Sötét tánc-5. fejezet

 5. fejezet

A pokolban Lucifer épp a harmincharmadik cserépedényt törte össze, és a terem fala is megolvadt itt-ott a tűzgömbök hőjétől. Az ember azt gondolná ez megszokott és mindennapos dolog a Pokolban, ám ez nem volt igaz.

Azazel a trónterem falának dőlt, egyik lábát hanyagul feltette a falra, kezét karba kulcsolva figyelte legjobb barátját, amint épp kiadja a dühét.

A férfi tudta jól, hogy a Pokol ura valójában a legnyugodtabb és legmegfontoltabb halhatatlan a világon, csak a híre állítja azt, hogy egy elmebeteg állat. Bár igaz, ami igaz szerette kínozni a lelkeket, már amelyik igazán megérdemelte, gyilkosok, erőszaktevők, azok akik nők és gyerekek ellen követtek el megbocsáthatatlan bűnt. Ki hinné, hogy még magának az Ördögnek is van lelke,szíve, becsülete. Senki, és ez így van jól.

Jobb, ha az alattvalói és az emberi világ is úgy hiszi, hogy a hideg és érzelemmentes álarc egy kegyetlen és szívtelen nagyurat takar, aki pislogás nélkül átvágja a torkod, ami, végülis, igaz volt bizonyos szemszögből, minthogy megtudják, hogy Lucifernek érző szíve és vérző lelke van.

-Na jó- mondta Azazel, amikor egy tűzgömb mellette csapódott a falba és megpörkölte a bőrdzsekijét - Én ezt nem tudom tovább nézni.

Ellökte magát a faltól és rávetette magát Luciferre.

-Hagyj békén Zel ha nem akarsz egy hetet a Katlanban tölteni!

-Fejezd be haver! Nincs értelme annak, ha az összes cserepet összetöröd és lebontod a falakat. –hangja megnyugtató, szinte hipnotizáló volt. Ez volt Azazel különleges tulajdonága. Legyen angyal, ember, vagy maga a Sátán, Azazel hangja képes volt lenyugtatni őket, ha megvadultak. Ha kicsit tovább ment, akkor még az ájulás határára is képes volt elbájolni valamennyit. Amikor érezte, hogy barátja egyenletesebben kezd lélegezni, lassan elengedte.

Lucifer ökölbe szorította a kezét és mielőtt leült volna az aranyozott, csontokkal és szárnyakkal díszített trónjára még egy tűzgömböt elengedett, ami Zel feje mellett suhant el és felrobbant a szemközti kőfalon.

Zel eloltotta a szikrát, ami megpörkölte szőke haját majd szembefordult Luciferrel.

A férfi a trónján ült, bár Zel szerint inkább belefolyt. Kezét a térdén nyugtatta, arca a tenyerébe volt támasztva. Fekete haja előrehullt a szemére, amiben Azazel az összegyűlt gondok örvényét látta kavarogni.

-Rohadjon meg az összes- vetette oda gyűlölködve Lucifer. –Hogy van képük ahhoz, hogy bebörtönözzék?

-Szerintem annak idején épp ezért hagytuk ott a Mennyet nem? Amúgy is csak megfigyelés alatt van.- válaszolta hanyagul Zel.
-Az ugyanaz Zel! Neki ugyanaz!

Lucifer morgott még valamit, amiről Zel úgy gondolta jobb is, ha nem hallja. Luciferrel a kezdetek óta barátok voltak, szinte már…nem is, ők ketten Testvérek voltak. Átérezte a férfi fájdalmát, hiszen ők, Az Elsők, akik ide lekerültek még képesek arra, hogy érezzenek, igazi, tiszta emberi, és másvilági érzéseket is.

-Mi legyen Testvér?

Lucifer ránézett Azazelre. A Szőke férfi kinézetre harminc évesnek tűnt, kék szeme tudást és bölcsességet sugárzott, de volt benne csipetnyi pimaszság, amitől egy fiatal kölyöknek nézett ki.

Ő volt a legjobb barátja, az egyetlen barátja, akivel fellázadtak az igazságtalanság ellen.

-Menj!

Nem kellett többet mondania, Zel egy pillanat alatt eltűnt. Félszavakból is megértették egymást. Lucifer pedig ottmaradt egyedül a trónteremben, amit végig fekete gyertyák fénye világított be. Intett egyet, mire a gyertyák fénye elhalványult, majd elmerült az emlékek mocsarában.

Sötét tánc- 4.fejezet

4. fejezet

A megbízás

Otthon. Milyen furcsa szó, gondolta Jerome. Régen azt hitte van otthona, de kénytelen volt rájönni, hogy mindaz csak álom volt. Egy naív fiatalember álma, amiből nagyon keserű volt az ébredés.

A régi viktoriánus ház felső szintjén volt. Csak egy barna bőrkanapé, pár gyertyatartó egy kandalló, és ő.

Ősöreg mind.

Csak ült a sötétségben, fejét hátravetette a bútor támlájára, kezét pedig a szeme elé emelte.

Az emlékek rémálomként kísértették minden egyes eltelt nap. Az idő mindent begyógyít, mondják, de ez hülyeség, ő már csak tudja.

Beszívta a levegőt, melyben a bútorápoló levendula illata keveredett a padlóápoló mézes illatával, s közben várta, hogy az emlékek újra felszínre törjenek.

Ám most hiába várta a lángokat, az égő hús szagát, nem jött. Helyette azonban egy gyönyörű őzbarna szempár és egy kecses test mozgása úszott be a gondolataiba.

Az a nő annyira beitta magát az elméjébe, hogy mindent eltüntetett. Mozgása akár a tűz és a víz furcsa kettőse. Egyszerre lágy és mégis perzselő. És a szája, ahogy mosolyra húzódik. Áradt belőle az élet.

Az édes illatot azonban éles, kénes szag törte meg. Noha nem mutatta, Jerome nagyon meglepődött.

-Nahát- mondta tettetett nemtörődömséggel- Mit keres szerény hajlékomban maga Lucifer.  Levette kezét  a szeméről majd várta, hogy megjelenjen a megbízó.

Az árnyékból előlépett a pokol ura. Megnyerő külsejű férfi volt. Magas, jó testfelépítésű, harmincas évei közepén járó ember, fekete haja rövidre nyírva, arca simára borotválva, és kifogástalan fekete öltönyt viselt. Még akár normális embernek is kinézne, ha nem lenne a tetoválás, ami a jobb halántékától indul lefelé a nyakán, ki tudja meddig, és a szeme, ami világított a sötétségben. Olyan volt, mint egy macska, ami prédára les.

-         Üdv Jerome- Lucifer hangja mély morgás volt, mégis valaki aki  nem tudja, hogy magával az ördöggel beszél könnyen a csapdájába eshet. A búgó zönge mely megtalálható volt benne az összes nőt levette a lábáról. Szó szerint. –Régen találkoztunk.

-         Baj ha azt mondom örülök neki?- halvány mosoly jelent meg Jerom szája sarkában. Bármily hihetetlen Lucifer bírta a humort. Sőt, Jerome szerint még vicces is volt a maga morbid formáján.

-         Megbízásom van a számodra.

-         Mi a fene?- mintha ez olyan nagy cucc lenne.

Ám ekkor erős kéz kezdte szorítani a torkát. A nyakához kapott, de nem érzett semmit.

Nocsak, Lucifer nincs jó kedvében?

-         Most nem vagyok vevő rád Kerítő. Ezen a feladaton sok múlik.

A férfinek épp csak volt ereje bólintani, mire a szorítás engedett. Mélyen szívva a levegőt Jerome felegyenesedett és egyenesen a Sátán szemébe nézett.

- Halljam.

Lucifer háttal fordult neki amit a férfi nem igazán értett. Ha nem tudta volna, hogy lehetetlen, még azt találta volna hinni, hogy Lucifer …az érzelmeivel küzd.

A semmiből hamarosan megjelent egy fénykép, ami Jerome lábai elé esett.

-Találd meg aki a képen van és az életed árán is védd meg.- ennyi volt, és ezzel Lucifer eltűnt.

Jerome felvette a képet a földről, mire a szobában minden gyertya meggyulladt és halvány, tompa fénnyel árasztották be a teret. Jerome  szíve megdobbant, amikor meglátta a képet. Az a lány volt , akit Spanyolországban látott. Már épp megnézte volna a hátulján lévő adatokat amikor erős akácillat terjedt szét a szobában.

Mi a fene? –gondolta magában- Ez az éjszaka egyre furcsább lesz.

-Üdvözöllek Gábriel.- hajtott fejet a szőke főangyal előtt.

Gábriel fél fejjel magasabb volt, mint Jerome, és áradt belőle az angyali fényesség. 

Kék szeme kedvességet sugallt, fehér farmert és inget viselt.

Jerome kedvelte az angyalt, jóban voltak. De ha őt küldték akkor valami nagyon fontos dolog lehetett az ügy.

-         Üdv Barátom- mondta Gábriel, hangja mint egy húszéves kölyöké, de most mintha egy kis szomorúság is vegyült volna bele.- Megbízatásom van a számodra.

-         -Mi a baj Gabe?

Az angyal nagy sóhajjal vett elő egy képet és odaadta a Kerítőnek.

-A Nagytanács azt akarja, hogy találd meg ezt a lányt, és végezz vele.

Jerome szeme elkerekedett. Mivel a lakása semleges hely volt ezért Gábriel nem tudhatta, hogy pár perccel előtte Lucifer pont az ellenkező feladattal bízta őt meg.

-Miért akarják a halálát?

Gábriel mereven bámulta a padlót. –Hidd el én sem tudom. Végignéztem az eddigi életét és belekémleltem a jövőjébe is, de semmi olyat nem láttam, amiért meg kellene halnia. Nem értem Jerome, komolyan nem értem. De a végére fogok járni.

-És én addig mit csináljak?

- A legjobb az lenne ha megtalálnád és próbálnátok elkerülni a bajt.

Értsd: Találd meg és rejtsd el. –Rendben.

Gábriel biccentett felé majd alakja elhalványodott.

Amikor eltűnt Jerome elővette a két fényképet. Milyen furcsa egybeesés. Igazán érdekes megbízás.

Megfordította az egyik képet.

-Na lássuk ki vagy te gyönyörűség.

Viktória St. Michaels született Szentmihályi Viktória, Budapest , december 24.

Milyen érdekes dátum, de az évszámot nem látta.

Ahogy a lányt és életét tanulmányozta a képen megjelenő szövegen vérszag csapta meg az orrát.

Az asztalon álló kis jegyzetfüzeten vérrel írt szöveg jelent meg.

„Védd meg a lányt!”

H.

Jerome összeszűkült szemmel nézett a képre, az őzbarna szempárra és arra a hihetetlen mosolyra.

-Ki a fene vagy te?