Hírek

Elnézést a késésért, technikai problémák miatt az Őrzők első része kicsit késni fog!

Hírek

Üdv! :)

Új, 4 részes történet indul!
Felkerült a Kezdő versike, és hétfőre megjelenik az első fejezet! :)

Örzők- Négy égtáj szellemei

Őrzők

Négy égtáj szellemei

Hajdanán, mikor a világ keletkezett

Négy szellem megegyezett.

Ők vigyáznak majd a négy égtájra,

S vigyáznak a Föld világára.

Négy szellem négyfelé

Osztotta a tájat,

S titkos palotájukból

Féltőn vigyáznak.

Halld hát most a négy mesét,

Négy igaz történet.

Hogy ismerték meg nevüket

Igaz szívű emberek.

Szívdobbanás

Szívdobbanás

Fuss! Gyorsan…Fuss!

Egy szívdobbanás…amivel vége lett.

Minden éjszaka ugyanúgy kezdődik. Csillogó ruha, magas sarkú cipő, leomló fekete haj. Csábító csalétek. Az éjszaka gyilkosa. Mágikus lények, szellemek, bűnt hozó teremtmények hóhéra, Fantom Hóhér.

Kamilla kilépett a folyosóra, szeme hozzászokott már a kopott fehér falakról visszaverődő bágyadt neonfényhez. Végigsétált a lépcsőházig, le a sárga linóleumon, nyomában egyetlen társa, egy fekete macska. A Fantom familiárisa. Az egyetlen barátja, amióta először vadászni indult. Az ajtón kilépve Kamilla megborzongott a hideg, decemberi szélben. A sűrűn hulló pelyhek fehér lepelként próbálták eltakarni a világ mocskát. A lány vett egy mély levegőt, a csípős hideg betöltötte a tüdejét, átjárta a vérét, és eljutott a szívéhez. Jeges, fagyott szívéhez mely egy utolsót dobbant azon a napon, azóta pedig csak ver szüntelenül, élet nélkül, remény nélkül.

Lépés, lépés után, előre.

- Hideg van. - Marocco, a fekete macska egész életében Kamilla mellett élt. Kölyök korától Ő nevelte, és földi élete utolsó perceiben is mellette volt. Marocco összességében szép életet élt, de annyira szerette a lányt, hogy képtelen volt tovább lépni, és vele maradt, amolyan őrző szellemként. Aztán amikor az a dolog megtörtént az Istennő felajánlotta neki, hogy visszatérhet szeretett barátjához, és vigyázhat rá, ugyan úgy, mint eddig, annyi különbséggel, hogy lesz teste, és nem fog meghalni, míg Kamilla vagy a leszármazottjai élnek. Marocco elfogadta a feltételt, azóta együtt járják az utcát gonosz erők után kutatva. Egyetlen barátja volt a lánynak, és az egyetlen lény, akivel hajlandó volt beszélni az áldozatain kívül.

A hóhér eleresztett egy félmosolyt.

- Nem mondod? Neked legalább van bundád.

A kandúr sokat sejtetőn ráemelte szemét a lányra és fújt egyet- Mert neked nincs? - bökött a fejével a műszőrme rettenet felé, amit a lány viselt.

- De csak a térdeimig takar. Téged teljesen.

Együtt ballagtak tovább, a téli szél fütyülve süvített az utcán. A hó kavarogva hullott alá. Kopp-kopp. A cipő a hótakaró ellenére is hangosan kopogott, vagy Kamilla agya kattogott talán? Ő maga sem tudta biztosan.

Csak a vérfoltra emlékezett, egy szívdobbanás… ő maga is meg akart halni, de az ajánlatot nem tudta visszautasítani. Fantom hóhér lett, az Istennő földi bosszújának megtestesítője.

Olyanokért állt bosszút, mint ő maga. Szétszakított szívekért. Összetört lelkekért. Elválasztott szerelmesekért.

Közeledvén a Vadászmezőhöz, a diszkóhoz, amely az ilyen démonok legnagyobb játszótere volt Marocco lemaradt, és az egyik ház tetejére mászott. Onnan figyelte a Hóhér és az Áldozat küzdelmét.

Futás…fuss. Futni minél messzebb a kíváncsi szemek elől. Rohanni…minél messzebb, mintha te lennél a vad. Félj és fuss, így el tudod csalni. Félj, és te fogsz nyerni. Erről szólt az életük.

A szórakozóhelyen meleg volt. Fülledt, forró, verejtéktől nyirkos testek vonaglottak a tánctéren. Kamilla érzékei feléledtek, megtalálta. Nagytermetű férfi. Démon a tömegben. Két gyilkos a parketten. Kamilla csábító táncba kezdett, aminek a démon nem tud ellenállni. Az Istennő egyik áldása a Hóhérokra a csábítás, mellyel magukra tudják vonni az Áldozatok figyelmét.

A férfi mögé ért magához vonja, és Kamilla a szívéhez kapja a kezét. Felé fordult, és könnye összegyűlt a szemében.

Szőke haj, búzakék szem.  

Fut. Szeme szinte megfagy a sírástól, és a Démon fut utána.

Nem. Lehetetlen. A Démon vére őrjöngve száguld az ereiben, miközben gondolatai egyetlen pillanat körül forognak. Egy vértócsa, fekete haj, jádezöld szempár. Milyen ördögi tréfa ez?

Tudnia kell. Most!

Annyi év telt el már! Az árnyak között élve kereste a megváltást. Amikor elvesztette a lányt, vele veszett a lelke is. Bosszút akart állni, de ő maga lett a gyűlölet eszköze. Hány ember vére tapad már a kezeihez, és lehet, hogy mindez hiába?

A tömegben keresett mindig. Ott találni igazán mocskos lelkeket, amiket elszívhat, amiket kínozhat, amiken kiélheti démoni felének őrjöngő vágyait. Kezdetben élvezettel vett el életeket, gyötörte, kínozta, végül elemésztette. Aztán, amikor az őrület csillapodni kezdett viszolyogva gondolt vissza tetteire és megfogadta, hogy csak a bűnösöket bünteti meg. Hamarosan visszatért oda, ahol minden elkezdődött. Ahol egy utolsót dobbant a szív, mielőtt megállt. Meg akarta keresni azt, aki megölte a szeretett lényt. A tömegben vadászott, mint mindig, mióta az Árny felajánlotta neki a bosszú lehetőségét. Akkor is a tömegben tűnt fel a gyilkos, és vissza is tér oda majd. Ez éltette idáig.

De ma minden megváltozott, ugyan úgy, mint akkor. A szíve belefájdult, amikor meglátta a fekete hajzuhatagot, az alakot, amelyet oly sokszor ölelt magához. Hogyan lehet valaki ugyanolyan, mint ő?

Senki nem olyan, mint a Szerelme volt.

Nem tudott ellenállni, meg kellett őt érintenie, hogy nem álom, hogy nem újabb rémkép, hanem a valóság. Ez a Valóság! Amikor a lány felé fordult a szíve, ami még maradt belőle meghasadt. Annyi év! Annyi gyűlölet és halál, és mindez a semmiért?

Tudnia kell az igazat.

Futnak. Fut a nő után. Utol kell érnie, meg kell értenie.

Zsákutcába érkeznek.

A férfi néz, a démon figyel. Nem hisz annak, amit lát. Fekete haj, jádezöld szem.  

S ott áll Hóhér és Áldozat egymással szemben.

- Ez nem lehet…- Kamilla elhaló lélegzettel leheli a szavakat - Nem lehet…- szeméből csorog a könny, látása elhomályosodik. A szíve fáj, annyira, hogy összegörnyed. Előveszi a kést, ami a combjához volt rögzítve, és a démon felé tartja. De most remeg a keze, nem úgy, mint máskor.

- Kamilla?- a démon áll a sikátor végén. Lehelete fehér felhőkben látszik, hangja neki is elhal, miközben újra megkérdi. – Kamilla?

Válasz nem érkezik, csak elfojtott sírás. A démon közelebb lép.

Fekete macska ugrik le elé. Bundája felborzolva, sárga szeme villog. Fúj, és morog. A Telihold fénye rávilágít, s az állat nőni kezd. A Démonnak leesik, hogy mi is áll előtte.

- Familiáris vagy. –mondja nyugodtan.

- Igen.

- Ismerős vagy. -kis gondolkodás után rájön- Marocco?

A fekete macska egy pillanatra megáll. Fejét oldalra fordítja, mélyen beleszimatol a levegőbe. Rothadt démonszag keveredik valamivel. Ismerős illattal. S elméjének mélyéből felszínre tör egy emlék.

Egy férfi, szőke hajjal, és búzakék szemekkel. Szerette őt is. Barátok voltak. De Ő meghalt. Pont itt.

-Ez. Lehetetlen. - közelebb lép és orrával megböködi a démont. -Tényleg te vagy az?

-Igen- tör fel  a démonból kacagva a válasz- Én vagyok... méregzsák.

Marocco a döbbenettől szólni sem képes, visszaváltozik eredeti alakjába, mire a démon lehajol hozzá, és az ölébe veszi, mitn akkor régen.

-Luchas. -dorombolja kedvesen és hozzábújik a férfihoz.

Kamilla döbbenten áll a sikátor végében, a melkasa szorít a szíve fáj.

- Te...leheli kiszáradt torokkal- Te...meghaltál...

- Te is...-a démon leteszi kezéből a familiárist és tétován lép közelebb a hóhérhoz.- Te...haltál meg.

Mindkettejük szemében ott csillog az értetlenség. Három év magány, három év tudatlanság, és örökké tartó fájdalom.

- Láttam...a..

- A... vért...

Lassan lépnek egymás felé. Egy perc, egy lépés. Egy lépés, egy szívdobbanás.

- Azt...hittem...

- Meghaltál.

- Miféle ócska tréfa...?- Kamilla szavai hisztérikus sírásba fordultak át, és a Démon sem tudta már türtőztetni magát. Az ő fekete könnyei is eleredtek, döngő léptekkel termett a lány előtt és olyan erősen szorította magához, mintha az élete múlna rajta.

Egy könnycsepp, és lehull a kés. Egy lélegzetvétel, a kar felemelkedik. Egy szívdobbanás, és két elveszett lélek újra egymásra talál.

- Luchas. - leheli a Hóhér.

- Kamilla. - sírja a démon. S két egykor volt szerelmes most újra egymásra talál.

Fent, a felhők felett az Istennő és az Árny tekint le a Világra.

A Fekete, ködszerű alak kavargó homálya elnyeli a csillagok fényét, míg mellette ott az Istennő, ki a hold s a nap együttes ragyogásával töri meg a homályt.

- Ez hihetetlen- szólal meg az Árny mély, sejtelmes hangon. Belebuktak. Mindketten.

Az Istennő halkan felkacag. Jót mosolyog örök riválisa félreértelmezésein.

- Dehogy buktak el. - mondja diadalittasan. - Hisz nézd!- s mutat a két ölelkező alakra. - Újra egymásra találtak.

Az Árny szintén letekint. Fúj egyet, mint a sértett macska és beletörődve tekint a másik szikrázó szemébe. - Nyertél.

Egy szívdobbanás. Amivel befejeződött. Egy újabb, amivel elkezdődött. S ami egykor szétvált, most újra Eggyé forr össze.

.

Sötét tánc- 19.fejezet

19. fejezet

Este nyolc. Tamara az ablak mellett választott magának ülőhelyet, és várta, hogy az angyalkája befusson. Tudnia kell miért küldték utána, kicsoda, és miért most?

Szavatartó, fehér szárnyú mivoltához hűen pontban nyolc órakor meg is jelent Gabriel, abban a szerelésben, amiben elment. Tamara szája majdnem fülig ért, alig bírta titkolni elégedettségét.

-Nahát! Egy férfi, aki ismeri az órát!

-Egy nő aki nem késik öt percet.

Tamara nevetése elvarázsolta Gabrielt. Veszélyes dolog ez egy angyal számára. A halandókhoz való kötődés nem szülhet jót.

Délután, amikor elment egyenesen Angyalszigetre látogatott. Tudnia kellett Uriel miért küldte a lány után, de szokás szerint csak egy félmosoly, egy kacaj és egy kézlegyintés volt a válasz. Ez volt Uriel legrosszabb tulajdonsága. ~„ Még nincs itt az ideje.”~ Ez pedig a legszörnyűbb mondat, amit kimondott a száján. Annyit jelentett, hogy meglepetések sora készülődik az illető életében, és nem biztos, hogy kellemes meglepetések lesznek.

Mint Metatron, amikor kinevezés előtt állt. Csúnya sztori volt, de szerencsére jó vége lett, már amennyire jó lett.

-Hahó!- Gabriel arra eszmélt, hogy Tamara keze legyez előtte. –itt vagy?

-Mi? Persze, hogyne. –hogyan tudott már megint ilyen mélyen elmerülni? Kár volt, mert ezután igen éles szóváltás vette kezdetét

-Szóval Gabe. Mit keresel errefelé?

-Meg kellett találnom valakit.

-Kit?

-Nem fontos.

-Ha nem fontos miért kerested?

-Mert segítségre volt szüksége.

-És ez nem volt fontos?

-Nem. Vagyis..-Mi a fene? Sarokba szorították? Hogyan?

-Vagyis?

-Mi ez? Kihallgatás?

-Nem.

-Akkor nem mindegy?

-Nem.

Gabriel már épp válaszolni akart, amikor megint megmerevedett. Kinézett az ablakon, és az egyik utcai lámpa félhomályában megpillantotta a démont.

Tamarára pillantott. –Ne haragudj, de most mennem kell. –Azzal felállt, és kiszaladt az utcára, egyenesen a démon után, aki addigra az árnyak takarásában a közeli sikátorba vonult.

Nem vette, és nem is vehette észre, hogy nem egyedül ment.

Gabriel kiterjesztette angyali érzékeit. Harcoshoz méltón megszólította a démont.

-Jelen meg!

Az árnyak közül magas, fekete ruhás alak öltött testet. Gabrielnél is magasabb volt, és arcán kaján vigyor ékeskedett. Körülötte a rothadás bűze és kénszag terjengett, fekete aurával körbevonva.

-Üdv Gábriel. Isten Hírnöke. –szinte köpte a szavakat, melyek megvetéssel telve visszhangoztak.

-Te még élsz?- mondta hasonló modorban az angyal.- Belzebub.

-Sajnálatodra, még igen.

-Mit keresel erre?

Miközben az angyal és a démon beszélgetett Tamara a fal takarásában figyelte az eseményeket. Szíve hevesen dobogott az izgalomtól, és csak remélni tudta, hogy az eltelt harminc emberi évben nem felejtett még a délutáninál is többet. Ahogy folyt a bájcsevej a két fél között, szemügyre vette a démont. Régen volt már, hogy utoljára látta, de emlékezete szerint akkor ő lett a győztes. Mindenesetre alá kellett írni, hogy kinézetre Belzi igazán csábító külsejű férfi volt. Magas termet, erős kezek, hosszú fekete haj. Kicsit Urielre emlékeztette, megkockáztatta volna, hogy ikrek, ha Belzi nem démonnak született volna.

-Ami azt illeti, nem téged kerestelek, Hírnök.

-Akkor a lányért jöttél?

-Már ha lány lenne. – nevette el magát Belzebub, miközben rágyújtott egy cigarettára.

-Nem értelek.

A démon köhögve nevetett. –Basszus angyal! Ne röhögtess!

Miközben Gábriel értetlenül állt Belzebub befejezte a röhögést és az árnyak felé nézett.

-Nem harcolni jöttem minden esetre. Az az utolsó kis küzdelmünk elég sebet hagyott rajtam.

-Miről beszélsz?

-Te tudod miről beszélek- nézett továbbra is az árnyékba- Nem igaz?

Gábriel hátra nézett, ahová a démon, de nem látott semmit.

-Á!- mondta Belzebub- Értem már! Még nem jött rá. Te aztán tényleg vak vagy angyal!–újabb kacaj hagyta el a torkát. –Mindenesetre üzenetet hoztam neked. Itt az idő.

Azzal mélyen meghajolt, majd fekete köddé vált.

Gábriel értetlenül állt a sikátor közepén, és hiába nézett körbe, nem látott senkit, amitől igencsak rossz érzés fogta el. Ezért úgy döntött újra eltűnteti az angyali ragyogást, visszatér a lányhoz, és kideríti miért is olyan fontos, hogy vigyázzon rá.

Nem is sejthette, hogy Tamara is hasonló dologban töri a fejét. Mikor Belzi eltűnt azonnal lelépett, és visszaszaladt a kávézóba.

Nagyon is jól értette Belzebub minden szavát. A Pokol forrongani kezdett. Sokan túl lágyszívűnek tartották Lucifert, és el akarták távolítani. De ahhoz, hogy ez sikerüljön szükségük van arra, ami legyengíti a Herceget, és hogy megszerezzék, szükségük van az ő védencére is. Az nem volt kérdés, hogy meg kell védenie a családot.

Már csak azt kell tudnia, Gábriel most barát, vagy ellenség?