19. fejezet
Este nyolc. Tamara az ablak mellett választott magának
ülőhelyet, és várta, hogy az angyalkája befusson. Tudnia kell miért küldték
utána, kicsoda, és miért most?
Szavatartó, fehér szárnyú mivoltához hűen pontban nyolc órakor
meg is jelent Gabriel, abban a szerelésben, amiben elment. Tamara szája majdnem
fülig ért, alig bírta titkolni elégedettségét.
-Nahát! Egy férfi, aki ismeri az órát!
-Egy nő aki nem késik öt percet.
Tamara nevetése elvarázsolta Gabrielt. Veszélyes dolog ez
egy angyal számára. A halandókhoz való kötődés nem szülhet jót.
Délután, amikor elment egyenesen Angyalszigetre látogatott.
Tudnia kellett Uriel miért küldte a lány után, de szokás szerint csak egy
félmosoly, egy kacaj és egy kézlegyintés volt a válasz. Ez volt Uriel
legrosszabb tulajdonsága. ~„ Még nincs itt az ideje.”~ Ez pedig a legszörnyűbb
mondat, amit kimondott a száján. Annyit jelentett, hogy meglepetések sora
készülődik az illető életében, és nem biztos, hogy kellemes meglepetések
lesznek.
Mint Metatron, amikor kinevezés előtt állt. Csúnya sztori
volt, de szerencsére jó vége lett, már amennyire jó lett.
-Hahó!- Gabriel arra eszmélt, hogy Tamara keze legyez
előtte. –itt vagy?
-Mi? Persze, hogyne. –hogyan tudott már megint ilyen mélyen
elmerülni? Kár volt, mert ezután igen éles szóváltás vette kezdetét
-Szóval Gabe. Mit keresel errefelé?
-Meg kellett találnom valakit.
-Kit?
-Nem fontos.
-Ha nem fontos miért kerested?
-Mert segítségre volt szüksége.
-És ez nem volt fontos?
-Nem. Vagyis..-Mi a fene? Sarokba szorították? Hogyan?
-Vagyis?
-Mi ez? Kihallgatás?
-Nem.
-Akkor nem mindegy?
-Nem.
Gabriel már épp válaszolni akart, amikor megint
megmerevedett. Kinézett az ablakon, és az egyik utcai lámpa félhomályában megpillantotta
a démont.
Tamarára pillantott. –Ne haragudj, de most mennem kell.
–Azzal felállt, és kiszaladt az utcára, egyenesen a démon után, aki addigra az
árnyak takarásában a közeli sikátorba vonult.
Nem vette, és nem is vehette észre, hogy nem egyedül ment.
Gabriel kiterjesztette angyali érzékeit. Harcoshoz méltón
megszólította a démont.
-Jelen meg!
Az árnyak közül magas, fekete ruhás alak öltött testet.
Gabrielnél is magasabb volt, és arcán kaján vigyor ékeskedett. Körülötte a
rothadás bűze és kénszag terjengett, fekete aurával körbevonva.
-Üdv Gábriel. Isten Hírnöke. –szinte köpte a szavakat,
melyek megvetéssel telve visszhangoztak.
-Te még élsz?- mondta hasonló modorban az angyal.- Belzebub.
-Sajnálatodra, még igen.
-Mit keresel erre?
Miközben az angyal és a démon beszélgetett Tamara a fal
takarásában figyelte az eseményeket. Szíve hevesen dobogott az izgalomtól, és
csak remélni tudta, hogy az eltelt harminc emberi évben nem felejtett még a
délutáninál is többet. Ahogy folyt a bájcsevej a két fél között, szemügyre
vette a démont. Régen volt már, hogy utoljára látta, de emlékezete szerint
akkor ő lett a győztes. Mindenesetre alá kellett írni, hogy kinézetre Belzi
igazán csábító külsejű férfi volt. Magas termet, erős kezek, hosszú fekete haj.
Kicsit Urielre emlékeztette, megkockáztatta volna, hogy ikrek, ha Belzi nem
démonnak született volna.
-Ami azt illeti, nem téged kerestelek, Hírnök.
-Akkor a lányért jöttél?
-Már ha lány lenne. – nevette el magát Belzebub, miközben
rágyújtott egy cigarettára.
-Nem értelek.
A démon köhögve nevetett. –Basszus angyal! Ne röhögtess!
Miközben Gábriel értetlenül állt Belzebub befejezte a
röhögést és az árnyak felé nézett.
-Nem harcolni jöttem minden esetre. Az az utolsó kis
küzdelmünk elég sebet hagyott rajtam.
-Miről beszélsz?
-Te tudod miről beszélek- nézett továbbra is az árnyékba- Nem igaz?
Gábriel hátra nézett, ahová a démon, de nem látott semmit.
-Á!- mondta Belzebub- Értem már! Még nem jött rá. Te aztán tényleg
vak vagy angyal!–újabb
kacaj hagyta el a torkát. –Mindenesetre üzenetet hoztam neked. Itt az idő.
Azzal mélyen meghajolt, majd fekete köddé vált.
Gábriel értetlenül állt a sikátor közepén, és hiába nézett
körbe, nem látott senkit, amitől igencsak rossz érzés fogta el. Ezért úgy
döntött újra eltűnteti az angyali ragyogást, visszatér a lányhoz, és
kideríti miért is olyan fontos, hogy vigyázzon rá.
Nem is sejthette, hogy Tamara is hasonló dologban töri a
fejét. Mikor Belzi eltűnt azonnal lelépett, és visszaszaladt a kávézóba.
Nagyon is jól értette Belzebub minden szavát. A Pokol
forrongani kezdett. Sokan túl lágyszívűnek tartották Lucifert, és el akarták
távolítani. De ahhoz, hogy ez sikerüljön szükségük van arra, ami legyengíti a
Herceget, és hogy megszerezzék, szükségük van az ő védencére is. Az nem volt
kérdés, hogy meg kell védenie a családot.
Már csak azt kell tudnia, Gábriel most barát, vagy ellenség?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése