Farkasok éneke- IX fejezet

 Farkasok éneke

IX. Fejezet

Shadow a börtön padlóján ült. Nem evett, nem ivott, nem szólalt meg három napja. Még csak nem is aludt csak bámult a semmibe. Még négy nap és vége lesz. Újra Pax mellett lesz, ha máshogy nem, hát lélekben.

Újabb adag étel érkezik. Amit ugyanúgy nem fog megenni. De most más hozza az ételt nem a szokott őr.

-Egyen uram. Szüksége lesz az erejére.

-Nekem már nincs szükségem semmire.

-Biztos ön ebben uram?

-Mint a halálban.

-Ó igen - kuncogott az őr- a halál egyszer mindenkiért eljön. Valakiért előbb, valakikért sokkal hamarabb.

-Értem négy nap múlva jön. És akkor elvisz mesze innen. A sok szenvedéstől.

-Miért nem harcolsz az életedért fiatalúr?

-Már nincs miért harcolnom.

-Az, aki a békét elhozza nem ezt üzeni neked.-mondta, majd elindult kifelé, amikor Shadow elkapta a kezét.

-Miről beszélsz?- nézett értetlenül az öreg szemekbe.

-Ahhoz, hogy a Béke eljöhessen előbb szükséges egy háború. A háború pedig nem mindig egy véres harcmezőn dől el. Néha fejekben, néha a szívekben, néha egy bíróságon.

-Mondd már végre mit akarsz?

-A Béke..-hangsúlyozta az öreg a szót- A Béke el fog jönni fiatalúr, és a békéért harcolni kell. Elég erős vagy most a harchoz? Nem. Hát erősödj meg, és várd a békét.

Az öreg kitépte magát a szorításból és kisomfordált a cellából. Shadow pedig próbálta megfejteni az értelmet, amik a szavak mögött bújtak meg. A béke, a halál békéje? Nem, másról van szó.  Dolgoztatta az agyát, előszedett minden elfeledett élő és holt nyelvet, ami hirtelen eszébe jutott, verseket, próféciákat, de nem talált semmit. Már épp feladta volna, amikor fény gyúlt az agyában.

Ránézett az elé tett ételre és enni kezdett.

Eltelt négy nap. Shadowt a börtönből láncokon vezetve, mint egy kutyát vonszolták a bíróság elé, aminek a McIntire birtokon lévő tisztás adott helyet. Hosszú tölgyfa asztal állt a tó partján mögötte a bíbor köntöst viselő Vének ültek öten, az öt klánból. Körben, feketében a gyászoló családok, az elhunyt klánjának tagjain keresztben vérvörös bársonyszalag. Shadow felszegett fejjel állt a bíróság elé.  Körötte halk sustorgás. Majd a középen ülő bíró int, hogy elkezdik.

- Szomorú esemény miatt gyűltünk ma össze- kezdte erős hangján -Duncan Lawson, a nemes Lawson klán fia életét vesztette egy Vadász keze által. A bíróság összeült, hogy ítéletet mondjon a bűnös felett.

Logan Lawson- fordult felé a bíró- vádolod ezt az embert?

- Vádolom.

- Vádjaid megalapozottak?

- Igen.

- Járulj hát elénk!

- Ez a korcs!- mutatott Lawson Shadowra- Megtámadta a McIntire család elveszett gyermekét. A fiam meg akarta menteni, amikor a kutya rátámadt és megölte őt! Alattomosan, még csak nem is férfiként harcolt! Itt a bizonyíték!- tette le a véres kést a bírák elé!- Ezzel a késsel vágták át a fiam torkát és ez a kés volt az ő kezében amikor megtaláltuk! Kihúztam a fiút a nyomorból és elvette tőlem a fiamat! Ezért halált érdemel!

- Meghallgattuk a vádjaidat, most a bűnöshöz fordulunk.

- Shadow, a Vadász! Bűnös vagy e Duncan Lawson meggyilkolásában?

- Mit érdekli magát mit mondok, hiszen már úgyis elítéltek!

A Bírák mind felhördültek a közönyös hangnem hallatán, csak a főbíró nem vesztette el hidegvérét.

- Pimasz vagy fiú. Mivégre?

Shadow nem állta meg, hogy ne nevessen. Életében először, még ha meghal is, ő  van fölényben mindenki mással szemben és ez tetszett neki.

- Mert mind félnek tőlem. Félnek attól, aki vagyok. A fiad- fordult Lawson felé- megölte a húgaimat. Felismertem a szemét az átkozottnak, megérdemelte a halált. Mind megérdemlitek, azért amit száz évvel ezelőtt elkövettetek. Mind Árulók vagytok.

Shadow kijelentését általános jajgatás és susmogó imák hangja követte, a félelem szaga pedig felerősödött.

- Ebből elég!  - Intette csendre a jelenlevőket a főbíró, de még az ő hangja is megremegett- Azonnal kivégezzük! Nem lesz semmilyen rítus, egyszerűen levágjuk a fejedet és bevégezzük, amit elkezdtünk. Hóhér!

Shadowt térdre kényszerítették, hozzákötözték a láncait egy fatönkhöz, hogy ne tudjon felállni. Egyenes háttal fejét feltartva nézett szembe a lesújtani készülő pallossal.

A hóhér felkészül, a kard megemelkedik majd lendületet vesz és...

A tömeg felhördül. Valaki, egy ugyanolyan fekete csuklyát viselő alak, mint mindenki, aki jelen van, pusztakézzel kapja el a kard pengéjét a férfi feje előtt és olyan szorosan tartja, hogy a hóhér képtelen megmozdítani.

- Megvétózom az ítéletet!- szólt a hang olyan élesen, tisztán és hangosan, hogy biztosan hallja mindenki amit mond.

- Mivégre merészeled ezt tenni! - Pattant fel a főbíró.

Egy mozdulat, a kard pengéje kettétört, a csuklya lehullt és ott állt Pax. Magasba tartotta a jobb kezét, amin ősi írás behegedt rajza volt látható.

- Ősi jogomnál fogva mely Blacklightként megillet!

-A Blacklightok meghaltak!

- Nem haltunk meg! Élünk, ahogy a Graysonok!

Shadow nézte, ahogy a nő közeledik a bírák asztala felé. Igazi királynő, igazi jelenség. Mindenki őt figyeli. Shadow pedig boldog volt, hogy ez a fénysugár az éjszakában az övé és senki másé.

Lassan közeledtem a hosszú tölgyasztal felé. Apró , másoknak láthatatlan mozdulatokkal jeleztem harcosaimnak, hogy menjenek a helyükre. Tudtam, hogy nem adják meg magukat harc nélkül, és hogy ma még fog vér folyni. Csak azt nem tudtam mennyi. Viszont nagyon reméltem.. Nem, tudtam, hogy nem a miénk.

-Pax Blacklight vagyok! A Fekete Villámok örököse! Ezennel visszaveszem, ami az enyém és elrendelem, hogy a bűnösök megfizetnek a száz éve elkövetett mészárlásért! Maguk öten- mutattam a bírákra, akikről csak úgy sütött a félelem.

-Logan Lawson, Rex McAvoy, Paul McIntire, James O'Donell, Samuel Wallace! -Ti is mind megfizettek a három Nagy klán ellen elkövetett bűneitekért!

Az emberek mozgolódni kezdtek,nem mertek hirtelen megindulni, mert féltek  a haláltól. Mindannyian. Jeleztem a harcosoknak, és ők máris a felsorolt férfiak mögött  termettek. A többiek még mindig rejtve maradtak.  Caedmon levette Shadow bilincseit, és a kezébe adta saját kését. Éreztem minden szívdobbanását, minden rezdülését, de most nem volt erre idő.

Valaki menekülni kezdett, a testőrök pedig rátámadtak a harcosokra.

A leszámolás kezdetét vette. O'donell leszerelte az egyik emberem és futni kezdett, mint  a nyúl. Caedmon utána. A nők menekültek, aki viszont férfinak merte nevezni magát az harcolt. Hisz már úgyis minden mindegy alapon.

Shadow Lawsonnal harcolt.  Mintha az ókorban lennék, karddal, késel, kinek mi volt a repertoárjában. Ősi bíróság elé nem lehet modern fegyvert vinni. Ezt az egy szabályt nem változtatták meg, talán nosztalgiázásból.

Szerencsére én is kiélhettem a vágyaim. Leszámoltam néhány testőrrel, de az én feladatom nem az ő megállításuk volt, én egy valakit kerestem. 

És akkor egy apró  fuvallat felém hozta szagot amiről reméltem, hogy itt lesz.

-SASKIA!!!!-üvöltöttem. És a nő után vetettem magam.  Gyorsan futott az erdőbe befelé, de sikerült elkapnom, elfognom  szüleim árulóját. Messze kerültünk a tisztáson folyó harctól. Letéptem a fejéről a csuklyát és felismertem a barátom, a tanítóm, az árulóm. -Te sem mész sehová. -mondtam neki. Szemében félelem, olyan velőtrázó félelem csillogott, hogy esküszöm, egy percre megsajnáltam.

-Miért?-kérdeztem tőle és könnyek áztatták a szemem.- Csak azt áruld el miért?

-Mert ez volt a legjobb amit akkor tehettem!

Ellöktem magamtól

-Hogyan lehetett volna ez a legjobb?

-Megöltek volna mindenkit!

-És én szerinted most mit teszek?- kérdeztem tőle- Hisz ugyanezt teszem én is most.

-Én csak békét akartam! Érts meg én csak békét akartam! Azt mondták béke lesz ha ők meghalnak és így is volt amíg fel nem tűntél!

-Addig nincs béke amíg nincs vége a háborúnak!

-A háborúnak vége volt!

-Nem volt vége!- hangom a  méregtől volt rekedt, érces- Annak a háborúnak ami  száz éve elkezdődött ma lesz vége! Itt és most!

Elfordultam. Megértettem, hogy Saskia tanító ugyan, de egyáltalán nem bölcs. Naiv és befolyásolható. Nem ölhetek meg olyan valakit, aki nincs tudatában annak mi helyes és mi helytelen. Akkor azonban belekapott a hajamba és a földre rántott.

Közelharcba kezdtünk és előkerültek a kések.

-Ha meghalsz helyreáll az egyensúly és minden rendben lesz!

-Csakhogy én nem fogok ma meghalni!-válaszoltam és lefejeltem, mire elengedte a hajamat így távolabb tudtam menni tőle. Saskia erősen hitt abban ,hogy a három nagy klán minden tagjának pusztulnia kellett, még ha mást is akart velem elhitetni annak idején.

Ezért árulta el anyámat, akivel együtt nőtt fel, és ezért akart megölni engem is, és ezért akart elválasztani Shadowtól is.

Rám támadt megint, de a lelke teljesen összetört. Nem volt egyben, a mozgása darabos volt és rendszertelen. Összeszedetlen.

Végül anyám tőre, amit Caedmon adott nekem, kísérte a halálba szegény Saskiát.

-Sajnálom-mondta utolsó erejével.

De nem tudtam rá mit mondani, nem tudtam megszólalni, csak bólintottam, majd Saskia végleg lehúnyta a szemét.

Shadow és Logan Lawson egymás körül köröztek. Lawson támadt először, de Shadow hárította.

Most végre megfizet minden egyes évért. A húgaiért, egyenként, a szüleiért, a fájdalmakért. Nem volt szabad alábecsülni Lawson alattomosságát. A félelem kihozza az emberből a ravaszságot. Ütések, rúgások váltották egymást a két fél részéről.  Egy pillanatnyi oda nem figyelés és Logan Lawson rátámadt Shadow gyenge pontjára, a sebre amelyet  a fia ejtett a késsel. Shadow testét átjárta a fájdalom, de nem engedhette meg, hogy most foglalkozzon vele. Előtte állt az aki tönkretette az életét és ezért most megfizet.

Újabb ütés, egy jól irányzott rúgás és Lawson térden állva nézett fel Shadowra.

-Nekem köszönhetsz mindent te korcs- préselte ki a szavakat összezúzott tüdejéből.

Shadow pedig lehajol hozzá, megtartotta a fejét, mélyen a szemébe nézett és annyit mondott.

-Tudom.

Felvette az elejtett kardot a földről. Egy gyors és határozott mozdulat, egy szempillantás és Logan Lawson feje is a porba hullt.

Shadow szíve pedig végre felszabadult.

Caedmon a McIntire birtok határánál érte utol O'Donellt. Felismerték egymást. Caedmon támadt először, megfontoltan, bölcsen felmérve O'Donell erejét és tudását.

Ők ketten hasonlítottak egymásra. Mindkettő ravasz, és jó harcos volt. De míg Caedmont a vendetta, addig a másik férfit a félelem hajtotta.

-Mintha azon a vérholdas estén nem féltél volna ennyire!- cukkolta Caedmon.

-Velem nem beszélhetsz így!

Caedmon máris felülkerekedett. A félelem rossz  tanácsadó ha harcra kerül a sor. Nem baj ha félsz, de akkor az ellenfeled féljen jobban, mint te. A bölcs harcos azonban nem félt. Erre az éjszakára esküdött fel annak idején. Meg is tartotta ígéretét, amikor James O'Donell holtan rogyott össze a lábainál, hasában az egykori vezér kardjával.

Le kellett ülnöm egy pillanatra. Miután Saskia meghalt és nem hallottam már a csatazajt muszáj volt leülnöm, mert a térdeim remegtek és agyam kattogott, mint a kakukkos óra. Fel kellett dolgoznom a történteket.

Amikor visszaértem a tisztásra a harcnak már vége volt. A mieink hál égnek többé kevésbé épségben maradtak, és fej is csak annyi hullt amennyi szükséges.  De tényleg megérte? Most már, tényleg béke lesz?

-Hozzatok vissza mindenkit-adtam ki a parancsot, és úgy húsz perc múlva mindenki a tisztáson volt újra.

Húsz holttest feküdt előttük a földön. Az öt bíró, Logan Lawson, James O'Donell, Samuel Wallace, Saskia és a testőrök.

-Látjátok mihez vezetett a száz évvel ezelőtti rémtettetek? Emberek életét tettétek tönkre, családokat szakítottatok szét, csak mert hatalmat akartatok. De a háborúnak itt és most vége van. Örökre.

-Paul McIntire, Rex McAvoy, lépjetek elő.- a két férfit előre lökték.-Száz évvel ezelőtt alattomos módon leszámoltatok a három nagy klánnal, amiért ti is halált érdemelnétek.

Van hozzáfűzni valótok?

-Valóban megérdemeljük a halált. -mondta Rex McAvoy- Száz éve élek a tudattal, amit tettem és felemészt, szeretném ha már vége lenne.

-Paul McIntire Te hogy döntesz?

-Én is...én is szeretném, ha vége lenne már.

Nagy kő esett le a szívemről.

-Ahogyan én is. Kijelentem, hogy a háború lezárult. Kegyelmet kaptok mindketten, és a családjaitok is.

Most pedig mindenki  távozzon. Békével a szívében.