Sötét tánc- 22. fejezet

22. fejezet

Jerome letaglózva ült az ágy szélén, és mereven bámult maga elé, miközben a fel- le sétáló lányt figyelte, aki épp azt mesélte hányszor találkozott már az Infernae Societas valamelyik emberével.

Vagyis inkább…Démonával. Nem csak ötévesen..neeem…Persze  nem is értette miért is lepődött meg, hiszen magát a társaságot Lucifer hívta életre, de a Paktum szerint az angyalok is igénybe vehetik szolgálataikat, amit maximálisan ki is használnak, így a Legfőbb Kerekasztal  tanácsnokai Lucifernek és Mihálynak jelentenek, attól függően épp mi érkezik.

Az egész úgy működik, mint egy vállalat, Vannak a nagyfőnökök, és van egy csomó részleg.

A Kerítők, mint ő, általában lelküket vesztett emberek, akik bizonyos szolgálat letelte után vissza kapják amit eladtak és mehetnek a túlvilágra, hogy újjászülessenek, vagy pedig abban a testben élnek tovább ami van nekik, de már újra halandó emberként. Őket általában a bolyongó lelkek megkeresésével, ártatlan emberek védelmével, vagy nagyon rossz emberek eltakarításával bízzák meg. A Démonok, egy elit osztag  akiket maga Lucifer válogatott, a pokolszökevények megkeresésével foglalkoznak, a féldémonok kutatócsoportot alkotnak, a félangyalokkal együtt. Talán a legütőképesebb csoport az egész egységen belül. És végül ott van pár angyal, akik amolyan pszcihológiai tanácsadó félék.

Hogy tud ennyit beszélni ez a lány? Jerome lopva az órájára pillantott, már legalább egy órája megállás nélkül jár a szája és beszél és sétál, és hevesen gesztikulál egyszerre, mindezt fáradhatatlanul.

- Figyelj!- vágott a szavába Jerome- Nem akarlak megsérteni, de szeretnék elindulni.

- O. Sajnálom. Mehetünk.

Jerome felnézett az égre, majd le a földre, megrázta a fejét, fogta a hátizsákot és kitessékelte a lányt az ajtón.

Beindított a motort, és a reptér felé vette az irányt. Ahogy haladtak, nem tudta nem észrevenni, hogy Viktória keze hogyan fogja át őt egyre szorosabban, hogyan simul hozzá az arca az ő hátához, és furcsa boldogsággal töltötte el az érzés.  

Kár, hogy nemsokára végeszakad, mert megérkeznek a reptérre.

- Magángéped van?

- Nem nekem, hanem akiknek dolgozom. Bár igaz, amennyit eddig kerestem vehetnék egyet, de…-Mit csinál? Próbál bevágódni?

- De?

- Mindegy. Nem fontos.

- Telefonálhatnék egyet?

- Mégis kinek?

- A Barátnőmnek. Tudnia kell, hogy jól vagyok.

Tamara Gábriel társaságában kávézgatott épp, és próbált puhatolózni. 

-         Megtaláltad a barátod?

-         Kit?

-         A barátod, akit kerestél amikor találkoztunk. Gondoltam azért futottál el az előbb.

-         Igen. Igen. –Gábriel egyszerűen nem tudott a lányra figyelni. Mégis kihez beszélt Belzebub? Minek jött el az ideje?

-         Hahó!

Gábrielnek csőlátása lett az erős koncentrációtól, csak a csésze kávét látta maga előtt. Nem jó, mert így megint ragyogni fog a szeme. Próbálta legyűrni a gondolatait, de nem nagyon sikerült, amikor megszólalt Tamara telefonja.

-         Ne haragudj, ezt fel kell vennem. Haló?

-         Szia Tami! Csak azért hívlak, mert el kell mennem.

Tamara egy pillanatra megfeszült. A Védence már sokszor csinált ilyet, Egyik pillanatról a másikra fogta magát, és a törökországi nyaralást otthagyva stoppal átment Görögországba. Vagy amikor fogta magát és végigsétált az El Caminon, egy pársoros levelet hagyva otthon. „Az El Caminon vagyok!” Mindezt az elmúlt 6 évben. Persze mindig megtalálta, elvégre ezért érkezett ő a Földre. Most viszont más volt a hangja.

-Hová mész?

- Mexikóba! Hát nem csodás?

Tami izmai pattanásig feszültek.

-         Tessék? Kivel? Miért? –a Francba!

-         Figyelj ne..

-         Nyugi, a srác neve Jerome, és nem lesz semmi baj. Érzem!…Szia!

Ahogy Viktória letette a telefont Tamara azt sem tudta hirtelen mit tegyen. Kiterjesztette érzékei és megkereste a lányt, meg is találta a reptéren. Kicsit megnyugodott, amikor felismerte Jeromot. Felismerte az arcát, bár eddig csak képeken látta, de tudta, hogy ki ő.

Vele nem lesz baja a lánynak, ezt érezte ő is.

Viszont…

-Bocsi, mennem kell. –fogta a táskát és a kabátot és rohant kifelé. Mielőbb beszélnie kell valakivel.

-Hé várj!

Gabriel kifizette a kávét, mert képtelen lett volna fizetés nélkül távozni, és rohant a lány után. Épp beérte, amikor az befordult egy sötét sikátorba, amikor Gábriel orrát kénszag csapta meg.

Rohant Tamara után de amikor ő is befordult az utcába földbe gyökerezett a lába.

Felocsúdni sem volt ideje, mert valami láthatatlan kéz a torkánál fogva a falhoz rögzítette, és tartotta. Moccani sem bírt.

Tamara lassan odasétált, mellette egy vörös hajú, igéző szépségű nő.

-         Ki vagy te?- lehelte Gábriel.

-         Előbb azt beszéljük meg miért is jöttél Gábriel. –Tamara hangja szinte a húsába vájt.

-         Engedd el Tami. –mondta a vörös hajú nő. Hangja bársonyosan puha volt, és megnyugtató. – Beszéljük meg hármasban.

Gábriel nyakán enyhült a szorítás, majd eltűnt és az angyal az aszfaltra zuhant. Míg megpróbált észhez térni felemelte tekintetét és felmérte a két nőt.

-Ne nézz így rám! – vetette oda Tamara- Igen, Földreszállt vagyok. Ha még nem jöttél volna rá.

-Én pedig Démon. Jól látod.

- Kik vagytok?

A vörös hajú nő lehajolt hozzá, és megérintette a vállát. Gábriel összerezzent a démon érintésétől, válla megfeszült, majd el is ernyedt. Ránézett, és ahogy a világtalan tekintet az övébe fúródott, már tudta, hogy kivel áll szemben, és tudta azt is, hogy ha ő is benne van, akkor valami hatalmas készül.

-A nevem Phantherae. És szükségünk lesz egymásra.