Farkasok éneke- VII. fejezet

VII. fejezet

Amikor rájössz arra, hogy egész eddigi életed csak egy hatalmas átverés volt, hát nem vagy épp boldog. De amikor rájössz arra, hogy lehetett volna jobb is, másabb, szebb, akkor bizony harag gyúl a lelkedben azok iránt, akik a mocsokba taszítottak.

Saját tapasztalatból mondom.

Az éjszaka közeledett, fekete ruhámban, mint valami sötét szellem, kimentem a házból és az erdőbe mentem Shadowhoz.

Keresnem sem kellett, mi már annyira össze voltunk kapcsolódva, hogy megéreztem, ha a közelemben van.

-Mire készülsz?-kérdezte. Hiába, a Vadász szemei elől nem rejtheted el, ha épp gyilkosságra készülsz.

-Megtudtam egy két dolgot. Rájöttem az igazságra, az életemmel kapcsolatban.

-Végül rájöttél te is.

-Mióta tudod?

-Telihold óta. Fekete farkas vagy

-A haj színe a bunda színe ha farkas vagy. Ami általában szürke. De az enyém fekete, vagyis nem lehetek a McIntire család tagja. Csak egy klánnak volt fekete bundája, a Blacklightnak. És én az ő vérük vagyok. De van itt valaki más is.

-Nem értem miről beszélsz.

Shadow értetlen arca mindent elárult. Valóban nem ismerte a származását.

-Shadow, mire emlékszel a gyerekkorodból?

-Semmire.

-Biztosan? Nem emlékszel arra, hogyan kerültél Lawsonékhoz?

-Már megint ezek a kérdések. Megmentették az életemet.

-Biztosan?- Azt akartam, hogy tudja, hogy ő jöjjön rá magától.

Shadow elméjében kavarogtak a gondolatok, a pulzusa az egekbe szökött, a gondolatai messze jártak.  A lélegzete elakadt, amikor Pax hangja visszavitte a múltba.

Gyermek volt. Boldog gyermek, három kishúggal. Ő volt az idősebb, és amikor a húgai megszülettek, mindegyikük bölcsőjénél fogadalmat tett, hogy idősebb testvérként az élete árán is megvédelmezi őket.

Aztán eljött a sötét éjszaka. Vérhold idején. Villanások váltották egymást a férfi fejében, zihált, izzadt, elvesztette az egyensúlyát, amikor az emlékfoszlányok megrohanták az elméjét.

Vérhold... Halál... Csendes halál... valaki sikoltott és rengeteg vér áztatta a konyha padlóját. A cseléd nyakán pedig éktelen seb tátongott. Ahogy csak bírt futott a húgai szobája felé, aztán másfelé vette az irányt, hogy felriassza az egész házat. Apró kezek kongatták meg a vészharangot. Majd egy hétéves forma, vékony fiúcska szalad, hogy betartsa, amit ígért. De elkésett. A lányok szobája előtt élettelen nő hever, az édesanyja, a húgai sehol.

Fut tovább. Apját látja a kapualjban harcolni egy sötét alakkal. Több sebből vérzik, mégis utolsó erejéig küzd lányai életéért, akiket a dadák próbálnak menekíteni. Szalad, ismeri a kastély minden rejtett zugát, minden titkos ajtót, minden falevelet. Húzza magával a dadákat, hogy húgait mentse, de apján már nem tud segíteni.

Az erdőben szaladnak. A három dada elől gyorsabban halad a gyermekekkel, mint ő. Aztán egy kéz fonódik köré, befogja a száját. Sikoltások hangja aztán a sötétség.

A vadászlét, a kiképzés. Mindig azt hitte ez csak egy rossz álom.

De ez nem álom volt. Most már biztos. Emlékek voltak. Az ő emlékei.

A Vérholdas éjszaka emlékei, amikor végeztek a három nagy klánnal.

Shadow megtántorodott, nekiesett egy fának. Az ütés hatására visszatért a jelenbe.

-Ez nem lehet.- nézett Paxra, de amit a szemében látott, biztosította afelől, hogy nem téved. Ez az igazság.- Annyi éven át... hosszú éveken át....

Nem fejezte be a mondatot. A fájdalom, a felismerés, a harag mind eggyé vált a lelkében felszabadítva a bosszút, amelyet családja gyilkosai megérdemelnek. Térdre rogyott, de nem tudta magában tartani a vadat amely a felszínre akart törni és ölni akart. A szeme borostyán sárgára változott, agyarai megnyúltak és olyan üvöltés hagyta el a torkát, mely betöltötte a környező erdő minden egyes eldugott zugát.

A bosszú hangja pedig elért Logan és Duncan Lawson fülébe is.

-A Nagy klánok bosszúja lesújt az árulókra!

-Shadow!-szól hozzá Pax erős, és félelmet nem ismerő hangján. -Mit akarsz most tenni?

-Bosszút állok!

Akkor itt az idő! -fordult Pax a ház irányába. -Felébresztettük őket, és a félelmüket. Duncan már közeledik, érzem a szagát.

Az erdő sötétjéből pedig hamarosan valóban feltűnt Duncan alakja, nyomában egy csapat felfegyverzett testőrrel.

-Nocsak nocsak- mondta sajátos fölényes stílusában. -A kutya és a kurvája. Nahát micsoda öröm lesz egyszerre végezni veletek.

-Ne igyál előre a medve bőrére Duncan.- mondta Pax hűvösen. -Ha jól emlékszem annak idején is te szívtad meg jobban.- mosolyodott el a lány gonoszan.

Ahogy Shadow nézte az volt az érzése, hogy egy teljesen más lány áll mellette, mint akit megismert. De a Blacklight klán hűvösségéről és erejéről volt híres. Bátorságuk, ügyességük, már születésükkor túlmutatott minden más klánén, harci jártasságuk már gyermekkorukban sokkal nagyobb mértékű volt, mint bárki másnak, mintha csak a génjeikbe kódolták volna a háború művészetének minden egyes momentumát.

Shadow csodálattal figyelte a feketébe öltözött lányt. Rövid két hónap leforgása alatt Pax, az egyszerű virágáruslány kíméletlen harcossá lett, a bosszú eszközévé, és a férfi hirtelen nem tudta, hogy melyik az igazi énje. Az, akivel vacsorázott, szeretkezett, akibe beleszeretett, vagy az, aki itt áll mellette, félelmet nem ismerve, harcra és ölésre készen. Ám amikor Pax felé fordult és rámosolygott rájött, hogy a két énjét nem lehet elválasztani. Ő mindig is mindkettő volt. Egy túlélő, egy igazi harcos, egy igaz Blacklight.

Az első támadást is ő indította. Ki tudja honnan került elő az az ezüst pisztoly, ami a kezében volt, de az első lövéssel leterítette az egyik testőrt az ötből. Csakhogy az ellenfélnél is volt fegyver. Shadow egy fa mögé lökte Paxot, majd ő is fedezékbe vonult.

-Van terved?

-Ami azt illeti nincs. De. Lövünk amíg van mivel, aztán vagy vagy...

Shadow maga sem értette, mi az oka, de nevetni kezdett, olyan felszabadultan, mint eddig soha.

-Akkor? Háromra.

-egy

-Kettő.

Három, mondták egyszerre, és a fedezékből előbújva lőttek az ellenségre.

Az elkövetkező események kívűlálló szemével pillanatoknak tűntek. Az öt testőrből öt a földön hevert holtan. Shadowt a vállán érte egy lövés, engem csak súrolt az egyik golyó, a másik viszont combot ért. Szerencsére csak a húst.. A fatönk jó menedékhelynek bizonyult. Jó volt a rálátás, a fa pedig felfogta a golyókat. A táram kifogyott. Viszont volt egy szép nagy vadászkésem.

A legnagyobb gond jelenleg azonban az volt, hogy Duncan még élt, és a legtöbb fegyver a közelében még bőven el volt látva munícióval.

-Mennyid van még? -kérdeztem Shadowt.

-Két teljes tár. De nem lesz elég. A többiek is közelednek, hamarosan ideérnek.

-Most közlöm, hogy nem ma akarok meghalni.

-És én sem.

-Van egy ötletem.

Elmondtam Shadownak mire gondoltam. Persze nem tetszett neki az ötlet, hiszen vásárra viszem a bőröm.

De nem vártam meg, hogy megállítson, tudtam, hogy sikerülni fog. Csókot váltottunk, majd futni kezdtem Duncan Lawson irányába.  Fától fáig, egyenesen hozzá. Előttem és mögöttem süvítettek a gyolyók.

Engem is meglepett mennyire elememben vagyok a harc hevében.

Elértem Lawsont. Egy ugrással átvetődtem a feje felett. A földet érés után rögtön célpontot váltott. Közelharcba kezdtünk.

-Ismét egymás ellen Parson!

-De most meghalsz ribanc!

Shadow távolabbról figyelte, ahogy Pax Duncannel dulakodik. Lawson testi ereje nagyobb volt Paxénál, viszont a lány sem volt éppen gyenge. Gyorsaságát és ravaszságát kihasználva ütötte a fiút. Hol egy jobbegyenessel találta el az arcát, hol a térdére sikerült csapást mérnie, de Duncan egy vadállat volt, szadista aki szerette a fájdalmat, adni és kapni is. Pax fölénybe kerekedett, Lawson térdre rogyott, amikor Shadownak rossz érzése támadt.

Sietve futott a lány felé, mert az ellenfél már készült a végzetes csapáshoz. Shadow tudta, hogy a fiú kedvenc szórakozása, hogy hagyja magát legyőzni, majd alattomos módon alulról támad a késsel, mely a pulóvere ujjában van elrejtve. Messze van, istenem, nagyon messze. Minden erejét beleadva futott, és az utolsó pillanatban tudta arrébb lökni Paxot, így a szúrás őt érte, nem a lányt.

-Ne!!- halotta Pax sikoltását, amikor a fájdalom elöntötte a testét. A szúrás a veséje környékén érte, a tizenöt centiméteres acélpenge tövig belefúródott a testébe, ahol Duncan megforgatta, majd kirántotta.

A Lawson fiú őrült nevetése hangzott a fülében, majd hirtelen átcsapott halálhörgésbe, és a fiú felvágott torokkal esett össze mellette.

Shadow látása elhomályosult. Pax kezét érezte az arcán, és a térdeit a feje alatt.

-minden rendben lesz Shadow, csak tarts ki.

-Pax..- halkan ejtette ki a szavakat -Fuss...Jönnek.

-Nem hagylak itt.

-Menned kell...

-Nem hagylak itt...

-Add ide a kést. -Shadow erőt vett magán és nagy nehezen feltámogatta erőtlen testét.

Hozzádőlt a fához, és a lány szemébe nézett. -Fuss, mindjárt ideérnek.

Pax szeme könnyes volt, de nem sírt.  Ezt az erőt szerette benne. Ezt a végtelen kitartást és akaratot. -Fuss, és állj bosszút. Mindkettőnkért. Menj. Siess.

És Pax futni kezdett.

Hiába a harcos vér, néha jobb elfutni és nagyobb haderővel, kidolgozott tervvel újra szembeszállni az ellenséggel. Még akkor is, ha a szívünk minden izma tiltakozik ellene.