg, hogy ő volt az egyetlen, aki mindent tudott. De tényleg
mindent.
Gábriel el sem tudta képzelni,
milyen lehet, amikor a múlt, a jelen, és a jövő egyszerre pereg le a szemed
előtt, és változik az emberek, angyalok vagy démonok döntéseinek alapján.
Urielnél még rosszabb volt, hogy
ő a „Mi lett volna ha” kezdetű kérdésekre is pontos választ tudott adni.
Uriel még mindig a tál előtt
állt. Fekete, fényes, derékig érő haja inkább nőies volt és szöges ellentétben
állt 190 centis magasságával, és masszív, izmos testalkatával. Arcába hulló frufruja eltakarta folyton
fürkésző világoskék szemét, így az ember, vagy angyal igazából sosem tudta,
vajon őt nézi, a múltját, vagy esetleg a jövőjét.
Senki sem szeretett Uriel
közelében lenni, talán azért, mert kinézetre inkább démonnak tetszett, mint angyalnak,
ezért volt Angyalszigeten is külön lakrésze. Egyedül talán Mihály tudott vele
szót érteni. Legalábbis Gabriel nem ismert mást.
-Uriel. - mondta Gabe kicsit
fáradt hangon. – Kérlek, ha tudsz valamit, mondd meg. Kérlek.
Szinte már könyörgött. Tudnia
kellett, hogyan segíthet Hanielen és a lányán.
-Hm- Uriel az állát a kezébe
fogta és nagyon gondolkodni látszott. Ez egy kis reményt ébresztett Gabrielben.
-Nos?
-Hmmm….
Gabriel kezdett kijönni a
sodrából a folyamatos hümmögések miatt. Szinte már úgy érezte, Uriel egyszerűen
élvezi, hogy ezzel kínozhatja. Gondolta ezt abból, ahogy a férfi huncutul mosolygott,
miközben nagyokat hümmögött. Már majdnem
feladta és elment, amikor Uriel végre méltóztatott megszólalni. Mély baritonja
betöltötte a fehér termet.
-Szeretem Sherlock Holmest.
-Mi?- Gabriel elkönyvelte, hogy
az angyal most tényleg megbuggyant.
-London, Baker Street 239. A Sherlock Holmes
múzeum.
-De ez most, hogy jön ide?
-Keresd Tamarát.
Gabriel várt, hátha valami
kiderül még. De Uriel nem szólalt meg. Úgy látszik, ennél többet, egyenlőre,
nem fog megtudni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése